Underwater [HUN]

Találkozások

Telefoncsörgésre ébredtem.
Morcosan kinyitottam a szememet, és egy mélyen alvó Dazait láttam magam előtt. Nem tudom, hogy hogy nem kelt fel erre a borzalmasan idegesítő csörgésre.
Kelletlenül kihámoztam magamat az engem ölelő férfi karjai közül, hogy fel tudjam venni az éjjeliszekrényen fekvő telefont.
Kunikida - állt a kijelzőn. ' A francba, mit akarhat az a négyszemű ilyenkor?' Kelletlenül felvettem.
- Mhmpft... Kunikida, miért keresel ilyen korán? - motyogtam még az alvástól kásás hangommal.
- Korán?! Mi az, hogy korán?! - kiabálta a nyomozó a vonal végén. - Már két órája bent kellene lennetek az irodában!! Dazaitól még elnézem, és még tőled is elnézném normál esteben, ismerve a lusta jellemeteket, de a tegnapi incidens után mindenki halálra aggódta magát.
- Nem történt semmi, Kunikida. A többieknek is megmondhatod, hogy csak elaludtunk. Ja, és mára szabit kérek mind a kettőnknek. Van egy kis dolgunk, amit el kell intéznünk. - mondtam, majd kinyomtam a telefont, meg se várva a szőkeség válaszát.
- Mhpf, ki volt az? - motyogta Dazai félálomban.
- Csak Kunikida. -feleltem, miközben visszamásztam mellé. Rögtön magához húzott, és finoman megcsókolt.
Óvatosan eltoltam magamtól, majd a mellkasára hajtottam a fejemet. Mélyen beszívtam az illatát, szorosan átölelve őt.
- Mit szeretnél csinálni ma? - kérdeztem, miközben a kötései redőit igazgattam.
- Nem tudom - válaszolt, miközben a hajammal játszott. - Leginkább az ágyban maradni, és ölelni téged egész nap.
- Ebben egyet értek.
Ebben a pillanatban egyszerre kordult meg a hasunk. Egymásra néztünk, majd elnevettük magunkat.
- Ezek szerint csak ki kell másznunk az ágyból - mondta Dazai.
Nagy nehezen kihámoztuk magunkat a takaró alól, majd elindultunk a konyha felé. Daza rögtön a hűtő felé, míg én a kávéfőző felé vettem az irányt. Ez már a mi megszokott kis rutinunk. Én megcsinálom a kávét, ő pedig elkészíti a reggelit.
Ahogy a konyhapultnál álltam, éreztem, hogy egy pár kar ölel át hátulról. Hátra fordultam, és Dazait láttam, ahogy arcát hátulról a nyakamba temeti.
- Mi a gond, Osamu? Mindjárt kész a kávé.
- Tudom. - mormogta a nyakamba. - Csak had öleljelek még egy kicsit...

Miután megreggeliztünk, úgy döntöttünk elmegyünk vásárolni. Összeírtam a listát, amire szükségünk volt, majd elindultam a bejárati ajtó felé, de a küszöbön megtorpantam.
- Mi a baj, Momo? - kérdezte Dazai.
- Biztos jó ötlet ez? - suttogtam. - Biztos jó ötlet nekem most elhagynom a lakást? Mármint, a Maffia bármikor megtámadhat. És akkor még ott vannak a civilek is...
- Figyelj rám, Momo. - lépett közelebb hozzám. - Emlékszel, hogy mit mondtam neked tegnap este?
Bólintottam.
- Akkor jó. Amíg én veled vagyok, semmi bajod nem eshet. - fejezta be mondandóját, majd egy puszit nyomott a homlokomra. - Indulhatunk akkor?
Mosolyogva bólintottam. Akkor még nem tudtam, mekkora hibát követtünk el aznap.

