Élettelen

8.fejezet

Aru's POV

Épp egy hete annak, hogy megismertem Utot, és be kell valljam, hogy eléggé megkedveltem. Bár, már akkor is kedveltem amikor még azt se tudtam hogy ő az.

Az egész úgy kezdődött, hogy még év elején elkezdtem egy fura illatot érezni valamelyik szomszédos teremből. Akkor még nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, viszont ahogyan telt az idő, egyszerűen belebolondultam abba az illatba.

Alapvetően elég rossz... Na jó, szörnyen szar tanuló vagyok, ami igazából nem is nagyon változott, csak mostmár nem a hülyeségeken járt az agyam, hanem azon az illaton. Egyszerűen nem bírtam másra gondolni.

Ami azt illeti, elég lobbanékony ember is vagyok, de... Az az illat még személyiségemet is teljesen megbolondította. Az utóbbi időben alig ismerek magamra... Teljesen megváltozott a személyiségem. Vagyis, nem úgy mondanám hogy megváltozott, hanem a legjobb szó rá az, hogy megbolondult. Teljesen másképp reagálok úgy nagyjából mindenre. Amikor érzem az illatot, szinte már magamra sem ismerek. Egyetlen káromkodás sem hagyja el a számat, sőt... Majdhogynem mindenkivel tudok normálisan viselkedni. Amikor meg nem érzem... Hát akkor teljesen idióta leszek. Nagyjából mostanra olyan vagyok mint egy nő mielőtt menstruál: az egyik pillanatban olyan vagyok mint egy idegbeteg, a következőben meg lila köd mindenhol. Már annyira elfajult a helyzet, hogy megvettem egy nyomorult rózsaszín felsőt... Ez már mindennek a legalja. Azt hiszem ettől nincsen rosszabb érzés... Amikor rádöbbensz hogy képes voltál megvenni egy rózsaszín szart.

Azon a ponton valami meghalt bennem.

Akkor döntöttem el, hogy nagyon gyorsan meg kell keresnem annak az illatnak a forrását, mert ez így nem mehet tovább.

Ennek nagyjából másfél hete...

Azóta szinte csak rosszabb lett, és egyre erősödött az illat, mikoris végre mentem megnézni a pótvizsgám eredményét, amikor egyszerűen majdnem elkábultam attól az aromától. Konkrétan majdnem elájultam. Azt hittem ott helyben felkapom, majd körbe-körbe szaladgálok vele, hazaviszem, ott is körbe-körbe szaladgálok vele, majd mindenhova vele megyek a karjaimban, mert nem tudok létezni az illata nélkül.

Vajon nagyon kiröhögne ha ezt tudná?

Meg... Most hogy belegondolok, vajon valahogyan meg tudnám szerezni egy pólóját? Az tuti hogy tele lenne az illatával... Mámoros lenne egy olyannal élni. Azt el sem merem képzelni, hogy milyen lehet vele együtt élni. Az a bódító illat... Az az örömmámor, amitől megbolondulok ha csak megérzem. Azt hiszem az nekem a halálom lenne. Kiskanállal kéne összekapargatni engem a padlóról ha ennyi ideig a közelében lennék.

Már egy teljes hete nem járt a közelemben Uto, és úgy érzem hogy kezdek megbolondulni. Amióta addig az egy óráig a közelében voltam, teljesen felborult a szervezetem eddigi ritmusa. A hangulatváltozásaim egyszerűen az őrületbe kergetnek, teljesen lehetetlenül alszom; van amikor délután teljesen kidőlök, aztán éjjel nem bírok aludni, vagy csak szakaszosan tudok délutántól hajnalig, egyszerűen elviselhetetlen ez az állapot. Olyan kajákat kívánok, amik eddig eszembe sem jutottak volna, és majd megőrülök annyira vágyom arra az illatra. Mindenben azt keresem parfümöktől a kajákig...

Teljesen megőrültem. Olyan lettem mint egy rossz nő... Én pedig nem akarok olyan lenni! Egy kicseszett kutya vagyok, nem nő!

Még ilyet...

Merre lehet most Uto? Látni akarom...

Minden egyes nap keresem múlt hétfő óta, de mindig amikor megtalálom elmenekül előlem. Észrevesz, majd vagy elfut valahova, vagy próbál elmenekülni, vagy elbújni.