Kettőnk története

1.fejezet

A Mo falut egy hangos ricsaj rázta fel. A bolondnak titulált 24 éves fiú pedig úgy futott, mintha az élete múlna rajta -talán így is volt. Mo úrfi már a kerítésen mászott át, pontosabban inkább ugrott,majd amint talpra érkezett ismét csak futásba kezdett. Nevetve, kitárt karokkal rohant le a domboldalon, le a Mo faluba. Az emberek,mint mindig ilyenkor is csak a fejüket fogják. Egyesek össze súgnak a háta mögött, míg mások sajnálkozva néznek utána, de még köztük is volt valaki, egyetlen ember, egy fiú, aki kíváncsi tekintettel nézett utána. Persze ebből ő semmit sem érzékel, ha nem csak nevetve, túlfűtött boldogságtól, pedig nincs is oka rá. Éppen 10 katona üldözi őt fel fegyverkezve egy olyan bűn miatt ami a "normális" emberek elítélnek. És hogy mi is az? Az...

-Meg bánod még, hogy férfiak után leskelődtél te bolond!!!-persze az említett továbbra is nevetve futott míg ki nem ért a faluból az erdőbe.

-Ahhoz előbb el kell kapnotok!-kiabálja dalolva a fiú, akit Mo Xuany-nak hívnak, de persze senki se hívja így. Eddig csak az apja és az anyja hívta így anélkül, hogy hangjukban érződött volna a gúny és a megvetés. Vajon lesz valaha olyan ember aki képes lenne ki mondani a nevét szeretettel túlfűtve?

Ahogy hamarosan ahhoz a fához ér, amire könnyű szerrel fel tud mászni, de meg áll. Arcán egy bugyuta vigyor terül szét, miközben karjait ki tárja,s élvezi a hűvös szellőt ami az arcába fújja a havat. Mo Xuanyu mindig is szerette a havat. De nem csak a hót. Ha nem az esőt is. Amikor el ázik és csurom vizes, ő ezt valahogy élvezi. De... Leginkább azért mert olyan mintha sírna az ég. Amikor sír az ég, nem egyedül sír éjszakánként, amikor valaki éppen mocskos dolgokat művel vele.

-Azonnal gyere ide!-kiabálja fenn hangon az egyikük,s már meg is indul feléje, de a nagy sebei ellenére is túl gyorsan fut. Olyannyira, hogy amint ki kerül a fegyveres őrök látóköréből, megragadja az esélyt,s felmászik egy fára. Pár perc sem kell, azonnal meg is jelennek, lépteik alatt ropog a frissen hullott hó. A fán csüngő fiú alig bírtam vissza fogni kuncogását.

-Ügye tudod, hogy ma éjjel én felügyellek téged?-Mo Xuanyu szemei ki kerekednek. Szinte minden vele kapcsolatos emlék csak úgy ellepi őt. Egy nagyot nyel, ahogy a ma estére gondol, majd keserűen elmosolyodik.

-Szóval ez az én sorsom.-suttogja maga elé.

-Jobban jársz ha ide jössz, most! Hidd el, jobban jársz, Mo Xuanyu.-már megint. Olyan hanggal mondta ki a nevét, hogy az említettet a hányinger és a rosszullét kerülgeti.-M-o Xu-a-nyu.-dalolja a nevét. A fekete hajú be harapva ajkait mászik le a fáról azonban egy hatalmas kiáltás miatt meg dermed. Ezelőtt még sosem hallotta a hangját.

-Hagyjátok békén.-ez a hang határozott volt, még is érződött belőle a félelem. Erősnek mutatja magát, de látszik rajta, hogy gyenge. Egy ilyen ember miért akarná megmenteni őt?

-Ki vagy te?-hangja tiszteletlenül csengett, hisz végül is honnan tudhatta volna, hogy a férfi, aki ide jött ki is ő. Az idegen fiú el mosolyodott, de ez nem az a kedves mosoly volt. Sokkal ravaszabb és gonoszabb volt.

-Nie Huaisang. Én vagyok a Qinghe Nie klán vezetője.-hangja határozott volt, ám ezúttal nem hallatszódott belőle egy kicsi félelem sem. Határozottság és büszkeség. Ezzel a két szóval lehetne meghatározni a hangjából hallatszódó érzéseket.

