Osztálykirándulás

244 21 14
                                    

Na igen, mint minden jó iskolában, nálunk is megvolt az osztálykirándulás, csak még nem dolgoztam föl az eseményeket.
Mivel a sok stressz miatt ez nyárra lett átrakva, az új lány, aki most jött volna az osztályba, szintén velünk jött. Tehát Clara... egy szőke csaj, aki most bukott, ezért nekem kéne korrepetálnom, ÉS NAGYON NYOMUL! De komolyan... Ha Ned nem ment meg, szerintem az egész kiránduláson mellettem ült volna, miközben arról magyaráz, hogy mi lehetnénk a suli álompárja. És nem képes megérteni, hogy van barátnőm! Méghozzá egy olyan lány, akit a világért nem cserélnék le senkire! (Love you my Princess!😘 shurifuckinudaku)
Na mindegy is, vissza a kiránduláshoz. 
A tanárok idén egy 5 napos kirándulást szerveztek nekünk. A programok is jónak tűntek.Bár a magunk módján mindet elszúrtuk. 

Első nap elfoglaltuk a szállást, majd túráztunk egyet. Flash belelökött egy tócsába, így a túra további részét sárosan tettem meg. De legalább az erdő szép volt! Ezután uzsonnáztunk egyet, majd folytatódott a túránk, ahol találkoztunk egy kis vadmalaccal, mire pár lány visítozva odament, hogy milyen cuki. Persze én már próbáltam azonnal elterelni onnan az embereket, de csak nem hallgattak rám! Aztán megjelent az anyadisznó... Szerintem még nem láttatok lányokat magassarkúban erdőben ilyen gyorsan sprintelni! Végül mindenki felmászott a fára, bár az egyik lányt, Sally Avrilt épp az utolsó pillanatban kaptuk el Neddel. Aztán ott vártunk nagyjából 3 órát, mert a disznó nagyon nem akart otthagyni minket. Szuper program mi? És ez még csak az első nap! 
Ezután vissza a szállásra, ott vacsi, meg éjszakai osztályprogramok. Ned, én és MJ most kimaradtunk ebből, mert nem nagyon volt hozzá kedvünk. 

Második nap bementünk a városba, megnézni a múzeumokat. Az nem olyan izgi, igaz? Hehe... 
Az egyik lányt majdnem elcsapta egy autó, hárman fönnmaradtak a buszon és az egyik kosaras srácot ottfelejtettük a múzeumban. Ja és az egyik öreg néni fejen csapta Flasht a botjával, amiért beszólt nekem. Az egész osztály dőlt a röhögéstől. 

Harmadnapra egy kis lazulást tervezett az osztályfőnök. Aznap maradhattunk a szálláson, ahol lehetett focizni, kosarazni és röplabdázni is. Épp a Martian-t olvastam Andy Weir-től, amikor valamelyik őrült osztálytársam nekem vágott egy kosárlabdát. És erre mi történik a következő pillanatban? MJ olyan erővel vágta pofon a srácot, hogy az elesett tőle. Bírom, hogy milyen védelmező barátaim vannak. Ned is rámordult a gyerekre, míg én a könyvet akartam letakarítani. És persze milyen osztálykirándulás lenne az, amire senki se hoz alkoholt? Sőt, rajtam és Neden kívül mindenki hozott! Végül MJ miatt mi is ittunk egy keveset... Na jó, talán nem olyan keveset. Aztán megláttam, ahogy Flash egy szál alsógatyában a pólóját pörgetve üvöltözött a tetőről, hogy ő a világ királya. Ott döntöttem úgy, hogy többet nem iszok aznap. 

