Heaven Is A Place On Earth

5.

Lexa szemszöge

Éreztem ahogy a rák napról napra emészti fel a testem,már csak árnyéka voltam egykori önmagamnak.
Nem voltam más csak egy beteg,boldogtalan öregasszony akinek minden egyes napja ugyan olyan.
A helyzetemen az sem segített,hogy egyfolytában őrlődtem a Costiának tett ígéretem és a Clarke iránt érzett szerelmem között.

Szombat volt,már órák óta kint ültem az erkélyen néztem a naplementét amikor az egyik nővér kijött hozzám.
Én mosolyogva hozzá fordultam majd megszólaltam.- Készen állok.
- Mégis mire?-nézett rám értetlenül.
-Ami azután jön.

Amikor "áttmentem" tudtam,hogy helyesen döntöttem. Egyből elindultam a tengerpart felé arra a helyre ahol megkértem Clarke kezét.

-Szia szépség- köszöntem a magányosan ücsörgő lánynak.
-Lexa? Te mit keresel itt? Én nem hittem,hogy még valaha látlak..
-Ami azt illeti mostantól elég sűrűn fogsz látni ugyanis megtettem.
-Mi? De hisz azt mondtad.. és Costia.. én..
-Costia volt életem első szerelme és mindig a szívemben fogom őrizni az emlékét,de ő a múltam és az életemnek azon része ami már véget ért. A jövőm viszont te vagy. Plusz alaposan áttgondoltam a helyzetet és arra jutottam,hogy mondhat bárki bármit de a 80-as éveknél nincs királyabb korszak valamint így itt örökké 25 éves lehetek..szóval miért is ne? És nem mellesleg te is itt vagy,ígyhát Clarke Griffin volna kedved velem tölteni mondjuk úgy az örökkévalóságot?

Clarke magához húzott majd olyan érzelmesen csókolt meg,hogy szinte beleszédültem.
-Ezt vehetem igennek?
-Szeretlek Lexa.
- Én is szeretlek Clarke.
-És most?Mit csináljunk?
-Tucker's?

Fogalmam sincs arról,hogy mit tartogat számomra az "örökkévalóság" de őszintén nem is érdekel,mert most ebben a pillanatban boldogok vagyunk és egyedül ez számít.

Vége.

-A.