All I Want [Dylan O'Brien ff. ]

Fagyi

Alice

Nagy puffanás és nyögés. Erre keltem fel. Fáradtan néztem körbe a szobában és megakadt a szemem a földön fekvő Dylanen.
- Mit csináltál? - kérdeztem mosolyogva.

- Öh - nézett körbe ijedten - túlfordultam. Felpattant, belőlem meg kitört az eddig visszafogott kisebb kacaj.

- Mondtam, hogy leesel - vigyorogtam rá. Visszabújt az ágyba, nyújtózott egyet és rám emelte barna szemeit.

- Hogy aludtál?

- Jól - lepődtem meg. Miután Dylan álomba simogatott, nem történt semmi rossz. Nem is emlékszem az álmomra utána és nyugodt voltam. - Na, és mikor megyünk fagyizni? - kérdeztem kíváncsian.

- Előbb reggelizzünk, utána mehetünk azonnal - vigyorgott rám szélesen.  Kikeltem az ágyból és felvettem a köntösömet.

- Megyek megmosakodom - fordultam felé. Kimentem és a fürdőbe vettem az irányt.
Tükör elé álltam és tanulmányoztam magam. A szemem karikás volt, mint általában. De most valahogy másnak láttam magam.  Elintéztem a reggeli dolgaimat és visszamentem a szobámba.
Azt hittem Dylan már kiment, de bent volt és nézelődött.

- Nagyon jó szobád van - mosolygott rám - tudtam, hogy kocka vagy, de ennyire? Tony biztos említette Neki a Marvel mániámat.

- Köszi.

- A rajzok is nagyon jók. Tehetséges vagy nagyon.

- Köszönöm - kezdtem vörösödni.

- Megyek öltözni, lent várlak - ment ki a szobából.
Vár?
Ja, a reggeli.

***

Lementem a konyhába és már a fiúk is lent voltak. Omlettet csináltak, mint minden reggel általában.
- Sziasztok!

- Szia Tökmag! - ölelt meg Tony.

- Nem vagy másnapos? - húzódtam el vigyorogva. Két puffogás között elmotyogott egy nemet, amin muszáj volt nevetnem.
- Dylan? - tekintettem körbe. 

- Itt vagyok! - kiabált a nappaliból. Odasétáltam, majd leültem mellé.

- Kicsit lebaszott Tony - súgta oda nekem.

- Mert?

- Nem örült, hogy veled aludtam.

Nem értem mi baj volt ezzel. Tudhatná, hogy nem olyan vagyok. Meg a barátjáról sem kéne rosszat gondolni. Vagy a dolgaim miatt nem akarta? Vagy egészen más az oka?

- Gyere enni - álltam fel, mikor a fiúk kiabáltak, hogy kész a kaja - Kávét kérsz?

- Igen, köszi - indult meg utánam.

A fiúk már megterítettek. Szeretünk együtt reggelizni, de a nap további kajálásait külön töltjük.
Megcsináltam a kávét magamnak és Dylannek, a többiek nem szeretik. Letettem Dylan elé és leültem mellé enni.

- Köszönöm - mosolygott rám szélesen. Annyira aranyos. Korai lenne azt mondani, hogy tetszik? Szerintem nem. Végül is egy ruha is elsőre tetszik. A tetszés még semmi.

***

A szekrény előtt álltam, és nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel. Részben azért mert Londonban szeszélyes az idő, kitudja hogy mikor kezd el fújni a szél. Részben meg azért, mert őszintén szólva nem bánnám ha Dylannek tetszenék. Ha már meghív fagyizni, akkor nézhetek ki egy kicsit jobban, nem?
Végül felvettem egy virágos szoknyát, egyszerű felsővel és rá egy farmer kabátot. Lementem és Dylan már lent várt. Egy egyszerű farmerben volt és kék felsőben. Ő is felvett egy kabátot. Úgy látszik mindketten féltünk a hűvöstől.

- Csinos vagy - mért végig mosolyogva.
Fülem mögé tűrtem egy tincset és pirulva elmotyogtam egy köszit. Jól esett tőle, nagyon. Megérte percekig gondolkodni.
Felhúztuk a cipőinket és megindultunk. 

- Van konkrét cél? - kíváncsiskodtam. 

- Van - bólintott. Ránéztem és vártam a választ. Lenézett rám és vigyorogni kezdett. - Nem mondom el. Tetszeni fog szerintem.
Lemondóan sóhajtottam.
- Mióta zenélsz? - törte meg a csendet. 

