Bakacsinerdőben enyhe szél fújt. Ez szokatlan ekkortájt. De nem volt zavaró. Éppen jó. Madarak csicseregtek. Lágy zene kélt az erdőn.
Eközben az erdő szélén tündekatonák masíroztak.
A király -Thranduil- most ért haza, hosszú útjáról.
„Míriel! Míriel Leaf!"- kiáltotta el magát Haldír. (Kiáltott; mégsem volt bántó. Inkább kíváncsi.) Őt már láttam az erdőben, amikor kilovagoltam. Szimpatikusnak tűnik. Akkor éppen információt szerzett.
"Itt vagyok!" - kiáltottam.
„Rendben, gyere ide."- mondta. - „Thranduil beszélni szeretne veled. Már vár rád."
"Rendben." - válaszoltam kicsit meglepődve. Hiszen még sosem beszéltem a királlyal. Azt sem tudtam, hogy tud a létezésemről. Bár király. Mindenről tud.
„Csak menj fel a lépcsőn, és máris ott lesz. Ne félj, nincs gond." - mondta kedvesen.
"Rendben, köszönöm Haldír." - válaszoltam mosolyogva.
Éreztem, hogy utánam néz, amikor elindultam. Lehet, hogy nem tudta; tudom a nevét. Mostmár tudja.
Kicsit feszélyezve éreztem magam, amikor megálltam a nagy tölgyfa lépcső előtt. Nagy levegőt vettem, s elindultam.
Amikor felértem, megpillantottam a nagy fatrónt.
Nagyobb volt, mint aminek bármikor is képzeltem.
Igazán monumentális.
Ekkor maga a király zökkentett ki a gondolatmenetemből.
„Á, szóval te lennél Míriel."- szólalt meg búgó hangon Thranduil.
"Igen, én lennék az. Míriel Leaf. "
„Tudod, miért is hívattalak ide?"- kérdezte.
"Igazából nem, uram." - válaszoltam.
„Hagyjuk ezt az alakoskodást. Csak nyugodtan és őszintén."
"Rendben, köszönöm."
„ Szóval, azért hívattalak ide Míriel Leaf, hogy egy megbízást közöljek veled. Ha jól informáltak, kimagaslóan jó lovasnak bizonyulsz, és ez jól jönne szerény személyemnek. Nem egyedül mennél. Veled menne legbecsesebb kincsem, egyetlen fiam; Legolas Greenleaf. Ketten mennétek csak utatokon, s lehet, pont ettől nehéz. A súly, mely lelketekre nehezedik, az út végére elviselhetetlen lesz. Ezért mennétek ketten. Hogy támogassátok egymást. Nem mellesleg pedig ezért fontos, hogy két profi lovas menjen. Lovak lélekjelenléte nélkül eme út el sem kezdődhetne. Ám, rajtatok múlik, elvállaljátok-e ezt a feladatot. Vagy inkább lelketek mit szól ehhez. Mert ha egyik nem megy, másik meghal nélküle. Mert ha lelketek nem zendül egyszerre; nincs értelme.
Ez a lelkek, s érzelmeken múlik.
Tudom, kicsit zavaros még minden... Ezért hagyom, hogy gondolkozz ezen. Még annyit hozzáfűznék; kíváncsi vagyok, ki az igazi Míriel Leaf. Talán te sem tudod igazán. Önismereti út? Nem igazán. De ha elvállalod, végére más tünde lesz belőled. Az rajtad is áll, hogy jó vagy rossz értelemben. Rajtatok is áll.
Legolas nem tudja. Ne mondd el neki, kérlek. Akkor nem tudna elmenni innen. És ez most mindennél fontosabb.
Csak álltam ott, a király színe előtt, s kavarogtak bennem a gondolatok.
Ekkor újra megszólalt Thranduil.
Íme a fiam; Legolas.
S akkor előlépett az egyik ajtó mögül egy tünde, kihez foghatót még sosem láttam. Egyszerűen sugárzott a tisztaság belőle. Szőke hosszú haj, kék szem, magas, vékony testalkat. Talán így kéne tanítani az iskolákban a tünde fogalmát. Csak álltam ott, és néztem. Ekkor megszólalt.
„Szia, gondolom te vagy Míriel." - mondta elbűvölő mosollyal.
"Szia, i-igen, én vagyok Míriel. * gyorsan összeszedtem magam. mégiscsak ő a herceg.*
Gondolom te vagy Legolas." - mondtam mosolyogva.
„Igen, én volnék." -mosolygott, majd meghajolt.
Amikor újra rám nézett, meghajtottam fejem előtte.
Aztán mosolyogva néztük egymást.
„Rendben fiatalok - szólalt meg újra Thranduil - bemutatkoztatok egymásnak. Mostmár kezdődhet a dolgok elmagyarázása, s talán megértése."
Összenéztünk Legolassal.
„Legolas, kérlek menj ki egy kicsit. Beszédem van Míriellel." -szólalt meg Thranduil.
"Rendben, Atyám."
Ezzel kiment a nagy teremből Legolas. Újra egyedül maradtam a királlyal. Kicsit fusztrált a helyzet, mivel még nem tudtam, hogyan döntsek.
Nem tudhattam még, mi a célja eme küldetésnek.
„Szóval, Míriel, -kezdte Thranduil- kapsz két teljes napot a megbízás átgondolására. Érdeklődve, s kíváncsian várom, azaz várjuk válaszodat. Nem haragszom nemleges válasz esetén sem. Hamarabb jöhetsz a válasz megadásával, de később nem. A második nap éjfélig választ kell adnod. Lehet az igen, vagy nem.
