𝕸 𝖎 𝖘 𝖈 𝖍 𝖎 𝖊 𝖛 𝖔 𝖚 𝖘 𝖒 𝖎 𝖓 𝖉 𝖘

𝖘𝖊𝖈𝖔𝖓𝖉

ᴸᴼᴷᴵ

Elindultunk vissza, a palota felé. Pár perc után észrevettem, hogy Fenrir nincs az oldalamon. Hátrafordultam, láttam, hogy még mindig ott áll a tisztáson.
— Fenrir, Gyere! — szóltam neki.
— Sietnünk kell, fivérem. — súgta a fülembe Thor.
—Nem hagyom itt Fenrirt. — fordultam szembe a bátyámmal.
Mire visszafordultam volna a fiam felé, láttam, hogy már mellettem áll. Küldtem neki egy bíztató mosolyt, hogy semmi baj nem lesz, ha velünk jön. Most először nem tudtam magára hagyni.
Odahajoltam hozzá és a fülébe súgtam:
— Sietnünk kell.
Nyomban át változott a gyönyörű éjfekete farkassá. A hátára pattantam, majd intettem Thornak, hogy ő csak repüljön nyugodtan. Mérgesen rám nézett, majd megpörgette a mjölnirt.
Fenrirrel igencsak hamar odaértünk a palotához. Egy félre eső sarokban átváltozott emberi alakjába, majd folytathattuk az utunkat az ispotály felé.
Az ágy köré szokás szerűen egy kisebb kis embertömeg férkőzött. Thorral és Fenrirrel alig tudtunk áthaladni rajtuk.
—Engedjenek már, a rohadt életbe! — kiabáltam nekik vagy már harmadszorra, mikor végre arrébb mozdultak.
Végre odafértünk az ágyhoz. A lány oldalt feküdt, kezeit a mellkasához szorította. A teste verejtékben ázott, a vékony lepedő szinte teljesen hozzátapadt. Reszketett, mint a nyárfalevél.
— Küldj el mindenkit. — szóltam a fivéremnek.
A nép nem szívesen, de sietve elhagyta a műsor helyszínét szóval már csak hárman maradtunk a szobában.
Felálltam a lány reszkető teste mellől, és Fenrirhez sétáltam. A két kezemmel megfogtam a vállát, majd minél halkabban szóltam:
— Ki kell, hogy küldjelek titeket Thorral. Annyit beszélj vele, amennyit muszáj, egy hanggal se többet.
Amint megbizonyosodtam róla, hogy a fivérem és a fiam elhagyták a helyiséget, leguggoltam az ágy mellé.
— Mi a neved? — kérdeztem a lánytól.
Nem érkezett válasz, így hát vártam. A lány még mindig reszketett, mintha valami borzalmas láz uralná a testét.
Nekikezdtem a gyógyító varázslatoknak, hátha akkor beszél, ha jobban van.

ᶠᴱᴺᴿᴵᴿ

Életemben először voltam a városban. Egy bizonyos szögből nézve lenyűgözött, azonban egy másikból pedig taszítónak véltem. Végig néztem az aranyló házakon, a színes parkokon, a robosztus épületeken. Gyönyörű volt ez a hely, de börtönnek tűnt számomra. Csendes elmélkedésemből Thor rázott fel, nem éppen finom hangjával.
— Bocsánat, hogy meg kell kérdeznem, de mi is a neved? — nézett rám kék szemeivel.
— Fenrir. — a Lokison-t azt hiszem egyelőre kihagyom a nevemből.
Nagybátyám hosszan bólintott, de láttam rajta, hogy kérdezne még. Bíztatóan néztem rá, hogy nyugodtan folytassa a kikérdezősdit.
Élt a lehetőséggel.
— És mondd, honnan ismered Lokit?
— Az erdőből. — válaszoltam. Nem volt hazugság, szimplán egy fél igazság.
— Mennyi idős vagy? — tette fel az újabb kérdést.
— Huszonhárom esztendős leszek pár hét múlva. - Kíváncsian szemléltem a nagybátyámat, próbáltam kitalálni, ő mennyi lehet. Kedves arca kortalan volt, csak mosolyráncok voltak rajta. Thor sokat nevethet.
— Hogy tudtál átváltozni farkassá?
— Ajándék. — mosolyodtam el.
Thor megint csak bólintott, látszott rajta, hogy nem érti a helyzetet.
Egyszer csak Apám lépett ki az ispotályból, haja kócos volt, arca meggyötört.
— Na? — fordult oda Thor a fivéréhez.
— Igencsak komoly gyógyító varázslatokat kellett alkalmaznom rajta. — megköszörülte a torkát. — Azt hiszem a lány néma.
— Ez bizony megnehezíti a dolgunkat. Nem tudsz a fejébe nézni, öcsém?
— Nagyon kifárasztott a gyógyítás. — Apám hátra tűrt egy fekete tincset a füle mögé. — Most egészen biztosan nem megy.
— Rendben van. — szólt kedvesen Thor, de láttam rajta, hogy nincs megelégedve a helyzettel. — Jelentsük apánknak, mi a helyzet.
Hevesen kezdett el dobogni a szívem. Nem tudtam, hogy mehetek-e, de azt se tudtam, mi mást csinálhatnék. Kérdő tekintettel apámra néztem.
— Gyere te is, Fenrir. — apám nagyot sóhajtott. — Azt hiszem itt az ideje, hogy bemutassalak téged. - szomorú szeme arról árulkodott, hogy nincs más választás.
Thor, aki vette a lapot, megállt apám előtt, keresztbe fonta a karját, és szúrósan nézett az öccse szemébe.
— Loki, ki ez a fiú? — kérdezte nem épp jóindulatúan.
Apám magához vont, és csak azután válaszolt.
— Thor, ő itt a fiam, Fenrir.
Thor csak pislogott, mint aki nem tudja igazán felfogni azt, amit hall.
— A...a fiad? - kérdezte akadozva.
— Igen.
— Öcsém, mégis mikor lett neked fiad? — kérdezte egyre haragosabb hangvétellel Thor.
— Július harmadikán lesz pontosan huszonhárom éve.
— Úgy látom, még jobban kell sietnünk atyánkhoz. — mondta ezt, miután megszaporázta a lépteit.
Apám rám nézett bocsánatkérő tekintettel, mire én megszorítottam a karját.

