You're Not Alone

Part 1

Connor

2038. November 10.

Ránéztem a taxiban lévő órára ami 19:31 percet mutatott. Kint mindent hó borított és már javában a sötétség uralkodott és persze a hideg. A taxi megállt én pedig sóhajtva szálltam ki az esőbe. Az utcai lámpák gyéren világították meg a környéket. Miután Hank felmondott ma délután, nekünk pedig sikerült felszabadítanunk az androidokat, szükségesnek éreztem, hogy megnézzem, jól van-e és, hogy elköszönjek tőle. Egy pillanatra megálltam és megvártam amíg az autó elhajt, majd a lépcső felé vettem az irányt. Furcsa emberi érzés kerített hatalmába egész úton, azt hiszem aggódom érte. Mielőtt benyitottam volna egy kép ugrott a szemem elé ahogy az asztalnál ül revorverrel a kezében, előtte a kisfia Cole fényképe és egy üveg Whiskey. Határozottan nyitottam ki az ajtót és a küszöb átlépése után halvány fény fogadott a konyhából és a nappali sarkából égő lámpából. Sumo a Bernáthegyije a tévé előtt feküdt és az ajtócsapódásra rögtön felkapta a fejét, majd lassan hajtotta vissza a mancsára. Csak a tévét lehetett hallani. Lassan indultam a konyha felé és ugyanaz a kép fogadott mint pár másodperccel ezelött azzal a különbséggel, hogy a fegyver nem volt a kezében. Megálltam a konyha küszöb előtt és csak néztem. Ő mereven bámulta az elötte heverő képet, meg sem mozdult. Egy szürke kapucnis pulcsit viselt Detroit Police felirattal. Nem nagyon tudtam hogyan kéne kezdenem, de végül erőt vettem magamon.
- Aggódtam hadnagy. Azért jöttem, hogy megnézzem minden rendben van-e. – lassan felnézett rám, a szemei fátyolosak voltak és olyan szomorúság látszott rajta, amit még egy embernél sem tapasztaltam.
- És azért, hogy elköszönjek. – nagy csend állt be egyikünk sem szólalt meg végül én folytattam.
- Abba kéne hagyni a kép nézegetését, hadnagy... semmi sem változtathatja meg a múltat... de megtanulhatsz újra élni... – mentem át hírtelen tegezésbe – önmagadért... és Cole-ért. – egy nagyobb szünet után végre ő is megszólalt.
- Tudod, minden alkalommal, amikor meghaltál, majd visszajöttél... arra gondoltam, hogy Cole... bármit megadnék, hogy újra a karjaimban tarthassam... de az emberek nem jönnek vissza... – csak lefelé bámult és újra csönd lett.
- Megértem...
- Most, hagyj békén, menj fejezd be a küldetésed, hiszen neked ez a fontos... – vágott a szavamba.
- Hank én... – nem tudtam, hogyan folytassam, csak lassan lehunytam a szemem, hogy aztán Hank metsző hangjára nyissam ki újra.
- TŰNJ INNEN! – kiabálta és most újra a szemembe nézett, félni kezdtem, sosem éreztem még ilyet, de nem magam miatt hanem miatta, ha most itt hagyom legközelebb a holttestével találkoznék újra. Eltökéltem magam és a fejemet ingatva tagadtam meg a parancsot.
- Mi van meghibásodtál? Azt mondtam tűnj el. – ráncolta homlokát.
- Én nem hagylak magadra! – mondtam határozottan és közelebb léptem az asztalhoz. Nem szólt semmit csak felnézett rám. Ránéztem a pisztolyra a keze mellett pihent és egy elemzéssel megállapítottam, hogy a következő lövésnél meghalna szóval az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy elvegyem. Mikor érte nyúltam azonnal felkapta a fejét, de a megivott alkohol mennyiségtől nem tudott elég gyorsan reagálni. A hátam mögé rejtettem mire felállt.
- Mégis mi a francot képzelsz magadról, nem megmondtam, hogy nem akarlak látni! – kiabálta dühösen de a nyelve nem pörgött olyan gyorsan és néha megakadt.
- Én viszont nem akarok a hullájával találkozni. – válaszoltam ugyanolyan vehemensen mint ő és a hirtelen hangulatváltozásomon én magam is meglepődtem.
- Leszarom, add vissza a fegyvert! – nyújtotta a kezét, mikor elvesztette az egyensúlyát én pedig azonnal közelebb léptem, de már nem volt szükség a segítségemre mert megkapaszkodott az asztalba. A hátam mögött kiügyeskedtem azt az egy golyót a revolverből és az üres fegyvert az asztalra tettem.
- Lehet, hogy részeg vagyok, de nem hülye. – sóhajtott és a whiskeys üvegért nyúlt én viszont gyorsan kapcsoltam és a negyedig lévő üveget lesöpörtem a keze elől, ami hangos csattanással ért földet mire Sumo felugatott.
- CONNOR! – kiabált mire eléléptem és mélyen a szemébe bámultam. Hírtelen megfogta a gallérom és megráncigált én viszont kihasználtam ingóságát és egy erős mozdulattal löktem a pulthoz, majd kaptam el ajkait figyelemelterelés céljából. Arra számítottam, hogy majd ellök magától, de ez nem történt meg, én viszont nagyot szusszanva éltem bele magam a csókba, amit később elég intenzíven éreztem is. Kezeit bizonytalanul és lassan, de a derekamra tette. Még néhány másodpercig tartottam aztán nagyon lassan elszakadtam tőle. Homlokom az övének döntöttem, és hallgattam ahogy szaporán veszi a levegőt. Nem tudtam mit tegyek, így inkább hátraléptem, és a szemébe néztem, de ő nem viszonozta a pillantásom.
- Azt hiszem le kell dőlnöm. – mondta és eltolta magát én pedig rögtön mellette termettem, hogy támogassam amit hagyott is. Elcipeltem a hálószobáig, leültettem az ágyra, leráncigáltam róla a pulóverét, ekkor már félálomban volt. Egy hidegvizes ronggyal megtöröltem a homlokát, majd az ágya mellé tettem egy felmosóvödröt. Kimentem a szobából és résnyire nyitva hagytam az ajtót hogy halljam, ha segítségre van szüksége. Sumo még mindig nyüszített a sarokban így lassan leguggoltam mellé és megsimogattam. Sóhajtva léptem ismét a konyhában lévő asztalhoz és felvettem a revolvert, majd lehetséges rejtekhely után kutattam. Végül a konyhapult fölött lévő szekrénysor legfelső polca jó rejtekhelynek bizonyult. Ezek után összeszedtem az üveg darabjait és feltöröltem a ragadós whiskeyt a földről. Aztán benéztem a hűtőbe amibe leginkább pizza és hamburger maradványos és némi sör sorakozott, viszont volt bent sajt is. Kerestem a felső fiókban is valami ehetőt ahol találtam spagetti tésztát és paradicsomszószt, a darálthúst pedig megrendeltem hozzá. Amíg a futárra vártam még megcsináltam a tésztát. Ez után óvatosan benyitottam a hálóba, Hank viszont békés szunyókált. Nemsokára megjött a futár is én pedig nekiálltam főzni. Mikor kész lettem csak ott hagytam a tűzhelyen. Egy darabig még nézegettem a házban lévő képeket, Sumoval is próbáltam foglalkozni, aztán mikor visszaültem az asztalhoz és a kutya is mellém telepedett, elborított a sötétség.

