A sötétből egy magas árny lépett elő amit hamarosan megvilágított a hold fénye.
A három testvér egyike volt. Julia amilyen gyorsan jött úgy akart távozni, nem szívesen van egyedül sötétben egy számára ismeretlen alakkal. Mégsem hagyta faképnél, hisz nem tehet vele semmit.
-Ha az ezüstöt keresed akkor, hiába.-mondta bizonytalanul a lány.
-Nem érdekel az ezüst.-mondta egyhangúan. -Nyugodtan ülj vissza.-folytatta az északi.
Julia fejében megszólaltak a vészjelzők. Többnyire nem szokott rájuk hallgatni és csak sodródik az árral majd amikor megtörténik a baj akkor szokta realizálni, hogy érdemesebb lett volna a megérzések alapján cselekedni, úgy döntött most így is tesz.
-Nekem mennem kell...-szabadkozott a lány, hogy minél hamarabb távozhasson.
-Ülj le!-a férfi ellentmondás nem tűrő, mégis nyugodt hangon beszélt.
Julia engedelmesen foglalt helyet a padon, s előre meredt hogy még véletlenül se kelljen a zord tekintettel találkoznia sajátjának.
Nem sokkal késöbb érezte, hogy a pad kissé megrogy a férfi és az ő súlya alatt ahogy leült mellé.
Ezután talán percek is élt élhettek úgy hogy csak némán ültek egymás mellett. Borg az épület belső építészetét tanulmányozta, Julia pedig a férfit ameddig az mással volt elfoglalva. Akaratlanul is vonzónak találta vonásait, persze ezt inkább véka alá rejti még saját maga előtt is. Amikor kisded korában először hallott az északiakról úgy képzelte el őket mint amilyen szörnyekkel a nagyobb gyerekek riogatták őt. Ehelyett amikor ránézett csak egy szokatlanul nagy termetű, kissé szőrös és nehéz természetű férfit látott, semmi rendkívül rémisztő. Persze tudta hogy igen veszedelmes nép ahonnan ő jön és elég volt ránézni ahhoz, hogy rájöjjön valószínű a mellette ülő sem a szerény északiak rétegét képzi. Tudta ha bántani akarta volna őket már rég megtette volna...
-Érdekesek ezek a helyek...-mondta Borg mintha csak nem is a lánynak beszélne, akit ezzel teljesen kirántott a gondolatai közül.-Mind külömbözik egymástól még is ugyan olyannak hat az összes.-nézett körbe továbbra is az épület belsejét csodálva.
Julia is követte a férfi tekintetét a falakon és mennyezeten, annyira belemerülve a részletekbe hogy nem is habozott a kérdésén.
-Mi lenne az?-kérdezte a lány a tőle tisztes távolságban ülőtől, miközben elszakította a falfestményekről a tekintetét és az északinak szentelte.
-Ez a sok kereszt és a az épületből áradó értelmetlenség.-mondta a férfi megtörve a kiváncsiság hatását.
Julia képtelen volt, hogy ne mosolyodjon el a férfi szúrós megjegyzésén majd amint elismétlődött a fejében, hogy Borg mit is mondott valójában felhorkantott illetlen módon. Egy pillanatra abban reménykedett, hogy valami költőibb választ kap tőle.
-Miért jársz templomban ha te nem hiszel az Istenetekben?-kerdezte a férfi lepillantva a lányra aki ennek hallatán elhűlve nézett rá, majd ezt követően inkább rá se nézett.-Úgy érzem neked pont annyi jogod van ebben a templomban lenni mint nekem.-tette hozzá az északi szúrós megjegyzésként.
Julia rémülten kapta a férfi felé tekintetét ismét, ezután amennyire csak tudta összeszedte gondolatait és felkészült arra hogy előadja magát.
-Tessék? Hogy képzeli hogy ilyen szentségtelen dolgokkal vádol?.-fakad ki Julia majd gyorsan felpattan mellőle.
A családi titok után ez volt a második legfontosabb aminek a látszatát fent kellett tartani. Ha fény derült volna arra, hogy nincs megkeresztelve ez az embekben kérdéseket vetett volna fel, ez által könnyen fény derülne a valóságra.
-Ha igazi ketesztény lennél keresztet vetettél volna miután beléptél erre az átkozott helyre, és a lakománál sem mondtad azok a félkegyelműek után az áldást.-mondta a férfi.