Ez első probléma akkor merült fel, mikor kiléptünk az áruházból.
Az egyik autóból egy piros felsőt és fekete nadrágot viselő nő szállt ki. A haja; amely ugyan olyan színű volt, mint az enyém; lágy hullámokban omlott a hátára, szemei smaragdzölden csillogtak. Az a fajta, amelyik beleég az emlékezetedbe. Két éve nem láttam már ezeket a szemeket és ezeket az arcvonásokat. Mintha tükörbe néztem volna.
Megálltam az áruház bejárata előtt és csak néztem.
- Oi, Momo, mi történt? - kérdezte Dazai, majd a tekintetemet követve ő is meglátta a nőt. Még nem látott meg minket. Elindult az autó hátsó ajtaja felé, kinyitotta és egy fekete hajú, smaragdzöld szemű kislány ugrott ki. Miután a nő bezárta az autót, elindultak felénk. Én csak álltam, és néztem őket, szemeimbe könnyek vegyültek.
Ők pedig csak jöttek és jöttek felénk, egymással cseverészve,majd megálltak előttünk, mivel pontosan az út közepén sikerült megállnom. A nő és a kislány rám nézett, majd elkerekedett a szemük.
- Momo... - suttogta.
- Szia... anya...- motyogtam a földet bámulva. 'Hogyan fogok neki bármit is elmagyarázni?! Annyi minden történt ebben a két évben... Nem tudhat a Maffiáról... '
Anyám a könnyeivel küszködött, ahogy Yuna is, amikor rájött, hogy ki vagyok. Aztán mindketten a karjaimba vetették magukat. Anyám csak sírt és sírt, a hajamat simogatta, s közben folyamatosan azt kérdezte, hogy merre jártam, mi történt, miért nem kerestem... De én csak álltam ott, mint egy kőszobor, mozdulatlanul.
Ösztönösen lejjebb húztam a dzsekim ujjait, hogy elrejtsék a csuklómon lévő hegeket.
- Khm... - hallottunk egy köhintést a hátunk mögül.
Anyám elengedett, én pedig megfordultam. Dazai karba tett kézzel állt mögöttünk. Ránéztem és egy aprót biccentettem.
- Anya, szeretnék neked bemutatni valakit. - mondtam nagyon halkan. Dazai előrelépett, és enyhén meghajolt.
- A nevem Dazai Osamu. A lánya férje vagyok. Örvendek a találkozásnak.
'Férjem?? Osamu, nem mentél kicsit messzire???'
Éretztem, ahogy először elsápadok, majd paprikavörös leszek, de gyorsan úrrá lettem magamon, és rendeztem az arcvonásaimat.
- Szóval ezért tűntél el két évvel ezelőtt. - mondta anyám, még mindig Dazait mustrálva. - Megszöktél ezzel a férfival, mert tudtad volna, hogy nem engedném a viszonyotokat.
- Így van, asszonyom. Nagyon sajnáljuk, hogy aggodalmat okoztunk önöknek. De egy huszonegy éves férfi és egy tizenhat éves leány kapcsolata nem éppen a legideálisabb a szülők szemében.
'Nagyon jól adja. Tökéletesen hazudik, egy arcizma sem rezzen. Aki nem ismeri, azt hinné, minden egyes szava igaz. Nem is vártam volna mást egy ex-Maffia tagtól.'
Anyám még egy jó ideig mustrálta Dazait. Tetőtől talpig végigmérte, majd azt mondta:
- Dazai - san, szereti maga a lányomat?
Dazai elmosolyodott. Az igazi mosolyával, szemébe visszaköltözött az a fény, ami akkor lobban fel benne, mikor rám néz. Mélyen anyám szemébe nézett, és úgy mondta ki a következő szavakat:
- Természetesen. Ő számomra a legnagyobb kincs a világon, és bármit megteszek azért, hogy biztonságban tudjam.

