Memento

második

A közönség utoljára felüvöltött, mikor kialudtak a fények és sötétségbe burkolták a színpadról lebotorkáló három zenészt. Még a színfalak mögött is hallották, ahogyan a tömeg morajlása akkor sem szűnik meg, miközben ők is elkezdik elhagyni az épületet. A levegőt még mindig a fellőtt tűzijátékok csípős, égett bűze és az ezernyi izzadt, összedörzsölődött test szaga töltötte meg. Érződött a feszültség, ami energiával töltött fel minden embert.

Marcus egy bólintást követve elvette a felé nyújtott törülközőt egy izgatott, remegő lábú lánytól, aki valószínűleg csak azért vállalt itt munkát, hogy pár percig a közelükben lehessen, majd fehér anyagot a nyaka köré vetve elsietett az öltözője felé. Pár évvel ezelőtt furcsának, kicsit ijesztőnek találta volna azt, hogy ismeretlen emberek mennyire a megszállottjaivá válnak, de már nem érdekelte. Megszokta, talán még egy kicsit élvezte is. Forró homlokához szorította a vizespalackot, amit valaki a kezébe nyomott és egy nagyot sóhajtott. Hirtelen lépéseket hallott maga mögött, mire megfordult és meglátta maga mögött az előbbi lányt, aki magassarkújában botladozva közeledett felé. Arca kipirult, ajkai lekonyultak és a nevetségesen hosszú műszempillái árnyékot vetettek arcára. Ugyanolyan volt, mint a többi nő, akivel a turnék alatt lefeküdt. Átpillantott a feje fölött, mikor szeme sarkából mozgást vett észre, és éppen elkapta Fern tekintetét, aki amint meglátta őket, inkább sarkon fordult és elsietett a másik irányba. Kinyitotta az ajtót és biccentett a lánynak, hogy menjen be, majd követte és becsapta maga után az ajtót.

Fern már megszokta, hogy Marcus szinte soha nincs egyedül. Most is csak azért akarta megkeresni, hogy szóljon neki, tíz perc múlva indulnak, de amikor észrevette, ahogyan lebámul egy újabb, pipiskedve a haját dobáló lányra, inkább úgy döntött, hogy a többieket figyelmezteti, hogy megint várniuk kell rá. Ezért visszasétált a turnébuszhoz, majd odaintett a sofőrnek és levetette magát az egyik fekete babzsákra, ami a fal mellett hevert a földön, szemben a kanapéval, amin a másik két férfi terpeszkedett.

-Szőke volt? – kérdezte Adam, mikor látta, hogy az énekes egyedül érkezett, majd szájához emelte a címke nélküli sörösüveget.

-Barna – felelte szűkszavúan és fáradtan hátradöntötte a fejét, amikor meghallotta a másik diadalittas üvöltését.

-Na, hol az ötven dolcsim? – fordult vigyorogva a vörös felé, aki csak sóhajtott és farzsebéből elővette a megnevezett összeget, majd kelletlenül a felé nyújtott tenyérbe nyomta.

-Pedig azt hittem, hogy ma triplázni fog – húzta el a száját és kezeit mellkasa előtt összekulcsolva, szinte sértődötten hátradőlt.

-Ha nem fejezitek be ezt a gyerekes játékot, akkor átköltözöm a B-buszba Cassie-hez! – fenyegette meg őket a barna hajú, akit szörnyen idegesített, a másik kettő viselkedése.

-Dehogy költözöl – rázta meg a fejét nevetve Storm és kivette a dobos kezéből a sört, és belekortyolt.

-Szóval álomba fogjátok piálni magatokat? – húzta fel a szemöldökét.

-Ez a terv – rántotta meg a vállát a vörös egykedvűen.

-Én azt nem nézem végig, köszi – csapott a comjaira az angol mielőtt felállt. – Szép álmokat! – intett és előre sétált a sofőrükhöz, akiben kellemesebb társaságot remélt. A keskeny folyosón majdnem összeütközött a kócos Marcussal, aki csak rámordult, mielőtt ő hozzásimult volna falhoz, hogy elférjen mellette. Még így is összeért meztelen karjuk, amikor elment mellette, és Fern érezte, hogy a másik bőre szinte lángol. Aggódva nézett utána, amíg már csak a körvonalát látta a félhomályban, majd fejét rázva odasétált a vezetőfülkéhez.