Véletlen

Előszó

Egyedül sétáltam egy elhagyatott folyosón, míg a színpadon még mindig tartott a koncert. Kezdtem teljesen kétségbe esni, hogy még egy fránya biztonsági őr sincs erre, hogy útba igazítást kérhessek vissza a húgomhoz. A legnagyobb problémám az az, hogy még azt sem tudom, hogy hol választottam rosszul az ajtót, hogy oda visszamehessek és újra a jó folyosón sétálhassak vissza a színpadhoz. Folyamatosan azon agyaltam, hogy vajon a húgomnak már feltűnt e, hogy régebb óta nem vagyok mellette, mint ahogy megbeszéltük. Kezdtem szédülni az idegességtől, amikor zajt hallottam még, nem messze a saját pozíciómtól. Az egyetlen célom az volt, hogy még a koncert vége előtt újra a húgom mellett lehessek, de amikor befordultam a sarkon minden reményem szertefoszlott, hisz előttem állt a koncertet adó banda. Az idegesség úrrá lett rajtam, majd minden elsötétedett.