All I Want [Dylan O'Brien ff. ]

Vendég

Alice

Egy nap volt még Karácsonyig. Ezt az időszakot mindig izgatottan várom. Ilyenkor gondtalannak érzem magam, mintha egy elvarázsolt kislány lennék. Alice Csodaországban, ha úgy tetszik. Ezért a pár napért szinte megéri a szenvedés. Én már megvettem mindenkinek az ajándékát és be is csomagoltam azokat. Lehet meggondolatlanul, de vettem egy apróságot Dylannek is. Nem tudom milyen ötlet vezérelt, hisz nem is találkozok Vele, bármennyire is szeretnék. Majd Tony-val elküldöm Neki. 

- Alice! - bátyám hangja a konyhából érkezett. Szó nélkül kiléptem a szobámból és gyors léptekkel mentem be a helységbe. - Van egy kis dolgom, addig ezt befejeznéd? - a pulton heverő káoszra mutatott.

- Persze - felkötöttem a hajam és kivettem a kezében tartott spatulát. - De hova mész? 

- Az most mindegy - sejtelmesen válaszolt. - Süti sül a sütőben! - bejáratból visszafordulva kiáltott még. Kacarászva álltam neki befejezni, amit elkezdett. Mickey sajnos ma dolgozik, Ő nem kapta meg a szabadságot erre a napra, Chris meg éppen a hátsókertben próbálja a tartóba igazítani a fát. Minden évben rákészülünk, hogy időben feldíszítjük a fát, de ez sosem jön össze és mindig az utolsó pillanatokra marad.  

Nem telt el sok idő, hallottam ahogy nyílik az ajtó. A tepsi sütit pont kivettem és letettem az asztalra, hogy hűljön. Kíváncsian vártam, hogy Tony belépjen a konyhába és megtudhassam, hogy mi volt olyan fontos, de amikor ez megtörtént, a lábaim annyira elkezdtek remegni, hogy majdnem összecsuklottak alattam. Gyorsan - észrevétlenül - belekapaszkodtam a pultba, mintha csak lazán nekitámaszkodnék. Kívülről biztosan nagyon bénán festettem. 

- Meglepetééés! - tárta szét karjait Tony és noszogatta egy kicsit a megszeppent Dylant, hogy lépjen előrébb. Mielőtt megszólalhattam volna Chris jelent meg. Jobban mondva a fa, amit Chris cipelt, ugyanis belőle nem látszódott semmi. 

- Dylan? - meglepődve nézett az ártatlan tekintetű fiúra, aki esetlenül intett egyet. Valami nem volt oké. Szeme alatt hatalmas lila karikák éktelenkedtek és a mosolya a legkevésbé sem volt őszinte. 

- Meghívtam őt az ünnepekre, remélem nem baj. - informált minket Tony. Chirs határozottan megmondta, hogy örül neki, nekem viszont csak néma bólogatásra futotta. Tony vállon ragadta Dylant és elhúzta a szobájába. 

- Valaki nagyon szótlan - bökte meg játékosan az oldalamat Chris. Vállon csaptam zavaromban és lesütöttem a szemem. 

***

Mickey felettébb boldog volt, mikor megtudta, hogy Dylan nálunk tölti az ünnepeket és ennek rendesen ki is mutatta a jelét. Vigyorogva szorongatta meg a barna hajú fiút, aki szóhoz sem tudott jutni. 

Már este van, lezuhanyoztam és felvettem a pizsamámat, de nem tudtam aludni. Igazából azóta rosszabbul alszom, hogy Dylan itt volt velem. Miután megtapasztalom milyen nem félni, azután már nehéz enélkül az érzés nélkül lenni. A huszadik forgolódás után úgy döntöttem, hogy lemegyek a konyhába. Iszok vagy eszek valamit, ezt nem gondoltam ki, csak tudtam hogy ki kell innen szabadulnom. Próbáltam halkan leosonni, de ahogy a nappaliba értem, az ajkamba harapva fojtottam el egy kitörni kívánkozó sikolyt. 

- Dylan? - kérdeztem óvatosan és megkerülve a kanapé elé álltam. Kapkodva törölte bele ingébe az arcát és egy hamis mosolyt erőltetett magára. 

- Nem akartalak megijeszteni, b-bocsánat. 

- Leülhetek melléd? - aprót bólintott, én pedig tisztes - de nem nagy - távolságot hagyva kettőnk között leültem. - Mi a baj? 

- S-semmi, csak... - megköszörülte a torkát és hajába túrt. - Csak bestresszeltem a vizsgaidőszak miatt - egy halk nevetést eresztett meg, de tudtam hogy hazudik. Fejemet teszem rá, hogy sírt az előbb és sokkal-sokkal komolyabb dolog van a háttérben, mintsem egy vizsgaidőszak. 

- Uhum - a legkevésbé sem akartam faggatni, de azt sem akartam, hogy egyedül legyen. Azt szeretném, hogy velem legyen. - Lenne kedved megnézni valamit? - halkan beszéltem, vagy jobban mondva gyengén. Zavarban voltam a közelsége miatt és, hogy vajon mit felel erre a kérdésemre. Némán bólintott és egyszerre álltunk fel. - Mit szeretnél nézni? - bezártam magam mögött az ajtómat. Bénán álltunk a szobám közepén egymás mellett. 

- A Bambanő? - látszott mennyire zavarban volt, én sem éreztem magam másként. 

- Oké, rég láttam már - rámosolyogtam - Feküdj le nyugodtan - mutattam az ágyamra. - V-vagy ülj, amit szeretnél - kikerestem a filmet és bekapcsoltam. Mély levegőt vettem és letelepedtem Dylan mellé, aki a falnak támasztotta hátát és lábait kinyújtva helyezkedett el. Én is hasonlóan cselekedtem. 

Film felénél jártunk, amikor már kezdtem elálmosodni, de semmi pénzért nem akartam, hogy ez a pillanat megszakadjon. Nem beszélgettünk semmit, de egyáltalán nem zavart, nyugodt voltam, hogy itt volt velem és reméltem, hogy Ő is így érez. Elnyomtam egy ásítást és már nem bírtam tovább, hagytam hogy szemhéjaim lecsukódjanak és a valóságot átvegye a sötétség.