A következő mondat előtt nagyot sóhajtott.
Rendben van, mindent elmondtam. Nem baj, ha még nem érted, mi célom ezzel. Egyszer talán majd megérted. Talán majd megértitek.
Bólintottam. Nem tudtam, erre mi a helyes válasz. És megint kavarogtak bennem a gondolatok. Komolyan mondom, Thranduil király mesteri szinten űzi a tündék összezavarását. Érdekes király. De jó értelemben. Emberséges tünde. Már ha létezik ilyen.
„Rendben van Míriel. Végeztünk."- mondta mosolyogva a király.
"Lenne egy kérdésem." - szólaltam meg.
„Mondd nyugodtan."
"Legolas ebből pontosan mit nem tud? Ha szabad tudnom." - mondtam. A király kicsit meglepődve állt előttem.
Csend uralkodott az egész szobában.
„Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan át tudod gondolni mindazt, melyet említettem neked ma. Ügyes. Másabb vagy, mint aminek hittelek. Gyorsan átlátod a dolgokat. Ez még jól jöhet. Na de, kérdésedre válaszolva; Legolas nem tudja, hogy milyen nehéz út áll előttetek. És azt sem, hogy lelketeknek meg kell találni egymást. Eme komoly mondatok után, sóhajtott egy nagyot. Könnyebb azt mondani, amit tud az útról. Két jól képzett tünde, s kitűnő lovaik szükségesek eme úthoz. Fiam ennyit tud. Ez válaszom számodra. "
"Köszönöm."- válaszoltam kicsit elhülve. Legolas felét sem tudja az indokoknak. Ez érdekes. Pedig saját apja, a király indítja ezt az utat. Nem teljesen értem, miért nem tudhatja ezeket. Ez kezd furcsa lenni. Talán ezért lesz jó ez az út. Nem tudom. De kezd érdekelni. Mondjuk, eddig is érdekelt. Voltaképpen az a legérdekesebb az egészben, hogy én többet tudok erről, mint Legolas, a király fia...
„Van még bármi, amiben segítségedre lehetek, Míriel?"- e kérdésével zavart fel gondolataimból Thranduil.
"Nem, azt hiszem, nem. Talán kezdem érteni a dolgokat. És köszönöm."
„Én köszönhetek neked többet, Míriel. Hiszen általad találtam egy kitűnő tündét az útra. - mondta mosolyogva. - Örökké hálás leszek neked."
"Köszönöm."- s meghajoltam.
A király rám mosolygott. Aztán megszólalt újra.
„Legolas, bejöhetsz. Megbeszéltem a dolgokat Míriellel." -szólt Thranduil.
"Rendben, Atyám."- lépett be, s válaszolt Legolas.
„Míriel ha gondolod, megnézhetnéd a lovakat. Gondolom, mélyebb érzelmek kötnek hozzájuk."- mondta Thranduil.
Kicsit meglepődve álltam ott. Csupa meglepetést hozott ez a beszélgetés.
"Igen, lovak közt nőttem fel. Én is úgy vélem, különleges kapcsolatom van a lovakkal."- feleltem büszkén.
„Rendben van. Valaki majd körbevezet az istállók között."
Éppen megszólaltam volna, amikor...
"Apám, én szívesen körbevezetném a hölgyet." - szólalt meg Legolas.
Thranduil meglepetten nézett fiára.
”Nem lehet Legolas. Várnak a tündekatonák. "
"De... -szólalt volna meg Legolas, ám ekkor lépett be a terembe Haldír.
„Thranduil uram! Ami azt jelenti, nem olyan fontos a mai képzés."
"De holnap lesz a hadjárat, Haldír." - válaszolt nyugodtan Thranduil.
„Tudom, uram. De holnap lehetne dupla képzés. A katonák fáradtak. Most értünk vissza egy hosszú útról. Kérem."
Thranduil sokáig vacillált.
„Rendben van. De holnap tényleg legyen dupla képzés. A katonák ma pihenjék ki magukat. A holnapi hadjárat nagyon fontos. Mindenkinek." - válaszolta végül.
"Tudom, uram. Köszönöm. Azaz köszönjük. A katonák nevében is." - meghajolt, s ezzel elindult a teremből.
Útközben rámosolygott Legolasra, aki ezt egy enyhe biccentéssel nyugtázta.
„Én is köszönöm, Haldír."- szólalt meg Legolas.
Haldír válaszul mosolyogva bólintott.
„Köszönöm apám." - fordult oda Thranduilhoz.
Thranduil mosolygott fiára.
"De jól mutasd ám meg azokat a lovakat! És a hadjárat is jól sikerüljön holnap! " - mondta Thranduil.
„Úgy lesz." - válaszolt mosolyogva Legolas.
Jó látni, hogy így is tud működni egy királyság. Hallottam az emberek világáról egyet s mást... Hát ott én nem így tudnám elképzelni a királyságokat. Az emberek érdekesek. De biztos jó emberek, ha ők is kaptak gyűrűket...
”Én is köszönöm, hogy van aki körbevezet. És hogy egyáltalán láthatom az istállókat." - mondtam mosolyogva.
"Szóra sem érdemes, kedves Míriel. Na, de menjetek... A lovak már várnak." - kacsintott Legolasra Thranduil.