Arra riadtam fel, hogy Hank szólongat mire rögtön fel kaptam a fejem az asztalról és néhány másodpercig csak kábán pislogtam.
- Connor?! Jól vagy? – kérdezte homlokát ráncolva.
- Igen, persze! – pislogtam még párat.
- Ez meg mi? – mutatott a lábasra amit a tűzhelyre raktam.
- Csináltam egy kis spagettit tudom, hogy szereti a húsos és szaftos ételeket szóval gondoltam...remélem nem baj? – néztem fel rá.
- Nem dehogy! Csak nem gondoltam volna, hogy valaha is főzni fogsz nekem. – mondta és levette a fedőt, majd beleszagolt.
- Hmm illatra kellemes! – állapította meg – amúgy is farkas éhes vagyok. – tette hozzá majd elővett egy tányért, szedett magának és letelepedett az asztalhoz.
- Te tényleg aludtál? – nézett rám furcsálkodva.
- Igen, és azt hiszem álmodtam is. – nekem új volt ez a dolog.
- Úgy tűnik Kamski mindenre gondolt! – ejtett meg egy vigyort, majd enni kezdett.
- Jobban van, hadnagy? – kérdeztem témát váltva.
- Ha végre Hanknek hívnál és nem hadnagynak, jobban lennék. – kapott be egy falatot, nekem pedig egy halvány mosoly suhant át az arcomon.
- Egyébként szörnyen sajog a fejem. – folytatta. – de köszönöm, hogy megmentettél...már nem először...sokkal jövök neked Connor! – nézett a szemembe ekkor hírtelen beugrott a csók képe mire szégyenlősen hajtottam le a fejem. Hosszú percekig nem szólalt meg egyikünk sem.
- Nem szeretne visszamenni dolgozni? – kérdeztem végül megunva a nagy ürességet.
- Dehogynem... – ivott egy korty vizet - de nem hiszem hogy Jeffrey szívesen látna.
- Ez nem igaz! – ráztam meg a fejem.
- Miből gondolod, kiírta a programod? – dőlt hátra.
- Egyszerűen csak tudom. – mondtam – nekem viszont el kéne mennem Markushoz. – folytattam.
- Menj csak nem kell vigyáznod rám. – kapta be az utolsó falatot és elégedetten dőlt hátra.
- Tudom, de hajnal 3 van Hank! – mondtam mire felnézett az órára.
- Ohh tényleg. Akkor ha már úgyis tudsz aludni... – itt a kanapéra mutatott – én is visszamegyek még szunyókálok egyet. – állt fel, a tányért a mosogatóba tette és a visszaindult a hálószobába én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.