Az Árnymágusok legendája

8.rész:Bajban a Titkos város

Bevittük a gyereket az egyik szobába és visszamentünk a trónterembe. Atemu megbízott egy őrt, hogy figyelje a lány és ha felébredt vezesse a trónterembe. Bár ki nem mondták, de apámmal tudtuk mire gondolnak. Mind azon agyalnak amit a kislány mondott.

- Nos csak, hogy enyhítsem a kiváncsiságotokat - kis szünetet tartottam - a gyermek tényleg hozzánk jött és tudjuk azt is, hogy miről beszél.

- Ezt hogy érted Luna? - kérdezte Atemu.

- Gondolom Drága kislányom mesélt neked egy városról ahol az emberek mindig békében éltek az Árnyakkal. - Atemu értetlen arcára Midnight tudta, hogy ilyen még véletlen se volt - Kicsim!

- Nos a völgytől nem messze vagy egy város. Egyszerű emberek laknak a férfiak a földeket gondozzák és az állatokra vigyárnak míg a nők és a gyerekek otthon dolgoznak. - meséltem - Szóval egy átlagos város. Viszont egyszer a bátyámmal sérülten vánszorogtunk át a városon viszont összeestünk a sebeink miatt. Ahelyett, hogy otthagytak volna mindket meghalni bevittek az egyik házba és elláttak. Mikor felépültünk a városlakók félve húzódtak el tölünk aztán... - itt apám félbeszakított.

- Majd én befejezem. - simogatta meg a fejem - Azután egy éhíség idején amiért megmentettek mindket élelmet vittünk nekik innen a fővárosból. Később sokat jártunk oda. Az emberek megszoktak ha kellett nekik valami szóltak és cserébe ellátták a társainkat. Azután a várost csak a Titkos városként ismerték. A kereskedők jártak oda de senki nem mondott semmit a városról.

Ekkor megjelent a karona a gyerekkel az oldalán. Viszont kicsit meglepődött, hogy emberként lát mindket. Apám szinte azonnal leugrott a trón mellöl én meg sietve követtem. Zuhanás közben átalakultam és apámat kikerülve a gyerek elött teremtem.

- Ismerlek. - mondta éneklő hangján - Az anyukám mesélt rólad.

- Tényleg? - kérdeztem vissza - Mond miért jöttél idáig? - nem válaszolt csak állt és a lábát nézte - A Titkos városból jöttél? Nyugodtan elmondhatod.

- Az apukám azt mondta csak akkor mondhatom meg ha senki nem hallja csak az Árnyak. - még mindig a földet nézte.

Felnéztem Atemura aki a trón egyik karfáján támaszkodott és tartotta a fejét. Most felállt és elindult felém. A papok követni akarták de még mielött megmozdultak volna a Fáraó jelezte nekik, hogy maradjanak ott ahol vannak. Odalépett mellém és kedvesen mosolyogva leguggolt a lány elé.

- Kérlek mondd el mi a baj különben nem tudunk segíteni. - Atemu kedves bátorító hangjára megjött a bátorsága a gyereknek.

- Nem lehet. Biztos... - szipodva mondta és eleredtem a könnyei - Biztos kényszeríted az Árnyak hercegnőjét! Mindenki csak bántja őket pedig valójában nagyon is kedvesek! Nem mondok neked semmit. - Atemuba belefagyott a szó amit én egy perc értetlen bámulás után egy jó ízű kacagással jutalmaztam.

- Ne röhögj ki Luna! Csúnya dolog! - szídott le Atemu - Ami pedig téged illet kisasszony miből gondolod, hogy bármire is kényszerítem?

- Hát... Abból, hogy... Hogy minden ember ilyen! - mondta kicsit szomorkásan.

- Hagyd őt! A Fáraóm nem olyan. - szóltam rá a kislányra - Ha jól emlékszem akkor téged Flórának hívnak. - bólintott - Nos akkor Flóra csak hogy tisztázva legyen a Fáraó szövetségese vagyok és ezt a szövetséget én ajánlottam fel. - ezen egy kicsit meglepődőtt - Szóval mondhatsz elötte akármit.

- Hát jó. - egyezett bele. Kicsit elszontyolodott a képe - A Titkos városból jöttem. Apukám azt mondta csak ti segíthettek. Elmentem a Királyok-völgyébe ahogy édesapukám meghagyta nekem. Ott egy nénitől megtudtam, hogy a fővárosban vagytok úgyhogy idejöttem.