Az a bizonyos éjszaka

6.

- Nate? - remegett a hangom. Egyáltalán nem számítottam a rá, mert 2 hét múlva tervezett haza jönni. Idegesen toporogtam előtte.

- Nem örülsz nekem, kislány? - megcirogatta az arcom és átölelt, én pedig zavartan néztem Danielre, magam sem tudom mièrt. Ő is egy furcsa pillantással viszonozta mindezt.

- Dehogynem, csak nagyon megleptél! - mosolyogtam Natere. - Nem számítottam rád.

- Ez volt a szándékom. - körbenèzett. - Szia, Molly! - kezet nyújtott a fiúk felé, miután kedvesen rámosolygott a barátnőmre. Eric fogadta az üdvözléstés, míg Daniel udvariatlan módon elfordított a fejét, és nagyképűen biccentett egyet. - Nagyon hiányzotál nekem, tudtad? - olyan aranyos volt. A tőlem kapott kék polót viselte és a szőke hajtincsei szépen, egyenletesen hevertek a homlokán.

- Te is nekem! - viszonoztam egy erőteljesebb öleléssel az előbbit, de nem voltam magabiztos. Féltékennyé akartam tenni Danielt, de közben mégis kellemetlenül éreztem magam.

- Új barátok? - a fiúkra nézett.

- Ő Eric. - Molly szólalt meg helyettem, az én kínos hallgatásom után. - Szakítottam Martinnal amúgy. -a barátnőm is zavarba jött kicsit. Mindigis jóban volt a fiúmmal, de kínos volt ez a helyzet.

- Daniel pedig Eric barátja. - kezdtem magamhoz térni és rámutattam a mellettem álló, helyes fiúra, hogy megelőzhessem Daniel megszólalását.

- Örülök, hogy megismerhettelek titeket, de most mennünk kéne. Haza viszlek. - Nate édesen kaccsintott rám, én pedig kézen fogtam és elindultam vele. A szemem sarkából láttam, ahogy Daniel mèrgesen legyintett egyet és elsietett Eric melől. Ezt a reakciót egyáltalán nem értettem, de nem is akartam megérteni, csak a barátomra akartam figyelni.

Nate először még sem haza vitt, hanem kocsikáztunk egyet. Elmentünk a kedvenc tavamhoz. Mindig ott szoktunk randizni, azaz általában ott piknikeztünk. Ez már egy hagyomány volt nálunk.

A táj varázslatos volt arra. Kiskorom óta imádtam, mert apával is sokat jártunk a tónál. Molly mindig azt mondta, hogy nem szereti a helyet és fura, hogy oda járok a barátommal, ahova az apámmal is szoktam, de én jól éreztem magam és Nate is. Én pedig ezt tartottam fontosnak.

A látvány minden alkalommal megnyugtatott és egyszerre töltött fel energiával is. Készen álltam arra, hogy haza térjek anyához, de közben egy rossz befejezésre számítottam. Nagyon reméltem, hogy hallgatni fog a tegnapiról, Nate előtt.

- Helló! - köszöntem, beérve a házba.

- Hamarább kellett volna haza jönnöd! Lefogadom, hogy már megint vele..- anya abban a pillanatban, hogy kilépett a konyhából és meglátta a barátomat, elnémult. - Nate, kedvesem! - a hangja gyorsan váltott angyalivá, az ördögiből.

- Nagyon jól néz ki, Mrs. Wade! - Nate mindig figyelmes volt és megdícsérte anyát, ami felvídította őt. - Mit akart mondani? - az ajkamra haraptam. Féltem.

- Csak késett Aria. - szigorúan nézett rám. - Aggódtam. - Nate megértően bólogatott, de szerintem sejtett valamit.

- Ne haragudjon, csak meglepetést akartam okozni Arianak. Elvittem a tóhoz, emiatt ért haza ilyen későre. - anya nem reagált, csak a nappaliba invitált minket.

Hosszú beszélgetésnek néztünk elébe, de szerencsére anya mellém állt, és hallgatott Danielről. Láthatta az arcomon a hálát.

- Aludj jól, kicsim! - Nate arcon csókolt és csak egyszerűen kisétált a házból, vacsora után. Szerettem volna, hogy velem maradjon, hogy elűzze a kétségeimet afelől, hogy megkedveltem volna Danielt, de ő udvariasan tudtomra adta, hogy nem akarja velem tölteni az éjszakát. Elment.

Sokáig forgolódtam, nem tudtam aludni, pláne Molly üzenetei után "Képzeld, Daniel ma nagyon ideges volt. Egész délután ivott. Szerintem miattad." Az egész valótlannak tűnt.

Másnap Daniel mégis végig került engem, ami gyanút ébresztett bennem. Talán mégis miattam ivott tegnap? Mollyval több szüneten is kimentem és Eric társaságát kerestük, de akármikor odamentünk, Daniel lelépett.

- Na mi van a pasiddal, Aria? - Eric akkor szólt hozzám először aznap. - Kiakadt, hogy Daniel megfektetett?

- Nem feküdtünk le! - felháboródtam. - De hagyjuk ezt...

- Nem is tudja, mi?

- Ez téged nem érint! -szóltam rá, mérgesen.

- Eric, hagyd őt! - mondta a barátnőm, a védelmemre kelve.

- Én hagyom, de nem jó dőntés hazudni! Daniel ugyis elárulja neki! - meghőkkentem. Egy pillanatra szerintem még levegőt sem kaptam.

- Mit árulna el? Nem is beszél Nate-el, és semmi köze hozzá vagy hozzám!

- Hiába ordítod le a fejem, csak előrre szóltam! -rémülten meredtem a Mollyra, Eric megjegyzése után, de ő is csak a földet bámulta. Nem tudtam miért mondja ezt az előttem álló fiú, mikor Danielt nem is érdekelhetem.

Zavartan mentem be a folyosóra, hogy gondolkodni tudjak kicsit, de a  szekrényemhez érve egy üzenet fogadott: "Tali, suli után, a hátsó kapunál!" Névtelen volt a levél, azonban valamiért azonnal Danielre gondoltam.

A cetlin egy parancs állt, nem kérdés, így sejtettem, hogy ő lehet az, de végül nem szóltam senkinek. Még a legjobb baránőmnek sem. Már csak 2 óra volt hátra a napból és nem tudtam, hogy jó ötlet-e, hogy oda menjek. Talán jobb lett volna tanácsot kérni, ahelyett, hogy az utolsó órákon semennyire nem tudtam koncentrálni, az elkalandozott gondolataim miatt...