A Fehér Albion [SZÜNETEL]

Első rész: A Kivégzés

Hatalmas tömeg gyűlt össze Mephisto téren, ma is sok ember fogja kilehelni a lelkét – beszélgetnek a tömegben lévők.
- Amióta meghalt a nagy Avalon király, azóta sorra váltják egymást a mihasznábbnál mihasznább bábkirályok.
- Csak halkabban, mert a végén te is mehetsz a pódiumra! – csitította őt barátja.
- Ugyan már, mindenki tudja, hogy valójában az öt báró család irányítja az országot. Vagyis ha pontosítunk mostanában csak négy, ugyanis a Wales hercegét régóta nem látta senki. Manapság azt beszélik, hogy ő is meghalt mikor a szülei hajója elsüllyedt az északi partok környékén.

- Ez ostobaság – hallatszott egy vékony, bár mégis magabiztos női hang.
- Oh, valóban, és mégis miből gon.. – csuklott el a hangja mikor hátra fordult – Charlotte hercegnő... elnézését kérem – s csak álltak tátott szájjal figyelve a kisasszonyt.

- Uraim, az én bátyám nem halt meg, ez ügyben biztosíthatom önöket. Az meglehet, hogy most nem tudjuk, éppen merre tartózkodik, de visszatér, ne legyen kétségük – mondta ezt a legnagyobb magabiztossággal Wales hercegnője, ám mégis aggasztotta a tény, hogy nem tud testvéréről semmit már évek óta.

- Örvendetes ezt hallani – mosolygott az egyik úr – azonban ha megkérdezhetem, kegyed mit keres ma itt Swansea-ben, főleg egy ilyen eseményen? Nem túl szép látvány.

- Mint tudja Swansea a hattyúk városa, és a családom fennhatósága alatt áll, én is kedvelem, az pedig, hogy pont egy kivégzésre értem ide – és ekkor egy pillanatra elgondolkodott, hogy is folytassa – maradjunk annyiban, hogy csak figyeljenek – zárta le röviden egy mosollyal. - Azonban uraim, ha most megbocsátanak, még van egy kis dolgom – majd azzal elsétált három testőrével együtt.

Mindeközben a tömeg túloldalán, állt egy pódium, egy színpad. Egy színpad ahol kiszolgálták azoknak a nyomurúságban élők igényeit, akik saját sorsuk fájdalma miatt kíváncsiak voltak arra is, ahogy másoknak fáj. Látszott a korhadó fa alapon, hogy sokak vére folyt már rajta. Mélyen beleívódott. Lefejezés, akasztás, különféle embertelen kínzások, és ki tudja mi folyt még ott, és hány élet veszett ártatlanul. Ezen a napon nyolc szerencsés, vagyis inkább kevésbé jelölt került a „szegények színpadára". Ekkor a hóhér fellép az emelvényre majd így kezdi:

- Hozzátok őket! – miközben mutat a nyolc megláncoltra. A mai napon ez a nyolc söpredék találtatott bűnösnek, és kerül kivégzésre az akasztófa által. Ismertetném a bűnösöket:

- Elsőként egy itáliai ikerpár Nicolo és Paolo, akiket lopás vétke miatt ítéltek el – a két fiatal fiú csak állt egymás mellett, még reménykedve, bár védtelenül.

- Utánuk következzen egy rabszolga, akit azzal vádolnak, hogy megölte a..

- ELÉG VOLT! – ekkor erős és kimondottan mély hang üvöltése szakítja félbe a vádat – hányszor mondjam, hogy sosem bántottam volna őt!
– egy pillanatra ledöbbent a hóhér, de mikor a foglyot kísérő katona térden csapta a feldúlt férfit, aki ennek következtében térdre esett, így folytatta tovább
– ha véget érne ez a hangos zaj, akkor folytatnám, szóval: ez a rabszolga megölte azt az asszonyt, aki a tulajdonosa volt. Mi is lenne jobb bizonyíték, mint, hogy szegény nőt ott találta a szobalánya vérbe fagyva.. ennek a féregnek a mancsai közt? Az csak súlyosbítja a helyzetet, hogy Blair kisasszony a neves Mandragora családból, még fel is akarta szabadítani. – Ekkor az őr látván, hogy a fogoly újabb üvöltésre készül, tarkón csapta, melynek következtében ő a földre zuhant.
– oh, te bolond – gúnyolódott a hóhér. Nézzék meg jól ezt az embert, ő Fernando a rabszolga.