Miután megadtam anyának a telefonszámom (ami persze hamis volt, nem akarom, hogy miattam bajba kerüljenek) és elbúcsúztunk tőlük, egész nap a belvárosban csavarogtunk. Bejártunk még nagyjából három ruhaboltot, négy könyvesboltot, egy gyógyszertárat (Dazianak elfogytak a kötszerei), majd leültünk egy kávézóban. Dazai egész végig mellettem volt, és biztosra ment, hogy mindenki tudja, hogy mi összetartozunk. Egyik kezét majdnem állandóan a derekamon tartotta, egyszer-egyszer nyomott egy puszit az arcomra, a hajamba.
'Most, hogy így belegondolok, nem is töltöttem még ennyi időt együtt Osamuval, annak ellenére, hogy már egy éve együtt élek vele.'
Éppen kellemesen beszélgettünk egy könyvről, amikor Dazai tekintete a hátam mögé siklott, és az arca elkomorult.
- Mi történt, Osamu? - kérdeztem, miközben a számhoz emeltem a kávés csészémet. Éreztem, hogy valami gond van. Túl régóta ismerem őt.
- Chuuya -motyogta úgy, hogy csak én halljam, majd hangosabban hozzátette - Momo, kicsit el van kenődve a szemfestéked.
- Oh, igazán?
Leengedtem a kávéscsészémet, majd a táskámhoz nyúltam és kivettem belőle a kis kézitükrömet. Nyomózóként megtanultam, hogy sosem szabad hirtelen mozdulatokat tenni, főleg ha megfigyelünk valakit. Így aztán kinyitottam a tükröt, majd úgy téve, mintha az elkenődött sminkemet nézném meg, a tükörből figyeltem meg a mögöttünk nem messze álló alakokat. Hárman voltak, két nő és egy férfi.
Semmi kétség, a férfi Nakahara Chuuya volt. Könnyen felismerhető volt az alacsonyt termetéről és az ezt kompenzáló kalapjáról. Gyönyörű, vörös haja miatt mindenki kicsit megbámulta. Nem minden nap látnak ilyet. Mondjuk, én is elégé kilógok a sorból hajszín ügyileg...
A figyelmemet a mellette álló két nőre fordítottam.
Az egyik Chuuya-nál kicsit alacsonyabb volt, és nagyon hasonlított rá. Hullámos, vörös haja a háta közepéig ért, ragyogó kék szeme élénken csillogott. Apró, hófehér kezében meggyújtott cigarettát tartott, amit időnként vörösre rúzsozott ajkához emelt. Fekete bőrdzsekit hordott, alatta a rúzshoz passzoló vörös felsőt, fekete nadrágot és bakancsot.
- Osamu - szóltam neki halkan. - Chuuya-nak van egy húga?
- Igen, Nakahara Reiko-nak hívják. Ugyan nem áldott, mint a bátyja, de van olyan rossz. A kémkedés mestere lett az utóbbi időben. Úgy hallottam, jelenleg ő vezeti a Maffia kém-osztályát.
- És ki az a másik nő vele?
Dazai kicsit alaposabban megnézte a nőt majd elsápadt. 'Ez nagyon nem jó'
Nem is nevezném nőnek, inkább csak lánynak. Nagyjábol 17 éves lehetett, tehát nálam egy évvel fiatalabb, de mégis, jó tíz centivel magasabb volt nálam. Ami elég viccesen nézett ki, hiszen Chuuya is alig érte el a 160 cm -t, a húga meg aztán főleg...
Hosszú, derékig érő haja szőke, már majdnem fehér volt. Ezzel erős kontrasztot adott a hosszú, fekete kabátja, amit a nyár ellenére is magán tartott. Először nem is tudtam, hogy miért van olyan furcsa érzésem vele kapcsolatban, de aztán rájöttem: heterochromia. Vagyis az íriszei különböző színűek. Míg a jobb szeme kéken meredt rám, a bal zölden villogott.

'Ijesztő...'

- A neve Tamura Chieko. - szólalt meg kicsivel később Dazai, miután alaposan végig mértem.- Őt , tették a helyemre a kivégzők közé, miután leléceltem. Akkoriban még csak újonc volt, de nagyon tehetséges. Brutális, kegyetlen, precíz. Alapból egy nagyon víg kedélyű leány, de ha munkáról van szó... Ha őket küldték az elfogásodra, nagy bajban vagyunk...

Nyelni akartam, de gombóc kelet keletkezett a torkomban. Úgy tűnik, nagy bajban vagyok...

------------------------------------------------------------

Yaaaay újabb fejezet! Ez egy naggggggyon szar rész lett. Nem tudtam, hogyan vigyem bele az új karaktereket, így valamit ki akartam találni, meg egy kis családi szálat is akartam belevinni... Namindegy, remélem tetszett :) hamarosan újra jövök :D