George Weasley a maga ötvenhat éves valójában ült a székében otthon és figyelte a fiát és a lányát, ahogy pakolnak a házban. Felesége a konyhában időzött és éppen valami délutáni nassolnivalót ütött össze.
Freddie a karácsonyi pulcsijában volt. Roxanne egy csinosabb ruhát húzott magára, mert vendégeket vártak. Ennek ellenére George felkelt a székből és úgy döntött, meglátogatja már idős és feledékeny édesanyját.
- Bemegyek anyához a kórházba.
- Rendben, drágám - nézett rá Angelina, mikor kilépett előző helyéről. - Mondd meg neki, hogy örülnénk, ha eljönne karácsonyra.
- Nem hiszem, hogy emlékszik rád, vagy bárkire is mostanság, de megpróbálom rávenni - mosolyodott el fáradtan a férj, majd már el is indult a Szent Mungóba.
Molly Weasley ugyanis öt éve bekerült a kórházba, mikor megjelentek nála az Alzheimer-kór tünetei. Eleinte csak évszámokat kevert össze, majd lassan, ahogy romlott az állapota neveket is kevert. Legtöbbször mégis Frednek hívta George-ot, ami nagyon szembeötlő lett.
Mikor George elérte a kis szobát, ahol édesanyját szakértő kezek ápolták, egy pillanatra habozott a belépéssel. Valóban szeretné látni az édesanyját, aki annyira melegszívű asszony volt, de biztos felkészült a vele való beszélgetésre is?
Vett egy mély levegőt, majd lassan belépett.
Ismerős látvány tárult elé. Mint eddig olyan sokszor, most is az ablak mellett, egy hintaszékben ült és kötögetett.
George fáradtan elmosolyodott és beljebb sétált.
- Szervusz, anya! - köszöntötte szülőjét csendesen lépkedve.
- Oh, Fred! - mosolyodott el a már öregasszony, miközben a szemüvegét is feljebb tolta az orrán. - Olyan boldog vagyok, hogy látlak! Képzeld, éppen neked és a testvéreidnek kötöttem - mesélte lelkesen, miközben megmutatta a már kész, de közel sem olyan szép pulóvereket, amik mellette hevertek az ágyon.
A férfi arcán pajkos mosoly suhant át, majd komolyan tette karba kezeit.
- Komolyan, még te nevezed magad az anyánknak? George vagyok és nem Fred, anyu - mondta szemrehányóan, de a csintalan mosoly nem tűnt el a szája szegletéből.
Molly mindig pirospozsgásas arca hirtelen elsápadt és elszégyellte magát.
- Jaj, George drágám, ne haragudj rám. Nem akartalak titeket összekeverni - mondta és idegesen nézett fel fiára.
George szíve megsajdult, de meleg mosollyal térdelt édesanyja mellé.
- Anyu, csak vicceltem. Persze, hogy én vagyok Fred... Sose keversz minket össze - suttogta csendesen és nyomott egy kedveskedő csókot anyja arcára. Mélyen belül pedig tudta, hogy ez régen tényleg igaz volt.
YOU ARE READING
Anyu, szeretlek...
Short StoryEgy kis szösszenet arról, hogy mi történt Molly-val és George-dzsal később, mikor már nem is olyan fiatalok... Remélem tetszik majd :) És! Végül is bővült a novella egy társsal. És még több címkét is kapott. Hiszen úgy döntöttem a hasonló volumenű é...