ᴸᴼᴷᴵ

Haragudtam Thorra, amiért apánk elé viszi Fenrirt. Ő nem tehet semmiről. A fiammal az oldalamon sietősen lépledtem Thor mögött.
Ránéztem Fenrirre. Arca elsötétült, előre nézett üveges tekintettel.
— Nem lesz semmi baj. —bíztattam őt is, magamat is egyaránt.
Lassan megérkeztünk a trónterembe. A robosztus helyiség még a mai napig félelmetesen hat rám hatalmas tereivel. Ahogy láttam, Fenrirnél is ugyanezt a hatást érte el.
A trónon ott ült Odin, a mindenek atyja, mellette egy kisebb aranyozott széken az anyánk, Frigga.
Thor eléjük érve alázatosan meghajolt, én csak a fejemmel biccentettem mindkettejük felé. Sietve Fenrirre pillantottam, hogy ő is kövesse az én példámat.
— Mi hír van az elvarázsolt lányról? — kérdezte Odin az egész termet bezengő hangjával.
Előrébb léptem, hogy az öreg jobban lásson, illetve, hogy ameddig tudjam, takarjam a fiamat.
— A lányra egy igencsak heves lázt idéztek rá. — éppen annyira beszéltem csak udvariasan, amennyiért még nem dob le Midgardra. — Sikeresen meggyógyítottam, de a lány ennek ellenére nem beszélt. Attól tartok, néma.
Odin bólintott, neki ugyanis kicsit gyorsabb a felfogása, mint szőke fiának. Majd felvonta a szemöldökét, hiszen látta, hogy Thor még szólni akar.
— Atyám. — lépett előre Thor.
Nagy levegőt vettem, tudva mi következik ezután.
— Azt hiszem Loki sok sok éven át elhallgatott előlünk valamit. — lopva Fenrirre nézett, ezzel hangsúlyozva szavait.
— Igen..? — dőlt előrébb Odin.
Előrébb léptem, hogy ne Thor mondja ki azt, amit nekem kell.
— Van egy fiam, Fenrir. — intettem neki, hogy lépjen ki mellém.
Odin nagy levegőt vett, és hirtelen csend lett a teremben, akár csak egy nagy vihar előtt. És az az igazság, hogy féltem ettől a vihartól.
—Mondd Loki,- kezdte meglepően halk hangon. — Mikor született a...fiad?
—Majdnem huszonhárom éve. — kihúztam magam, hogy láthassák, igenis büszke vagyok a fiamra.
— És mondd, házasságban fogant? — úgy éreztem egyre inkább közeledik az a bizonyos vihar.
— Nem, de...
— Nincs de! — mennydörgött a mindenek atyja. — Ha szabad megkérdeznem, kinek a becsületét rontottad meg?!
— Ezt inkább úgy kéne mondani, hogy ki rontotta meg az én becsületemet...— elmosolyodtam, mert önkéntelenül is eszembe jutott az első együtt töltött éjszakánk Angerbodával.
Hallottam, ahogy Fenrir halkan felnevet, nyílván neki is eszébe jutott a megismerkedésünk története.
— Nem tűröm, hogy tréfát csinálj egy ártatlan lány becsületéből! - most már a vihar nagyban tombolt.
— Ó, apám, közel se volt ő olyan ártatlan! - nevettem most már én is a fiam mellett.
Odin felállt a trónjából, és én tudtam, hogy itt van a vihar tetőfoka.
— Loki, Asgard törvényei szerint, egy nő megbecstelenítéséért, és egy törvénytelen gyermek nemzéséért száműzlek birodalmunkból. — itt jött a pofon. Sokszor felmerült bennem a számüzetés gondolata, de arra soha sem gondoltam volna, hogy ez azért lesz, mert egyszer az életemben szerelmes voltam.