Egy Párválasztó története

1. (A lány)

Amikor a postával megjött a levél, anyám biztos voltam benne, hogy anyám magánkívül lett volna az örömtől, ha még élt volna. De már nem élt ezért egyedül ültem az ütött-kopott étkező asztal előtt és szinte farkasszemet néztem a borítékkal. Tisztában voltam,hogy mi áll benne, de hiába volt az anyámnak tett ígéretem, akkor sem vett rá a lélek,hogy kinyissam. Fél óra nézegetés után viszont már egyre gyerekesebbnek éreztem magam, hogy egy borítéktól rettegek. Így hát a kezembe vettem, -még soha életemben nem fogtam ilyen puha papírt a kezemben- feltörtem Illéa címerét ábrázoló pecsétet, kinyitottam a borítékot és elolvastam a levelet.

Tisztelt White család!

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint van az Önök családjában egyedülálló, tizenhat és húsz év közötti leánygyermek. Szeretnénk felhívni a figyelmüket egy hamarosan felmerülő lehetőségre, amelyet Illéa nagyszerű népének tiszteletére rendezünk. Szeretett hercegünk, Adam Schreave ebben a hónapban válik nagykorúvá. Midőn életének eme új szakaszába lép, reményei szerint abban már társa is lesz, minthogy szándékában áll feleségül venni egyet Illéa leányai közül. Amennyiben a családjában élő, a felhívásnak megfelelő leánygyermek/testvér/gyámleány érdeklődést mutat a lehetőség iránt, hogy esetleg Adam herceg hitvese és Illéa rajongott hercegnője legyen, kérjük töltse ki a mellékelt űrlapot, és juttassa el a helyi Tartományi Hivatalunkba. Minden körzetből egy nő kap lehetőséget sorsolás útján arra,hogy találkozzon a herceggel.
A résztvevőket angelesi tartózkodásuk idejére a csodás Illéa palotában szállásolják el. Minden résztvevő családja bőkezű kompenzációban részesül a királyi családnak tett szolgálataiért.
Reméljük élnek eme csodás lehetőséggel!

Tisztelettel: Robert király

Miközben a levelet olvastam anyám járt a fejemben. Vajon mire gondolhatott húsz évvel ezelőtt, mikor ő olvasta ugyanezeket a sorokat. Vajon mire gondolna most? Aztán eszembe jutott, hogy ő már nem gondol semmire. Három éve halott, a halottak pedig nem szoktak gondolkodni.
Félrettem a levelet és kinéztem az ablakon. Az utca kihalt volt, egy lélek sem kószált rajta. Mindenki a dolgát végezte, én is csupán néhány percre szaladtam haza útban a bevásárlásból Mrs. Watersnek. De most egyszerűen úgy érzem, nem vagyok képes felállni és visszamenni dolgozni. Elég sok érzelmem kavargott bennem, miközben a szomszéd házakon lévő repedéseket számoltam. Bizonytalannak éreztem magam és egy kicsit féltem is. Jó lett volna, ha anya most itt lenne velem és együtt olvasnánk ezt a levelet. Aztán felkészítene a jelentkezésre és együtt izgulnánk kézenfogva a televizió előtt a Híradót nézve.

De anya már nem volt se itt, se máshol. Nekem pedig egy ponton muszáj volt erőt vennem magamon és kiléptem az ajtón, hogy visszamenjek robotolni,

***

— Nora! Nora! Te is láttad? — Annabell szőke ciklonként szaladt le a lécspőn, amint beléptem a házukba. 
A kezében egy ugyanolyan levelet tartott, mint az enyém, az arca pedig sugárzott az izgalomtól.
— Igen, láttam — válaszoltam és elindultam a konyha felé a bevásárlószatyrokkal.
— És ezt csak így mondod? Hiszen ez életünk legnagyszerűbb híre!

Annabell Waters tulajdonképpen az egyetlen barátnőm. Azóta ismerem, amióta az anyám elkezdett az anyjának dolgozni. Mindig jó kedve van, ami errefelé elég ritkaszámba megy. Panamában ugyanis az emberek általában komorak és mindenen aggodalmaskodnak.
De ő valahogy mindig képes volt mosolyogni és a dolgok jó oldalát nézni. Talán azért, mert Kettes volt és sosem kellett a megélhetéséért aggódniam vagy csak egyszerűen ő mindig jól érzi magát.