Underwater [HUN]

Út a fénybe

- Hmh...? Hol... Vagyok? - motyogtam, mikor kinyitottam a szememet.
Egy ismeretlen lakásban feküdtem a tatamin, puha takaróval betakarva, ami lecsúszott rólam, amint felültem. Furcsán éreztem magam.
Lenéztem magamra, és az első, amit észrevette vettem, hogy egy kék, férfi pizsamát viselek. 
- Mi a jó isten...? -suttogtam.
A másik, amit észrevettem, hogy nem fáj semmim. A Maffia kínzásaimnak hála, minden nap, minden percében gondoskodtak róla, hogy ne legyen egy olyan pillanat se, amikor nem hatol égő fájdalom valamilyen testrészembe. De most, hosszú idő után nem fájt semmim se.
Felhúztam a pizsama ujját. A csuklóimon vastag, fehér heg, látszott. A bilincsek nyomai, amiket csak nagy erőfeszítés árán tudtam leszedni. Ennyi maradt belőle. De ez örökre.
Gondolataimból a bejárati ajtó hangja zökkentett ki.
'Shit. Most mit csináljak?'

Jobb ötlet híján, a helyemen maradtam, de olyan pozícióba helyeztem magamat, amiből ha kell, gyorsan fel tudok szökkenni, és el tudok szaladni.
Szatyrok zörgését hallottam, majd léptek hangját, ahogy egy másik hely felé veszi az irányt. Újabb szatyor zörgés, majd tárgyak tompa puffanása egy kemény felületen.
Majd újabb léptek zaja, most már az én irányomba. Minden izmom, mint a rugó, megfeszült, ugrásra készen álltam, amikor kivágódott az ajtó, és a tegnapi férfi lépett be rajta.
- Jó reggelt, álomszuszék királylány! - vigyorgott rám. - Hogy aludt a mi kis hercegnőnk?
Alaposan végig mértem, mielőtt megszólaltam volna.
Fizikumát tekintve magas, vékony, sportos, nagyjából a húszas évei elején járó férfi állt előttem. Most nem viselte a tegnapi kabátját, és hát, hogy is mondjam, nem is volt időm alaposabban megfigyelni, de azért látszott, hogy elég széles válla, és jól kidolgozott izmai vannak. Világos inget viselt, fekete mellénnyel, nyakában egy türkiz köves függővel, fekete nadrággal. Amit csak most vettem észre, az az volt, hogy a férfi mindkét karját, egészen a kézfejéig és a nyakát kötések fedik. 
'Vajon mi történhetett vele?'
Tekintetem az arcára vándorolt, és a szíven kihagyott egy ütemnyit. Finom vonalú arca volt, kópés mosollyal, sötétbarna szemekkel, és kócos, szintén sötétbarna hajjal. Eszméletlen helyes volt.
Gyorsan észbe kaptam, és elfordítottam, most már bíborvörös arcomat, és motyogva megkérdeztem:
- Mennyit aludtam?
- Három teljes napot. -válaszolta a férfi, miközben közelebb lépett hozzám, és leült velem szemben a tatamira - Nem is csoda. Jó sok mindenen mehettél keresztül, abból ítélve, ahogy kinéztél. Yosano - senseinek is eltartott egy ideig, míg rendbe rakott.
- Ki vagy te? - suttogtam, még mindig nem nézve rá.
- A nevem Dazai. Dazai Osamu. És lenne számodra egy ajánlatom. - mondta, miközben az arcomat az államnál fogva maga felé fordította.
Átható tekintetével, melynek olyan színe volt, és úgy csillogott, mint az olvasztott csokoládé, szinte megdermesztett, rezzenéstelenül tartotta fogva az én, riadt, szürkéskék tekintetemet.
- M-mi-mit akarsz tőlem? - kérdeztem dadogva, paradicsom-vörös fejjel. 
'Úristen, sosem volt még férfi ennyire közel hozzám! Ilyen közelről még az illatát is érzem... Fahéj, egy csipetnyi, nem túl erős kölnivel, és halvány nyoma a puskapor keserűségének.'
- Védelmet ajánlunk neked. -mondta, még midig mélyen a szemembe nézve.- Cserébe azt szeretnénk, hogy csatlakozz hozzánk. Megvédünk a Dokkmaffiától, de ehhez szükségünk van arra, hogy magunk között tudjunk.
Elengedte az államat, és kicsit hátrébb dőlt tőlem. Már nem éreztem az illatát.
- Miért beszélsz többesszámban? Csatlakozni? Mégis hova? Kihez? Én... Embert öltem... Hideg vérrel embert öltem...Nekem... Nincsen helyem az emberek közt... - mikor újra felrémlett bennem , hogy mit tettem, a könnyeim újra patakozni kezdtek az arcomon.
Dazai újra közelebb jött, és hüvelyujjával próbálta letörölni a könnyeimet, nem sok sikerrel.
-Shhhh, semmi baj. - suttogta megnyugtató hangon, miközben az arcomat simogatta. -Nem lesz semmi baj, amíg én itt vagyok, rendben? Majd én megvédelek.
Nem tudom mi ütött belém ekkor, de ezekre a szavakra, a karjaiba vetettem magam, miközben arcomat a mellkasába fúrtam, és eláztattam az ingét a könnyeimmel. Nem úgy tűnt, hogy őt ez igazán zavarná. Helyette inkább a hajamat simogatta; ringatott, mint egy kisgyermeket;és bátorító szavakat mormogott a hajamba.
'Majd én megvédelek' visszhangoztak a szavai a fejemben. 'Eddig mindig nekem kellett megvédenek mindenkit. Édesanyámat, a húgomat... Az iskolában is én voltam az a badass csaj, aki mindenki ellen ki mert állni, aki mindig megvédte a gyengéket. Lehet, hogy most itt az ideje, hogy én legyek az, akire vigyázni kell...?'
Elhúzódtam Dazaitól, majd mélyen a szemébe néztem és azt mondtam neki:
- Rendben,  csatlakozom hozzátok. De kik is vagytok ti?
Dazai megvillantotta csábos mosolyát (amitől nekem a pulzusom a kétszeresére nőtt), majd válaszolt:
- Mi vagyunk a Fegyveres Nyomozóiroda! És most öltözz fel, addig elkészítem a reggelit, és majd evés után indulunk.

