A három "elveszett" fejezet (Befejezett)

Az egyszerűbb megoldás tézise (Chuya POV)

- Ugyan már, Chuuya! Ne fordíts nekem hátat, figyelj, nem gondoltam komolyan, oké? Vicceltem!

Általában visszavágtam valamivel. Ám akkor nem. Leléptem. Nem akartam úgy harcolni saját magammal, hogy ott áll előttem, és befolyásol.

Nem lehet belőle baj. Kicsit megsértődik, aztán kezdődik minden elölről, igaz? Igaz. Ez többször előfordult. Ugyanez volt mindig a forgatókönyv.

De van, amikor valaki már nem bírja tovább.

Utáltam ezt az álmot. Miért kell mindig emlékeztetnie...

***

Délig aludtam, hisz előző nap későn és nem kevés alkohollal a szervezetemben kerültem az ágyba. Nem is emlékeztem, mit csináltam aznap, nem is törődtem vele. Úgy éreztem magam, mint egy robot. Be volt állítva, mit, mikor kell tennem, én pedig nem ellenkeztem. Nem is gondolkodtam. Csak "éltem". 

***

Gyorsan elvégeztem fürdőszobai teendőimet. Csak egyetlen egy dologra szenteltem több időt, mint amit kellett volna. Nem bírtam erőt venni magamon, hogy kilépjek a zuhany alól. Csak álltam a zuhanyrózsa alatt, és élveztem, ahogy a a víz végigfolyik testemen. Amikor végre ki tudtam parancsolni magam; egy törülközővel derekam körül a szekrényhez léptem, s kiválasztottam valami egyszerűt.

Igaz, már benne jártunk a nyárban, de a forró bőrömhöz képest a szobában túlságosan is hűs volt a levegő. Libabőrös lettem.

Egyik kezemben egy farmerral és egy szürke, oversize pólóval battyogtam vissza a fürdőbe. A gőz miatt nem láttam magam a tükörben, ám nem igazán volt vele problémám. Ha jobban belegondolok, még talán örültem is neki.

Lenéztem a dizájnos ruhadarabokra, amiket még korábban készítettem ki magamnak, majd a kezemben tartott cuccokra pillantottam.

- Néha az egyszerűbb megoldás sokkal jobb eredményt hoz - motyogtam maga elé, miközben felöltöztem. Végigtekintettem magamon, és elmosolyodtam. Máris bizonyítást nyert tézisem.

Hajam kis lófarokba kötöttem a melegre való tekintettel, aztán elindultam.

Nem volt konkrét úticélom, csak mentem, amerre a lábam vitt.
El akartam terelni a gondolataim, és reménykedtem benne, hogy a nyüzsgő város teszi a dolgát...

Megsimogattam egy kutyát.
Útbaigazítást adtam néhány kisgyereknek.
Elintéztem néhány telefont munka címszó alatt, s közben magamban szitkozódva átkoztam az eget, amiért Mori-san szabadnapot adott. Ráadásul direkt. Mintha csak tudta volna..Rengeteg cigarettát elszívtam, hogy enyhítsek a feszültségemen. S hogy segített-e bármit is? Nem.

Még sorolhatnám, mi mindent tettem, de nem változtatna azon a tényen, hogy  bár ennyi mindent adott a város, hogy elterelje a gondolataim, de még messze volt az este, s még messzebb a másnap.

Pedig ezt vártam múlt éjjel óta. Azért is ittam, hátha átalszom az ezt az egész napot, de sajnos nem így lett. Felkeltem. Elindultam. S bármennyire is szerettem volna, de nem voltam képes semmibe venni ezt a napot.

Elhaladtam egy csapat gyerek mellett, akik a cukrászda előtt hangoskodtak. Látszólag nagyon jól érezték magukat. Fagyiztak, és az egyik fiú azzal szórakozott, hogy bele akart nyalni egy nála kisebb gyerek fagyijába. Lassan lépdeltem el mellettük, hátha megtudom, sikerül-e nekik. Sikerült. A magasabbik pedig nem csak egy nyalás édességet kapott, hanem egy erőteljes seggberúgást is barátjától. Megtorpantam.

- A francba! - gondoltam. Úgy éreztem, mintha valaki fojtogatott volna. Bementem a  cukrászdába.

 Szebbnél-szebb torták, sütemények és egyéb állatfajtát várták, hogy elfogyasszák őket. Nem igazán érdekeltek. Tudtam, mit akarok, nem kellett nézelődnöm.

Odamentem a pulthoz, és egy köszönés után rendeltem:

- Egy szelet tortát szeretnék, mindegy milyen - mondtam, majd gondolatban hozzátettem. - Úgysem eszem meg.

Amikor egy kis papírdobozban megkaptam az édességet, gyorsan megköszöntem, s már ott sem voltam.

A gyerekek addigra eltűntek a cukrászda elől.

***

A konyhaasztalnál ültem, és farkasszemet nézett a tortaszelettel, melyre egy kis gyertyát helyeztem.

- Nem fogok bocsánatot kérni. Nem fogom azt hinni, hogy az én hibám. Ebből is tanultunk. Megtanultam, hogy az egyszerűbb megoldás, kedvezőbb eredményeket hoz. - Idegesen szorongattam kezemben az öngyújtót.  Egy nagy sóhaj után, végül meggyújtottam a kanócot.

- Boldog szülinapot, Dazai! Elfújhatom helyetted a gyertyát? - kérdeztem egy szomorú mosollyal arcomon, miközben a gyertya lángjának táncát figyeltem. 

A kis láng kialudt.
S mit kívántam? Nem mondhatom el. Akkor nem teljesül...

////////// Yo! Akinek ismerős ez a sztori, annak nagyon jó a memóriája. A soukoku-s sztorijaimhoz felraktam már ezt (E/3 személyben), de úgy éreztem megérdemel egy "külön sztorit". Ha valaki szeretné beilleszteni a fő sztoriba, akkor ez és a következő fejezet a "Régen is mindig azzal nyaggattál, hogy ..." és a "Csak veled" c. fejezet között szerepel. ///////////////