Egy Párválasztó története

16. (A lány)

Miután Lilyanna vallomást tett nekünk, perceken keresztül csak Adamről áradozott nekem és Amandának. A lány már sokadjára kezdett bele ugyanabba a történetbe, amely során mesél a herceg udvarias és kedves mosolyáról, valamint azokról a kék szemekről, melyek a folyóra emlékeztetik. Fél szemmel Amandára pillantottam, aki hozzám hasonlóan szintén arra gondolhatott, hogy Lily bárcsak befejezné a mondandóját. De amíg Amanda a fáradtság miatt kívánta ezt – a rendezetlen öltözéke és a konytyából innen-onnan kilogó szőke hajtincsei arra engedett következtetni, hogy Lilyanna szó szerint az ágyból rángatta ki –, addig én színtiszta keserűségből. Egy utolsó perszónának éreztem magam, amiért nem voltam képes örülni a barátnőm boldogságának. 

Korábban sosem fordult elő, hogy nekem és egy hozzám közelálló személynek ugyanaz a fiú tetszen – már, ha lehet így nevezni az érzéseimet Adam iránt –, mondjuk túl sok barátnővel sem rendelkeztem Panamában. Annabellel pedig nagyon eltérő ezen a téren az ízlésünk.
De a szerelemmel kapcsolatban sem volt ez idáig túl sok tapasztalatom. Eddig csak egy környékembeli fiú vallott nekem szerelmet, majd kért feleségül, amikor hat éves voltam, mire én visszautasítottam és sikítva löktem bele az egyik pocsolyába, majd elszaladtam. Utána egész éjjel sírtam, olyan rosszul éreztem magam és másnap az első dolgom volt, hogy bocsánatot kérjek Raphaeltől, akivel azóta is nagyon közeli barátok vagyunk és egyszer sem került elő köztünk ez a történés. De már nem vagyok hatéves és nem Panamában vagyok.

– Eleonora! – A kétségbeesett gondolatmenetemből Amanda aggódó hangja szakított ki. – Jól vagy? Olyan csendben ülsz itt, mióta Lilyanna belekezdett a tündérmeséjébe.
–  Ez nem csupán egy tündérmese! – csattant fel Lily, akinek a tekintete legalább olyan tüzes volt, mint a haja vörös színe. – Hanem a legromantikusabb történet a világon! Ti nem láttátok azokat a gyönyörű és varázslatos kék szemeket. – Legszívesebben közbe szóltam volna, hogy én nagyon is jól láttam Adam gyönyörű és varázslatos kék szempárját, de azok egyáltalán nem hasonlítanak a folyóra. Sokkal inkább egy tengerre emlékeztetnek, ami egyszer borús és háborog, máskor pedig nyugodt és lágyan ringatózó. 
– Igazad van, sajnos nem láttuk – értett egyet Amanda és részéről lezártnak tekinthette a szituációt, mert felém fordult. – Nora, úgy remegsz, mint az almalevelek nyáron a gyümölcsöskertben.
Észre se vettem, hogy mennyire remeg minden porcikám, amíg Amanda meg nem említette. A hajam és a ruhám még mindig csurom vizes volt. Nem volt időm átöltözni a lányok érkezése miatt, Lily szinte alig vett levegőt és túlságosan is el voltam foglalva a saját gondolataim lecsitításával. 
– Úristen, Nora! Ne haragudj! – nézett rám Lilyanna. – Miért nem szóltál, hogy fázol? Akkor befogtam volna a számat és nem zavartunk volna tovább. 
– De olyan lelkesen meséltél, nem akartam közbeszólni – szabadkoztam.
– Eleonora – Lilyanna megszorította a kezem és szinte úgy nézett rám, mint anya, amikor rosszul éreztem magam valami miatt. – Holnap is ugyanúgy tudok mesélni, ezért egyáltalán ne magyarázkodj. 
– Lilynek igaza van – ölelt át Amanda, de a vizes ruhám miatt ez nem tartott sokáig. – Hagyunk is átöltözni és pihenni, Lilyanna pedig holnap folytatja a mesét a Hölgyek Szalonjában.
– Ez nem... – kezdte Lily, de Amanda nem hagyta, hogy folytassa a méltatlankodást. 
– Tudom, miközben a szobámba kísérsz meg is szidhatsz, de most menjünk, mert Eleonorára lassan ráfagy a ruhája.
Lily bólintott, majd a lányok távozásra készültek, én pedig elkísértem őket az ajtóig. Amanda megölelt még búcsúzóul, de közben végig gyanúsan pásztázott a tekintetével, mintha keresni valamit. 
– Elmondanád, ha van valami baj, ugye? – kérdezte, mielőtt becsukta volna maga után az ajtó.
– Persze – mondtam, de még én magam sem tudtam elhinni, hogy igazat mondok. – Jó éjszakát!

Miután magamra maradtam egy hatalmas sóhaj kíséretében rogytam le az ágyamra. Úgy éreztem, mintha évek teltek volna el azóta, hogy Adam és én csókolóztunk a tetőkertben. Csak most értettem meg, hogy miről is szól a Párválasztó. Akármennyire érzem jól magam Adammel, amikor találkozunk és hiába csókolt meg, van még huszonnégy másik Kiválasztott, akikkel talán pont ugyanúgy viselkedik, mint velem. Csak egy vagyok több opció közül és tisztában kell lennem azzal a ténnyel, hogy én vagyok a legkevésbé kedvező lehetőség. 
Közben pedig haragudtam magamra, amiért egyszer sem tudtam őszintén mosolyogni Lilyannára, aki megosztotta velem a boldogságát. Mióta a Párválasztó elkezdődött, rengeteg dolgot köszönhetek neki és Amandának. Például befogadtak maguk közé és nem érzem magam annyira egyedül ebben a hatalmas palotában. És sokszor megvédtek Taliától és a baráti körétől, akik az első Híradó óta kis híján versenyt rendeznek abból, hogy melyikük tud jobban megbántani. Én pedig mindezt így háláltam meg neki. Borzalmas ember vagyok.
Mindemellett kétségbeesett is voltam, mert fogalmam sem volt, hogy ezek után mit kellene tennem. Holnap Lilyanna folytatni fogja a mesélést és Adam is látótávolságba fog kerülni. Ha pedig túlélem a napot, mi lesz este? Nem tudtam elképzelni, hogy ne menjek fel a tetőkertbe, ahol aztán Adam vár. Holott valójában nem is akartam ebbe belegondolni.