1DEAD

51. To One Direction

( an emotional letter to my loves )

Dear Niall, Zayn, Harry, Liam, Louis

Nem tudom szavakkal leírni mennyire büszke vagyok rátok, és arra hogy a rajongóitoknak hívhatom magam. Évekkel ezelőtt teljesen más ember voltam, és most nyugodt szívvel kijelentem hogy ez nem csak a múló idő miatt változott.

Miattatok.

Nem akarok túlozni, csak is az igazat írom le. Régebben máshogy gondoltam a dolgokra, az emberekre, még saját magamra is. Évekkel ezelőtt semmi önbizalmam nem volt, célt sem tűztem ki magam elé; hogy mit akarok, mi szeretnék lenni, milyen életet akarok élni. Nem tiszteltem magam, csak beálltam a sorba mint a legtöbb fiatal. Néha ha visszagondolok, csak nevetni tudok azon mennyire sablon voltam. Akkor még nem tudtam ki vagyok, olyan szerettem volna lenni mint a többiek.

Folyton olyan alakokkal lógtam akiket igazából nem is kedveltem... vagy csak most nem tudnám elviselni a társaságukat. Ez persze könnyen lehet hogy az idő és az új barátságok miatt van. Tudom hogy tizenévesen senki sem olyan érett, de én nem is arra akarok kilyukadni hogy mennyire megváltoztam, hanem arra, hogy milyen irányba változtam. Hogy milyen befolyással volt rám az a bizonyos banda öt tagja akit a világon mindenki ismer, de legtöbben elkönyvelik őket valami béna kisfiúknak.

Ők csak a borítót látják, és abból is azt a változatot amit az utálók kreáltak a sikerük miatt érzett féltékenységből.

Én is azt gondoltam az 1d valami nyálas fiúbanda.. mert ezt hallottam. Persze nem gondolkoztam, kis gyerekes voltam; előítéletes. Hát persze hogy az voltam, akkoriban az volt a menő ha úgy gondolkozol mint mások. Legalább is én azt hittem.

Akkoriban alig hallgattam zenét! El tudod ezt képzelni??? A lány aki nem tud úgy élni hogy ne hallgasson meg minden nap legalább tíz dalt, ne kövesse nyomon a kedvence munkásságát.. nem hallgatott zenét! Nem volt zenei ízlésem, nem volt kedvenc dalom. Semmi kedvencem nem volt, semmilyen téren; sorozat, film... semmi. Nem tudom hogy ez vajon nagy gond-e vagy sem, de én visszagondolva elég furának tartom.

Nem olvastam! Persze akkor sem olvastam volna ha már ismerem a one directiont, mert még fiatal voltam hozzá és tudom hogy nem kötött volna le. De ha nincs ez a bizonyos one direction, talán most se olvasnék..

Ezt egyszerűen tudom... nem vettem volna a kezembe könyvet hogy adjak neki esélyt. Legalábbis most még biztos nem.

Először csak fanfictionokat olvastam, majd írni kezdtem, ami az egyik kedvenc hobbimmá nőtte ki magát. Nem vagyok tökéletes, sem profi, de így ki tudom adni magamból azt ami nyomja a lelkem, vagy azt ami éppen az eszemben jár. Ez egyfajta stresszlevezetés, és minden álmom ezzel foglalkozni, bár ez olyasmi ami álom marad. De legalább meg tudom írni az álmomat. És ez engem rohadtul megnyugtat.

Az olvasás és az írás a szenvedélyem, akár csak a zene.

Most már értitek mire akarok ezzel kilyukadni?

Mikor néhány évvel ezelőtt valami véletlen folyamán beütöttem a keresőbe azt a nevet, hogy One Direction, egy rakás dalt kiadott. Először csak az egyiket hallgattam meg, majd jött a többi. Semmi erőltetés nem volt bennem, szimplán érdeklődtem... aztán egy idő után azt vettem észre hogy bolondulok értük. Tudom az összes dalszöveget, tudom az élettörténetüket és minden egyes dolgot amit fontosnak tartottam. Én is directioner lettem. Tartoztam valahová, még akkor is ha az a dolog nem kézzel fogható. Egy családhoz tartozom, és mind a mai napig boldog vagyok emiatt.