Come to Papa (+18)

V.

Matthias mindig is jól rögtönzött. Sosem tervezte el teljesen, hogy mit fog tenni így vált kiismerhetetlenné és egyben megállíthatatlanná.

A kényszerített menet végigsüvített a város alatt található elrejtett, titkos alagutakon egészen a bázisig.

- Állj! - ordított, mire az egész csapatnak egyszerre gyökerezett földbe a lába. Mindenki a vezérre figyelt. - Steven, merre vagy? - kérdezte már nyugodtabb hangnemben, mire egy viszonylag idősebb férfi lépett elő, szakszerű felszereléssel.

- Itt vagyok, uram - mire Matthias biccentett.

- Akkor tedd a dolgod.

Nem is kellett más a férfinek, elővette a különböző szerszámait és szinte pillanatok alatt hatalmas lyukat vájt a bázis aljába, így az alagút és az épület csatlakozott egymáshoz egy átjáróval. A többiek odavittek egy létrát, majd el is kezdtek befelé mászni. Mindenre felkészültek.
A csapat fürgén és céltudatosan jutott be az ellenséges csapat lakhelyére, lassan de biztosan elkezdve kiszivárogtatni az információkat. Pablo csak állt ott megdermedve és figyelte ahogy minden amit egykoron felépítettek, most nagyon is úgy látszik, hogy rommá lesz egyszer és mindenkorra. Nem tehette, nem engedhette, hogy mindez megtörténjen. Nem érdekelte már a küldetése, nem kívánta a sikert, csak menteni akarta a menthetőt, biztonságba helyezni a szülei helyett is szüleinek tartott családját, a mentorát, a főnökét, a társait. Elege lett.
-Most vagy soha - suttogott, majd előrántotta apró lőfegyverét, imádott pisztolyát és elkezdte megszüntetni a rombolást. Egy perc alatt öt ember feküdt már a padlón, a mellkasukhoz szorítva tenyerüket, így akadályozva a vérzést.

-Mi a faszom folyik itt?! - lépett be az ajtón Matthias, szemei villámokat szórtak, ám amikor a fiatal fiú is észrevette a bandavezért, azonnal golyót repesztett a feje mellé, amitől a düh átváltott apró, aligha észrevehető félelembe. Matthias a fal mögé szorult. Nem szólalt meg, egy kis hang sem jött ki a száján. Teljes csend uralkodott a szobában, csak a már elesettek fájdalmas nyögései visszhangoztak az ócska, össze-vissza dobált, megtépázott bútorok között. Idegfeszítő zajtalanság, a legkisebb hang is felért volna egy ágyudörgéssel, mégis most egyikük sem hallotta a másik lélegzetvételét. Furcsa. Különös.

- Hol vagy, te faszszopó? - ordított a fal felé Pablo, hiszen butaság lett volna nyugtáznia magában, hogy a latin amerikai bűnözők védőszentje majd az ő elhibázott golyójától életét veszti. De csaknem jött válasz. Síri csend, szinte már fájdalmas a nesztelenség. A fiú lassan oldala mellé rakta a kezét, így letéve a fegyvert és pihenve kicsit. Nem bírta tovább, szája kinyílt és halkan lihegni kezdett. Hirtelen történt sok minden, fel kellett még dolgoznia az eseményeket. Viszont kettejük közül az egyik akkor is résen maradt, mikor a másik már nem volt képes rá.
- Itt vagyok, te geci - lépett ki a fal mögül hosszú válasz nélküli percek után felelve a kérdésre, majd erős lövéssel teljes mértékben támadásra képtelenné téve Pablot megnyerte a kettejük között folyó párbajt. - Már az elejétől kezdve tudtam, hogy valami nagyon rosszat hozol ide. Más voltál, mint a többiek, minden szavamtól és tekintetemtől zavarba jöttél, nem tudtad mi a dolgod. Mégis ki vagy te?
Pablo sebesült felkarral, szorítva a vérzést nézett fel Matthiasra, majd jókora nyáladagot összeszedve az arcába köpött illedelmes válaszként.
A férfi a kedves gesztusra egy amolyan költői késleltető mozzanatot használt fel, amíg feldolgozta magában is a másik fél reakcióját. Komoly arckifejezéssel letörölte bőréről a ragadós és csúszós anyagot majd a fiatal bűnözőre emelte a tekintetét aki oly magabiztosan nézett bele a szemeibe. Szinte forrt a dühtől de ez egyáltalán nem ült ki az arcára, teljes nyugodtsággal egyenesedett ki, majd mély levegőt vett. Aztán alig telt el három másodperc és a bőrcsizmája már Pablo arcán landolt egy erőteljes rúgással. Teljesen kiütötte az ellenfelét... Minden elsötétült.