Amint a katonák realizálják magukban, hogy ki is az illető, mindannyian meghajolnak előtte, majd heves magyarázkodásba kezdenek.

-Nagyon sajnáljuk, Nie klán vezető. Tudja, a mi dolgunk vigyázni erre az emberre. Talán ön most nem látja rajta, de egy igazi bolond. Kirúgták a Lanling Jin klánból azért mert olyan dolgokat művelt amikért valójában halállal kellet volna lakolnia.

-Ha még egyszer kezet emeltek rá, vagy bántani meritek őt. Mindannyiótokat kivégeztetem.

-De...

-Nincs semmi de! Menjetek el innen. Különben...-itt egy kicsi szünetet tart. Vékonyka alakját valamilyen furcsa fekete aura vette körbe. A katonák egy nagyot nyelnek a látványra, majd amilyen gyorsan csak tudnak, elköszönnek, s elfutnak. Huaisang hangosan felsóhajt, majd egy széles mosollyal az arcán, a mellette lévő fára néz, ahol éppen a főszereplőnk próbál elbújni.-Nyugodtan le jöhetsz. Nem bántalak.-mondja mézes-mázos hanggal,s kezét nyújtja felé.-Gyere, elkaplak.-Mo Xuanyu meglepődve néz le rá. "Nem tűnik veszélyesnek" Gondolja magában,s végül le ugrik a fáról, a lent lévő fiú pedig elkapta, vagy is pontosabban hagyta, hogy rá essen. Xuanyu kuncogva ült fel a hóban, majd nézett a megmentőjére.

-Miért mentettél meg?-kérdezi kíváncsian a fekete ruhás, miközben a klán vezetőre mászik. Négykézláb van előtte, míg Huaisang egy kisebb terpeszben. A klán vezető arcán egy kis pír jelenik meg sőt, még a füle is elvörösödik.

-Ör-örvendek a találkozásnak, Mo úrfi.-mondja dadogva Huaisang miközben próbál hátrálni a "bolondtól".-Én Nie Huaisang vagyok.-Xuanyu alaposan végig néz a számára még mindig idegen fiún. AHogy megpillantja a pírt az arcán, gondolkodva oldalra dönti a fejét.

-Vörös az arcod.-jelenti ki.-Miért?-kérdezi csillogó szemekkel,s egyik kezével már meg is érinti a másik arcát. Először csak óvatosan a mutató ujjával, majd már egész tenyere az arcán van.

-M-mo úrfi!-meglepetten tolja el magától a nála fiatalabb fiút,s áll fel a földről. Xuanyu is ezt teszi,s tovább tanulmányozza a másik arcát. -Láttam, hogy üldözik. Úgy láttam jónak, hogy segítsek rajtad.-Mo úrfi magy szemekkel, oldalra döntött fejjel nézi a másikat. Ajkai elnyílnak, úgy figyeli őt, s élvezi azt a fura bizsergést ami körbe öleli őt, ahogy Huaisanghoz ér. Elvigyorodik, s fel szed pár virágot. Egyet a hajába rak, egyet pedig Huaisang hajaba túr, aki meglepetten nézi őt. Előszőr csak a kezeit. Vékonyak. Állapítja meg. Aztán végig néz, sebes karjain, amik ki látszódnak a ruha alól, ahogy a hajába túrja a virágot. Aztán a mellkasát nézi ami fel le emelkedik. A nyakát is megnézi ami be van kötve. Aztán arcára néz, ami enyhén piros pozsgás, s egy aranyos mosoly van. Akaratlanul is elmosolyodik, s elpirul ahogy vissza gondol, hogy mit is csinált.

-Köszönöm. Hívhatlak Huaisangnak?-kérdezi boci szemekkel, mire félénken arébb nézett, s halvámyan bólintott. Mo Xuanyu szemei szinte felragyogtak, s azonnal a magasabbik fiú nyakába ugrott. Huaisang szemei ki kerekednek, s mélyem szívja be a levegőt. Milyen furcsa. Attól lett ilyen boldog mert a nevén szólíthatja. Mégis milyen élete lehetett ezidáig? Keserű mosollyal az arcán öleli vissza Xuanyut, s ismét csak meglepődik vékony testén. Olyan, mint egy lány. Még az arca is lányos, a szemeiről pedig már nem is beszélve.

Ezzel a nappal egy új történet kezd ki bontakozni. Az ő történetük. Vajon, hogy fog végződni?