- Tizenhárom éves korom óta játszok a fiúkkal. Szomszédok voltunk és mindig átjöttek Tonyhoz, én meg mentem utánuk, szerettem velük lenni. A legjobb barátaim. Aztán egyszer karaokéztunk, és rávettek, hogy álljak ki. A Foo Fighters - től a Best Of You volt. Nagyon féltem, még előttük is. Mikor vége lett a számnak, nem mertem rájuk nézni. Végül Mickey megszólalt, hogy "kell egy banda". Így majdnem mindennap összejöttünk játszani. Aztán amikor Tony elment dolgozni, utána egyetemre, kilépett a bandából, mert nem tudott sokat velünk lenni. Így hiány lett és megtanultam gitározni. Mások dalait szoktuk játszani leginkább, azokat szeretjük - fejeztem be. 

- De dalokat írsz, miért nem játsszátok azt? 

- Nem szoktam megmutatni másnak, amiket írok. Meg amúgy sem illik bele a bandába. Amiket írok, tipikusan egy szál akusztikus gitárral jók - magyaráztam neki mosolyogva. Csönd telepedett ránk. Nem volt kínos, inkább megnyugtató. Csak sétáltunk egymás mellett.

- Ez az - mutatott az előttünk lévő fagyizóra. Nagyon cuki fagyis volt. Kíváncsi voltam milyen lesz.
Beléptünk, majd a pulthoz léptünk.

- Itt rózsát adnak? - kérdeztem izgatottan.

- Tudtam, hogy tetszeni fog.

Kikértük a fagyikat. Nagyon jól néztek ki. Még sosem ettem ilyet.

- Köszönöm szépen - mosolyogtam, mint egy gyerek.

- Nagyon szívesen. Gondoltam, hogy tetszeni fog, de nem hittem volna hogy ennyire - nevetett ki.
Lesütöttem a szemem és a fagyimnak szenteltem a figyelmem.
Mikor végeztünk csendben ültünk egymás mellett. Dylan nézelődött a boltok előtt sétáló emberek között. Én meg őt néztem. Ki tetszik neki? Elmondja és engem hív el? Ezek járnak a fejemben folyamatosan. Eddig jó volt a napom. Már délután van és vele vagyok. Jól érzem magam és semmi baj. Nem tudom, hogy csinálja.
- Mikor indultok vissza? - kérdeztem, próbálva blokkolni az előtörő gondolataimat.
- Majd csak este - fordult felém mosolyogva. 

Gondoltam, hogy máig maradnak, de mégis elszontyolodtam a válasz hallatán. Alig látom Tonyt és mindennap nagyon hiányzik. Most meg itt van Dylan. Komolyan alig három napot kaptam vele? 

- Ne szomorkodj - bökte meg a vállam - Nemsokára jönnek az ünnepek és a szünet. Tony itthon lesz - de te nem.  

***

- Nem akarom, hogy visszamenj - nyafogtam a küszöbön, miközben hátulról öleltem szorosan Tony derekát. 

- Ne hisztizz már - nevetve próbált magáról lehámozni, több-kevesebb sikerrel. - Mi ütött beléd? 

- Mindig itt hagysz - tettem rá a nyafogásra egy lapáttal. 

- Ne hagyj itt minket vele - hallatott műsírást Mickey, mire szúrós szemekkel fordultam felé. Kezeit védekezően maga elé emelte. 

- Tényleg mennünk kell - sikeresen kibontakozott a szorításomból és felénk fordult. - Nemsokára jövök Tökmag - borzolta össze a hajam, én csak lebiggyesztett ajkakkal álltam előtte. Tony Chrishez és Mickeyhoz lépett, elém pedig Dylan állt mosolyogva. 

- Örülök, hogy megismerhettelek Alice - szólt kicsit halkan, de szeme továbbra is vidáman csillogott. 

- Én is nagyon - ujjaimat piszkálgattam zavaromban. 

- Majd még találkozunk - lépett felém tétován és megölelt - remélem - hajamba búgva tette hozzá. Az ölelést megszakítva Ő is elköszönt egy kézfogással a fiúktól és Tony oldalán kilépve a hűvös utcára beszálltak a kocsiba. 

- Rendelünk pizzát? - karolt át Mickey. Hitetlenkedve nevettem, ez a fiú állandóan enne.