Negyedik nap... Na itt volt az, amikor majdnem meghaltunk. Ugyanis drága tanár úr egy rafting túrát tervezett nekünk. Három hajóval mentünk, az egész osztály. A mi hajónkban én, Ned, MJ, Clara, Flash, Betty, Cindy és Charlie. Tehát... a jófejek (azaz mi + Cindy és Betty), a nyomulós és a bunkók. Jó csapat, nemde? Fúúú... 
A mi hajónk volt az utolsó. az elején egész jól ment, csak aztán Clara felállt, mert "ő nem bír ki még egy percet MJ mellett" és elkezdte kitúrni Nedet a helyéről, amiért én rászóltam, mire Flash közölte, hogy mellé bármikor jöhet, erre meg Charlie és Clara is benyomta a hisztit, egyik azért, hogy így ő kerülne MJ mellé (az érett férfi.. Khmmm), a másik pedig azért, hogy ő nem akar odaülni. Így pedig már csak Cindy és Betty tudott a hajózásra figyelni, mert Nedet és engem teljesen lefoglalt, hogy ne engedjük oda Clarat, MJ pedig kezdett kiakadni azon, hogy ennyiszer elhangzik a neve. Így aztán nem véletlen, hogy nekimentünk egy sziklának. Az egész hajó borult. Mentőmellények ellenére sikerült majdnem megfulladnunk. Ned jól csinálta, ő valahogy megkapaszkodott egy ágban és még a hajót is elkapta. Flash épp Charlie nyakán lógott és visítozott, hogy mentse ki, Clara meg engem rángatott. Egyszer majdnem lerántott a víz alá, akkor közöltem vele, hogy hagyja abba most azonnal, és bepakoltam őt a hajóba. Azonban ekkor tűnt fel valami: MJ, Cindy és Betty eltűnt. Miután mind visszaszálltunk a hajóba, nekiindultunk, és tovább kerestük őket, de sehol semmi. Aztán hirtelen megláttam egy mentőmellényt... magában lebegni. És erre mit csinál a jó Pókember? Beugrik a vízbe!
A mentőmellényt odadobtam a többieknek és lebuktam a víz alá. Nem volt ott senki. Ahogy feljöttem, Bettyt és Cindyt pillantottam meg, akik az egyik kő mögött kapaszkodtak egy ágba. Az utóbbin nem volt meg a mentőmellény, a másik tartotta fönn a felszínen. Mert persze, hogy nem tudott úszni. Gyorsan odaúsztam (az ár nem kis segítségével), és intettem a többieknek, hogy megvannak. Azok közös erővel felénk kormányozták a hajót. Ned először Bettyt húzta be, és gyorsan ráadták a vizes úszómellényt, majd Charlie és Flash felhúzta Cindyt. És mindezt menet közben! Én az mini vízesés előtti utolsó pillanatban lettem felhúzva. MJ azonban továbbra se volt sehol, ez pedig most már mindenkit kezdett zavarni. Clara egyedül ült a második sor középső helyén és onnan figyelte, látjuk-e bárhol is. Végül mikor közeledett a túra vége, kitört a pánik. Sehol se láttuk őt! Ned és én idegesen néztük az utat, hátha látjuk, középen Cindy, Betty és Clara nézett oldalra, Flash és Charlie pedig hátrafordulva ügyelt. Már épp azt terveztük, hogy magyarázzuk meg a többieknek és a tanároknak, hogy eltűnt az egyik tag, és hogy keresőcsapatokat kéne szervezni, amikor a tanár mellett, egy vastag törülközőbe csavarva feltűnt MJ, aki egy győztest vigyort vetett rá. Kiderült, hogy az előttünk menő hajó nagyon lelassult, mert megakadt egy kőben, MJ pedig beérte őket. Persze, hogy kihúzták! És még mesélni is volt ideje.Olyan fejmosást még életünkben nem kaptunk! A kis baleset miatt a kis csapatunk fogja takarítani takarítani a szünet első hetében a tornatermet. 

Utolsó nap már csak pakoltunk, és indultunk vissza. Valószínű, hogy a jövőben már csak röhögni fogunk ezeken, sőt, már a visszafele úton is nevettünk, ha az eszünkbe jutott. Persze Flash előadta a nagy hőst, aki mindenkit kimentett, de Betty és Cindy röhögve rávágták, hogy ők Flashnek csak a visítozását hallották. Csak úgy főtt a saját levében! 
Persze May néni majdnem szívrohamot kapott, amikor elmeséltem neki, mik történtek! Szörnyen ideges lett, és azt mondta, a butaságomért egy hétig nem kapok sütit. 
Miért?! CSAK A SÜTIT NE! 

Tehát ilyen izgalmasan telt az elmúlt hetem. Azért remélem nektek nem volt ilyen bonyolult. 
Ja és a kirándulás első napján készült rólam egy tök jó kép! Itt épp megpróbálok átmászni egy másik fára, hogy feljebb húzzam MJ-t a vaddisznó elől. Azt hiszem Cindy dobta át tegnap este.  

  

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
The Smallest AvengerDonde viven las historias. Descúbrelo ahora