A reggeli ébredés izgalmas volt. Furcsa módon nem az ébresztőóra hangjára keltem. Ami miatt kirobbantam az ágyból. Vagyis csak próbáltam mivel Kakuzu erős karjai vissza tartottak. Lassan végig vezetem a szememet a szobámban. Az említett ébresztő aminek szólnia kellet volna a földön feküdt darabokban. Nem messze tőle Hidan aludta az igazak álmát az egyik párnát magához szorítva. Fel emeltem az éjjeli szekrényről a telefonom. Fél nyolc. Nincs is olyan korán.
Hirtelen egy erős rántást éreztem és újra a párnák között találtam magam. Kakuzu ha lehet még erősebben szorított magához majd nyamogott ketött és újra az álmok mezejére lépet. Mint egy kis gyerek aki a plüss állatával alszik. A gondolatra halkan kuncogtam.
A telefonom hangjára ébredtem fel legközelebb. Erre már a két szobatarsam is fel figyelt. Morogva próbálták meg találni a hang forrását. Kisebb sikerel mivel a telefon már a kezembe volt. A kedvenc barátnőm hívott fel. Este el szeretne menni a közeli rock fesztiválra. A két fiúra néztem és el gondolkodtam itt merjem hagyni őket. Vagy próbáljam meg őket is el vinni. Egyik esetben a ház ép maradna. A másikba pedig a koncert környezete lenne sértetlen. Végül egy majd meg látomba maradtunk. Legszívesebben elmennék a koncertre. Mert az egyik kedvenc zenekarom is fel lép. De a fiúkat egyedül hagyni a házba ? Élet veszélyes ötletnek tűnik.
Végül sok gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a fiúkat is magammal viszem a koncertre. Elég érdekesen fogadták az ötletem. Hiszen azt se tudták mi az rock zene. Hidan kíváncsian állt hozzá. Viszont Kakuzut egyáltalán nem érdekelte.Annyit tett hozzá hogy szerinte ez felesleges pénz kidobás. Bár mi is vártunk tőle.
Végül sikerült mind a kettőjüket rábeszélni a koncert re. Szereztem nekik meg felelő ruhát. Lassan indultunk is.
Az út során több akadályba is ütközünk. Kezdve a koncert helyszínére való el jutással. Buszozni nem mertem velük. Így egy hosszas gyaloglásnak néztünk elébe.
YOU ARE READING
Nem minden a pénz (szünetel)
FanfictionNem minden a pénz . Erre minden ember rá jön ha megtalálja a nagy Őt