- Oi, Shori-san, figyelsz te rám egyáltalán?
Atushi hangja ugrasztott ki a gondolataimból. Valószínűleg elkalandoztam az emlékeimbe. Már egy éve lett volna, hogy csatlakoztam volna a Fegyveres Nyomozóirodához? Egy éve szabadultam volna a Maffia karmai közül?
- Föld hívja Shori Momokát, Shori, kérlek jelentkezz. - lengette meg a kezét az arcom előtt, mire újra felé fordultam.
- Bocsánat Atsushi -san, csak kicsit elgondolkodtam. Miről is beszéltél az előbb?
- Arról, hogy te ismered-e vajon Ozaki Kouyout, a Maffia egyik kivégzőjét.
'Óó, még szép, hogy ismerem. Hónapokig tartott börtönben, és állandó kínzásoknak vetett alá.'
- Igen, ismerem. - feleltem. -Régebben volt egy kisebb... hmm... incidensünk, még mielőtt ide kerültem volna. 
- Igazán? És mi történt? - kérdezte Atsushi, lila szemét rám függesztve. 
Ekkor vettem észre, Kyouka - chan is meredten figyel engem. Valószínűleg azóta, amióta 'az a nő' szóba került.
'Ijesztő ez a kiscsaj' gondoltam. 'Remek nyomozó, de nem tudom, hogy Atsushi-san hogy bír vele egy lakásban élni.'
Nem mintha az én lakótársam jobb lenne. Dazai amennyire elegánsan öltözködik, annyira egy trehány disznó. Hála az égnek, a lakás, amit a Nyomozóiroda bocsájtott rendelkezésére, két külön hálószobával rendelkezik, így csak néha napján kell bemennem abba a mocsokba. Na meg az állandó öngyilkossági kísérletekről ne is beszéljünk.
Eredetileg nekem is kiutaltak egy egyszobás kis lakást, nem messze az Irodától, de Dazai megkérte az Igazgatót, hogy had maradjak nála. Ezen nem csak én, de Fukuzawa sensei is meglepődött, de végül megengedte, hogy együtt lakjunk. Így tehát már egy éve egy suicid hajlamú, rendetlen,  disznóval élek egy fedél alatt. Egy oka van, hogy nem költöztem még el, ez pedig Dazai főztje. Lehet, hogy kupis a csávó, de mennyeien tud főzni.
- Hagyjuk, nem lényeg. -hárítottam a témát.
Ebben a pillanatban rontott be az irodába Tanizaki - kun. 
- Baj van srácok! - kiáltotta, kezében egy megtépázott papírt tartva. - Ezt a levelet most találtam az informátorunk holtteste mellett.Ezt írja: "A Maffia el fog jönni érte. Szabaduljatok meg tőle, vagy az aranyozott halál mindnyájatokra lesújt. A víz szellemének ideje lejárt."

Minden szem rám szegeződött a szobában.

'Basszus. Ez nem lesz így jó. Minden kezdődik elölről.'

----------------------------------------------------

Azosztigen, 1056 szó lett a fejezet vége. Ilyen hosszúra még egy irodalom esszét sem írtam meg 😂😂
Remélem tetszett ez a fejezet, sietek a következővel is. Írjátok meg, mit gondoltok róla, kíváncsi vagyok a véleményetekre. 

Puszi, hamarosan újra találkozunk 😘😘