A három "elveszett" fejezet (Befejezett)

Antitézis

"Ha a könnyebb utat választom, minden simán fog menni. Nem kell magamba fojtanom az érzéseim. Kimondhatom, hogy én is..."

***

Még fel sem nyitottam szemeim, de már éles fájdalom hasított fejembe. Miután vagy öt percig feküdtem, s gondolkodtam, vajon mi okozhatja ez a nem éppen kellemes fájdalmat; hirtelen felültem. Ez szintén nem segített az állapotomon. Hányingerrel, és lüktető koponyával kezdtem munkába készülődni.

Részeg nem lehettem, hiszen nem ittam egy kortyot se. Előtte mindig, de Dazai születésnapján egy kortyot sem. Ez volt az a fogadalmam, amit mindig megtartottam.

Az is eszembe jutott, hogy talán csak az éhség miatt jelentkeztek ezek a tünetek, s elindultam a hűtő felé. Amikor kinyitottam azt, semmilyen ehető ételt nem találtam. A tegnap vett torta is eltűnt...

- Kidobtam, vagy félhulla állapotban megettem? - Ez volt a kérdés. Mindenesetre a kukában nem volt. Ám semmi emlékem nem volt arról, hogy ettem volna az utóbbi egy napban.

Bár aznap dolgoztam, mégsem a megszokott öltözetemet kaptam magamra. Egy farmer, és egy egyszínű szürke póló is megtette a magáét. Mégis úgy éreztem, ez  kevés. Valami hiányzott.

A ház elé érve megláttam egy motort. A saját motorom. Rögtön megindultam felé, s fel is pattantam rá. Egy pillanatra értetlenkedve néztem a kezemben szorongatott bukósisakra.

 - Mióta tartom magamnál a motorom? Mióta lakok ebben a lakásban? - gondoltam, miközben felpillantottam az emeletes házra. -  Hova is kell mennem dolgozni? - Megcsóváltam a fejem, majd elindultam.

***

A következő dolog, amire feleszméltem, hogy egy nő kilépett elém az útra, én meg majdnem elgázoltam.

Nem emlékszem pontosan, miket dobáltunk egymás fejéhez, de elég szép vita keveredett belőle. Egész szép számú nézőközönség gyűlt körénk.

A nő arca már majdnem olyan vörös volt, mint a haja. A fehér pólóján levő foltot szürke kardigánjával próbálta eltakarni. Sikertelenül. Tornacipős lábával ide-oda lépkedett. Látszott rajta, hogy ideges. S nem, itt nem a haragra gondolok. Zavarta valami, és ennek a valaminek hatalmas köze lehetett az egyik kezében tartott tálcának, aminek a tartalma a nő pólóján virított.

- Nem fogok odaérni - motyogta maga elé hirtelen, teljesen megfeledkezve arról az aprócska tényről, hogy éppen egy vita közepén tartunk. - Te!  - kapta fel fejét, s tekintetét az enyémbe fúrta. - Miattad fogok elkésni, hacsak nem teszel meg egy apró szívességet  - kezdte. - Vigyél...

- Nem viszlek sehova - jelentettem ki. S mire észbe kaptam a nő már a motoromon ült. - Na, gyere, aranyom, csak két helyre kell eldobnod! - vigyorgott felém csillogó szemekkel, és akkor ismertem fel. Nem is értettem, eddig miért nem tűnt fel, kivel is beszélek. Jane. - Oh, egyébként Jane vagyok! - mutatkozott be, mikor már én is a motoromon voltam. - Téged hogy hívnak?

Lefagytam. Mégis mi a franc folyik itt?

- Chuya.

Tovább csacsogott jelentéktelen dolgokról. Nem figyeltem, mégis egy név megütötte a fülem.

- Mit mondtál? - kérdeztem.

- Oh, szóval nem figyelsz rám! Nem vagy valami kedves, édesem. Mindegy, a lényeg, hogy ha megvettem a tortát, akkor vigyél el az adott címre, mert a végén Dazai szülinapja nem lesz igazi szülinap! Igazából holnap lesz megtartva a buli, de azért a születése napján is megérdemel egy tortát.