3. fejezet

995 69 2
                                    

2010. December 24.

A Kryo kabin mellett ült a földön és csak meredt maga elé. Brock elmondta az igazat hogy mit is vártak tőle. De nem tudtam, hogy képes lesz e rá. Ahogy ott ült hirtelen éles koppanásokat hallott. De előtte elmaradt az ajtó nyikorgása. Mikor felpillantottam egy sötét ruhás alak állt előtte. Egy fiatal nő és ami a legfurcsább, hogy bal karja fémből volt mint apjának de neki fekete volt és olyan világos kék jelek futottak végig rajta, hogy szinte már fehérnek látszott a sötétben. A kézfején meg furcsa színes valami voltak mintha ékköve lennének. Arcát nem teljesen látta hisz bal felét hófehér haja takarta, de homlokánál és orránál látszott néhány sebhely ami átnyúlt arca jobb oldalára. Jobb szeme világos kék volt alatta sötét karikák és fáradtan, valamint szomorúan pillantott a kryoban lévő férfira majd tekintetét rá vezette. Szomorúan elmosolyodott majd féltérdre ereszkedett, hogy vele szemben legyen.

– Meg kell tenned valami olyat, amit nem szeretnél igaz? – kérdezte mire csak bólintani tudott a kislány. – Hidd el meg fog érte bocsátani neked, hisz szeret téged. De valamit sose feledj, légy hű magadhoz, és az igazi barátaidhoz és tarts ki bármi is történik. Hidd el egy nap minden jobbra fog fordulni, és eljön majd az ideje, hogy együtt lehetsz majd a családoddal. – Mondta majd jó kezével megsimogatta a kislány haját végül felkelt és elindult az ajtó felé, de mielőtt elérte volna azt egy sötét köd félében eltűnt. Azonnal felpattant és kirohant a folyosóra hátha meglátja még, de tényleg eltűnt és nem tudta miért, de hittem neki. Elhitte, hogy ennél lesz jobb is.

***

Brock oldalán belépett az edzőterembe, és látta, hogy két oldalt rengeteg ember sorakozott fel. A tudósok közt ott volt Liza, még a katonák között Gruiska. Velük szemben meg egy számára ismeretlen katona, meg egy nála valamivel idősebb fiú állt. Felnézett Brockra, aki csak bólintott majd megindulta a terem közepe felé, pont ahogy az ellenfele is. Mielőtt bárki bármit mondhatott volna a srác neki támadt amire nem számított, és sikerült jókorát behúznia neki. Hiába lépett egyet hátra, elvesztette az egyensúlyát, és hátra vágódott. Több irányból gúnyost nevetést hallott, majd mikor Piercre nézett, mintha csalódottságot látott volna az arcán. A kislány azonnal felkelt, és szája sarkából letörölte a vért, majd mikor ellenfele újra felé ütött elkapta a karját és ahogy maga felé rántotta felugrott és arcon térdelte, de ennyitől még nem esett el, így még szédelgett gyomron rúgta, majd ahogy meggörnyedt jobb karjával felfelé ütött és állon vágta, a fiút amitől végre elterült. Kezeit Nastya magam előtt tartotta mert hamar felkelt ellenfele. Biztos azt hitte, hogy gyorsabb lehet a kislánynál, mert néhány gyors kombóval próbált támadni, de nem csak hogy hárította az ütéseit, mindegyik után pontos találatokat vitt be. Egyiknél jól hallotta, hogy az ellenfele egyik bordája eltört ütései nyomán. Majd egy támadás után újra a padlóra került. A fiú arca vérben úszott, és egyik karját nehezen emelte, valamint hallotta, hogy sípolva veszi a levegőt, valószínűleg a törött bordája megsértette a tüdejét. Látta, hogy próbál felkelni, de mikor parancsnoka felé pillantott, Brock biccent egyet, így megindulva nagy lendülettel fejbe rúgta a fiút aki fel akart tápászkodni. Így végre teljesen kiütötte, úgy hogy két lépést hátrált, és várta mi fog történni. A következő pillanatban Pierce lépett mellé.

– Fejezd be Nastya! – mondta ahogy egy fegyvert tartott felé. Kivette kezéből majd az eszméletlen fiú fejére célzott vele. Érezte Pierce kezét a vállán és tudta nincs menekvés. Ha nem teszi meg könnyen vele is végezhetnek. Egy pillanatra lehunyta a szemeit ahogy egy mély levegőt vett. Bocsáss meg apa. Mondta magában, és mikor kinyitotta a szemeit, meghúzta a ravaszt a fegyver pedig elsült. A fiú teste elernyedt a találat után. A lövést követően nagy lett a csend a teremben. Még levegőt is alig vettek. – Gratulálok nagyon ügyes voltál. – mondta Pierce ő meg vissza adta neki a fegyvert majd válasz nélkül Brockhoz sétált és felnézett rá. Ő csak keserű mosollyal kisimította a kislány arcából a haját majd bólintott egyet és elhagyták a termet. 

//Javítva és újra közölve: 2023.04.25//

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Apr 25, 2023 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Nastya Barnes a szökevény /Javítás alatt/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora