Spideypool 🕸️🌸💕 [∆~BEFEJEZETT~∆]

🏵️Gyengepont🏵️

Figyelem!
A következő sorok újfent +18-as cselekményeket fognak tartalmazni. Ha nem bírod az ilyesmit, ne olvasd tovább!

Amint egyik nap az egyetemen voltam és éppen az egyik órán ültem, észrevettem, hogy Wade feje megjelenik a mellettem lévő ablakban. Ahogy meglátott, elvigyorodott és szívet formált az ujjaival.

Nagyon dühös lettem. 'Mégis mit szórakozik? Mi lesz, ha valaki meglátja? Ráadásul a 2.-on vagyunk...' Óvatosan körbenéztem, ám szerencsére mindenki az előadásra figyelt.
Intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam, majd kimentem az óráról.

Amint összefutottunk az üres folyosón, behúztam egy sötét terembe. Felkapcsoltam a lámpát és nekiszegeztem a kérdést:

-Mit keresel te itt?

-Éppen erre volt dolgom. Aztán, gondoltam, ha már itt vagyok, lecsekkolom, jól vagy-e. Tudtad, hogy nagyon helyes vagy maszk nélkül?

A tenyerembe temettem az arcomat.

-Azt hittem, ezt már egyszer megbeszéltük. Nem szabad, hogy rájöjjenek, én más vagyok, mint ők. És főleg az nem derülhet ki, hogy én vagyok Pókember.

Ő erre csak vigyorgott és ölelgetett, szinte lehetetlen volt levakarnom őt magamról, amikor is megszólalt a csengő.

-Nagyon szépen kérlek, hogy amint elkezdődik a következő óra, szépen szívódj fel, de ne hagyd, hogy bárki is meglásson, jó?

-Hmm...és mit kapok cserébe?

-Esélyt, hogy nem fojtalak meg itt helyben-válaszoltam idegesen, mire gyerekesen lebiggyesztette az ajkait. Még maszkon keresztül is tökéletesen látszódott minden arcmimikája, elképesztő, milyen könnyű volt rájönnöm, milyen érzelmei voltak.

'Vajon milyen lehet az arca?' Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat.

-Na, legalább adj egy kis csókot-csücsörített, mire az orra előtt becsapva az ajtót kiviharzottam a teremből.

Szerencsétlenségemre beleütköztem egy csapat izomagyú srácba, akiket minden bizonnyal a pénzes szülők irattak be az egyetemre, nem az eszük miatt kerültek be az intézménybe.

-Hékás, öcskös, vigyázz, hová lépsz-az, akinek nekimentem fenyegetően kidüllesztette a mellét.

-Bocsi, véletlen volt, de most sietnem kell-megpróbátlam elmenni mellettük, de hirtelen utánam nyúlt.

-Ácsi, ilyen könnyen ezt nem intézzük el-mikor elért volna, kitértem a keze elől, amitől egy pillanatra megdermedtek mindannyian. Ugyanis háttal álltam nekik, szóval az ő szemszögükből lehetetlennek tűnt, hogy meglássam a felém nyúló kezét. Ezt egyedül a "pók-érzékemnek" köszönhettem.

Ő erre mérgesen meg akart volna ütni, de könnyen kikerültem a csapását. A csapat többi tagja is megtámadott, így többen is odagyűltek körénk a hangzavarra.

Nagyon nem volt kedvem verekedésbe keveredni, szóval mikor az egyikőjük be akart húzni, újfent kitértem, majd egyszerűen futásnak eredtem.

Körbefutottam az egész épületen át, miközben az üldözőim végig a nyomomban voltak. Muszáj volt valahova elbújnom, így berohantam a férfi öltözőbe. A terem hatalmas volt, telis-tele öltözőszekrényekkel, így ez volt a legalkalmasabb hely arra, hogy elbújva az egyik szekrénybe megvárjam, míg az izomagy csapat lemond rólam.

Amint egy megtelelő helyet kerestem magamnak a terem legtávolabbi részén, hirtelen valaki berántott az egyik öltözőszekrénybe. Olyan rövid idő alatt és kiszámíthatatlanul történt mindez, hogy ez a jelenet szimplán beleillett volna egy filmbe is.
Természetesen azonnal tiltakozni akartam, de az a valaki, aki berántott, rátapasztotta a kezét a számra. Nemsokára a szemem hozzászokott a sötétséghez és az apró rácsokon beszűrődő fény tökéletesen rávilágított a velem szemben álló "támadóm" vörös maszkjára.