Heaven Is A Place On Earth

4.

Lexa szemszöge
-Mennyi időnk van még éjfélig?-kérdezte Clarke miközben áttölelt és gyengéd puszikkal hintette be a nyakam.
-Még 16 perc.
-Nem akarok egy újabb hetet várni arra,hogy veled legyek.
-Nem is kell,mármint tudod..találkozhatunk a valóságban is.
-Nem,azt nem lehet.
-Miért ne lehetne? Los Angeles-ben élsz nem?
-De,csak nem akarom,hogy úgy láss...
-Hogy? Ugyan már én a valóságban már 72 éves vagyok és haldoklom,már csak pár hónapom van. Ennél mégis mi lehet rosszabb?
-Nem akarlak elijeszteni..
-Nem vagyok ijedős szóval ki vele mert látni akarlak az életben is.
-A San Junipero kórházban.

Mindig is utáltam a kórházakat,reménytelen,beteg emberek gyűjtőhelye akik az elkerülheretlen véget próbálják minél tovább húzni,de nem akartam ,hogy a fájdalmas emékeim árnyékot vessenek a Clarkeal való első igazi találkozásomra.
Amikor bementem már várt rám egy kb harminc év  körüli magas,jóképű fiatalember.
-Ön bizonyára Lexa-nyújtott kezet. Én Wells vagyok Clarke ápolója és barátja.
-Szóval maga lenne az a bizonyos barát-mosolyodtam el. Menjünk,mert már alig várom,hogy végre lássam.

Mikor oda értünk a kórházi szoba ajtaja elé Wells férevont.
-Biztos készen áll arra,hogy bemenjen?
-Ne hülyéskedjen már,én rákban haldoklom. Mégis mi lehetne ennél rosszabb amit úgy fél elmondani?
-Majd meglátja.

Amikor beléptem a szobába a torkom összeszorult a szívem pedig majd megszakadt,azt hittem felkészültem minden rosszra amiért egy ember kórházban lehet,de ez a látvány teljesen ledöbbentett.
Clarke csontsoványan és élettelenül feküdt az ágyban,mindenhonnan csövek lógtak ki belőle, egyszerűen fájt őt így látni.
-Már majdem 50 éve kómábam van.-szólalt meg Wells.
-Hogy történt?
-Nem mesélte önnek?
-Tudja Clarke meglehetősen zárkózott,szinte semmit sem tudok róla.Mondja el mi történt vele.
-22 éves volt amikor elmondta a vallásos  szüleinek,hogy leszbikus akik nem fogadták túl jól..de a lényeg Clarke kocsiba ült,el akart menni otthonról,de elvesztette az uralmat a kocsi felett,egy fának ütközött és azóta kómában van.
- És mi van a szüleivel? Még élnek?
-Nem tudni,sose látogatták őt.
-Mostmát értem.-mosolyodtam el.
-Mit?
-Hogy miért akarnak összeházasodni.  Mivel Clarke cselekvőképtelen így csak egy szülő vagy házastárs írhatja alá a papírokat,hogy a halála után tudja "örökké élhessen".
-Látom maga meglehetősen szkeptikus ezzel kapcsolatban.
-Biztos az időskor átka-próbáltam elviccelni a helyzetet. Megtenne egy pici szívességet? Kapcsolja őt rá. Beszélnem kell vele.
-Nem lehet. Maga is tudja jól,hogy mi a szabály. Élő embereknek heti 5 óra a limit.
-Kérem, csak öt perc. ígérem.
-Már értem miért kedveli annyira önt.

A halántékomra tettem a kis digitális eszközt megnyomtam a gombot és már ott is voltam.

-Lexa! Mit keresünk itt? Még soha nem voltam itt nappal.
-Figyelj nincs sok időnk és valamit kérdeznem kell.
-Oké.
-Nem jönnél inkábn hozzám feleségül?Wells jófejnel tűnik,de arra gondoltam jobb lenne olyanhoz hozzá menned akivel már van kapcsolatod.
Clarke szinte a nyakamba ugrott és csókokkal árasztott el. -Ezt vehetem igennek?
-Igen,igen ezerszer is hozzád mennék.

Másnap délután ott álltam Clarke kórházi ágya mellett és a kezét fogtam miközben a pap a szokásos szöveget mondta ami a házasságkötéshez kell. Én közben csak arra tudtam gondolni,hogy mennyire ironikus az egész helyzet,hisz lényegében azért veszem feleségül,hogy meghalhasson.
-Lexa?-Wells hangja zökkentett ki. -Már csak ezt kell aláírnod és lekapcsoljuk a gépekről .Ezután  teljes értékű lakos lesz,amit mindig is akart.

Clarke szemszöge
Érzem a nap melegét,a finom homokot a talpam alatt,a friss levegőt.Hihetetlen,hogy mostantól tényleg itt élhetek az örökkévalóságig,és mindezt Lexának köszönhetem.
Épp a parton üldögéltem amikor egy autó dudáját hallottam meg majd Lexát pillantottam meg aki ott állt esküvői ruhában. Soha nem láttam még nála gyönyörűbb nőt.
- Ma volt az esküvőnk!-kiabálta. -Gyere el akarlak vinni valahová.

Lexa egy gyönyörű tengerpartra vitt ahonnan látni lehetett az egész várost. Az égen csillagok száza ragyogott. Tökéletes volt. Valóságos.

Lexa szemszöge
Jó volt Clarkeot ilyen boldognak látni épp a csillagokat néztük mikor hirtelen megszólalt.
-Olyan valósnak tűnik minden. A tengerpart,az ég, mi. Ez  a valóság.
-Clarke te is tudod,hogy nem az. Csak egy digitális változata annak ahol éppen lenni akarsz.
-De lehetne.. ha eljön az időd élj itt te is és ...
-Nem. Nézd,  ha én meghalok akkor nem jövök vagy töltenek fel ide ebbe a digitális világba.
-Miért ne akarnál itt élni?
- Nézd Clarke én megértem,hogy  neked miért ez a hely jelenti a boldogságot,hisz gyakorlatilag egész életedben kómában feküdtél bezárva a saját tested börtönében,de velem más a helyzet. Nekem klassz életem volt. Tudod volt egy feleségem Costia  akivel 45 évig voltam együtt amit te elképzelni sem tudsz. 4 évvel ezelőtt halt meg mielőtt ez a program elindult volna.
-Lexa én sajnálom nem tudtam..
-Persze,hogy nem tudtad. Meg se fordult a fejedbe,hogy másnak is lehet problémája,csak azzal voltál elfoglalva,hogy neked milyen szar életed volt.-kiabáltam magamból kikelve.
-De hisz elvettél feleségül.
-Azért mert megsajnáltalak,ahogy megláttalak a kórházban..
-De a feleséged már halott neki már..
-Ne! Ezt el se kezd. Tiszta szívemből szerettem őt,és bármit megtennék azért,hogy újra láthassam. Annyira szeretném azt hinni,hogy ha meghalok akkor majd újra együtt lehetünk,de nem hiszem.
Nem hiszek a Mennyországban vagy,hogy van bármi a halál után és ez megrémíszt,de nem tehetem meg vele,hogy cserbenhagyom.
-Lexa...
-Most  elmegyek.

Iszonyatosan mérges voltam Clarkera,magamra,mindenre.
Padlógázzal száguldottam,majd amikor elértem a végsebességet hirtelen fékeztem.
Kirepültem a szélvédőn,végig az aszfalton és vége. Az óra éjfélt ütött.