Hold my hands!

4. rész

Ahogyan Nozaki ott a szekrényhez passzírozott, és az arcomba mászott...konkrétan lepergett előttem az életem. Azt hittem ott helyben meghalok. Égett az arcom, egyre homályosabban láttam, lihegtem, és izzadtam, a szívem pedig eszeveszettül kalapált. Pont mint tesin, de mégsem, mivel tesin nem szoktak "pillangók repdesni" a gyomromban. Ez egyáltalán nem olyan volt mint tesin, mert itt MAGA A MEGTESTESÜLT NOZAKI szorított ENGEM a szekrényemhez...Nozaki...az én Nozaki-m...Nozaki-kun...

-Oniichan*...!!! Föld hívja Oniichan-t!!-integetett az arcom előtt a hugicám, mire egyből kipattant a szemem, és össze vissza kapkodtam a fejem.

-E-EH?! Mi az?!-néztem meglepetten a hugomra aki először szintén meglepetten, majd kissé furcsálva nézett vissza rám.

-Nozaki-kun nevét mondogattad olyan hangon, mint mikor én beszélek az édességekről.-kuncogott fel aranyosan, mire én csak mégjobban elpirultam, és lehajtottam a fejemet, majd hangosan felsóhajtva elfeküdtem a hasamra a kanapén. Az arcom az egyik díszpárnába temettem, és úgy kezdtem el keservesen nyöszörögni. Éreztem a kishúgom értetlen tekintetét a fejemen. -Hugii...miért vagyok én ilyen szerencsétlen?-emeltem fel a vörös fejemet a párnából, és reményvesztett tekintettel néztem a húgomra.

-Ugyanmár Oniichan...ne mondj ilyet...valóigaz, hogy szerencsétlen vagy...és kicsit különc is...meg persze kétbalkezes is...-a szavaira csak mégjobban elvesztettem az önbizalmam. A lány meglepetésemre nem folytatta a mondanivalóját, így ez az egész csak rontott a jelenlegi nemlétező életkedvemen, mire ismét felnyösszenve a párnába fúrtam az arcom.

-Egy kudarc vagyok...-mondtam szipogva, mire egy apró kezecske kezdte simogatni a fejemet.

-Talán az vagy...viszont mi is történt ami miatt ennyire ki vagy bukva?-pislogott rám kíváncsian a húgom. Én szomorú tekintettel felültem, és magamhoz öleltem a díszpárnát ami eddig az arcomon keresztül szívta ki testemből a szégyent.

-Mostanában nagyon furcsa dolgok történnek velem...-itt pici szünetet tartottam és elpirultam.-Valahogy olyan furcsán reagálok Nozakira...aki ezt észrevette, és ma...m-majdnem.-Mikor visszagondoltam arra a pillanatra, amikor komoly, mégis csillogó tekintettel a szekrénynek nyomott, és hozzámsimult a kidolgozott testével ismét lángolni kezd az arcom, és a párnába temetem az arcom.-majdnem megcsókolt...-motyogom a párnába, mire a szobára néma csönd telepedik. Kis idő után furcsa hangokat hallok a húgom felől, mire ijedten, és kíváncsian ránézek. A húgom jelenleg úgy nézett ki mint egy bomba...egy ketyegő bomba...Nos amikor ez a bomba felrobbant, a húgom felsikoltott felugorva a kanapén, majd a nyusziját ölelgette szorosan és feldobta, majd elkapta. Úgy viselkedett, mintha élete legjobb hírét kapná. Én lesokkoltan néztem, majd ő konkrétan körbeszaladta a házat azt kiabálva, hogy "Nozako mindörökké!". Igen, el is felejtettem, hogy a húgom, és Nozaki húga shippelnek minket. Mikor a húgom lenyugodott egyből visszaült mellém, és izgatott tekintettel rámnézett.

-És? Te mit reagáltál?-kérdi izgatottan, reménnyel teli csillogó szemekkel.

-Én...elfutottam mint egy nyuszi, és bezártam magam a szertárba...utána pedig egész nap kerültem.-mesélek szomorúan.-Pedig azthiszem...é-érzek iránta valamit.-mondtam ismét elpirulva. Ekkor realizáltam, hogy mekkora egy csődtömeg is vagyok igazán, és beszari...pedig ha ottmaradtam volna, talán Nozaki tényleg megcsókolt volna.

Megumin ismét fanolt egy darabig. -Mit éreztél pontosan amikor történt az eset?-Kérdezte felvéve a szemüvegét, és megfogva egy papírt, és egy zsírkrétát. Komolynak tűnt.
Én csak halkan felsóhajtottam és megráztam a fejem. -Elvesztem a szemeiben...a szívem hevesen kalapált, az egész testem lángolt, ahogy hozzám simult, és ahogy ajkaink majdnem összeértek...fel tudtam volna robbanni az adrenalintól és a melegségtől a mellkasomban...a hasamban mintha milliónyi pillangó repkedett volna...-mondom bódult tekintettel a párnát ölelve visszagondolva.-Egyszerűen... csodálatos volt...-ekkor feleszméltem.-De én beijedtem, és elcsesztem az egészet!-mondtam könnyes szemekkel.-Most biztosan utál!-mondtam majdnem elsírva magam, mikor Megumin megölelt.

-Jahj, Oniichan...te szerelmes vagy!-mondja mosolyogva.-Végre valahára...nem baj, ha most megijedtél, előfordul, viszont tisztáznod kell az egészet Nozakival!-veszi elő a telefonját, és pötyögtetni kezdi, a szívem ismét kalapálni kezd. Talán tényleg szerelmes vagyok Nozakiba? Nem hiszem...h-hisz ő meg én legjobb barátok vagyunk...talán barátoknál ez normális. De mi van, ha soha nem is voltunk igazán barátok...mivan, ha eddig is így éreztem Nozaki iránt, csak nem vettem észre? Mivan, ha Nozaki is érez valamit irántam...?
Gondolatmenetemből a húgicám csilingelő hangja ébreszt fel.

-5 perc és itt vannak!-mondta aranyosan, mire én teljesen bepánikoltam.

-Át kell öltöznöm!-mondtam ijedten, majd felpattantam, és elkezdtem turkálni a szekrényemben. Felvettem egy kissé szűkebb fekete farmert, és egy fehér haspólót. Nemtudom miért, de most ehhez volt kedvem, miután a hajam is nagyjából megcsináltam, és épp tettem volna fel az alapozót, hallottam a csengő hangját. -Baszki!-mondtam kétségbe esve, majd befújtam magam a kedvenc parfűmömmel, és lesiettem. A húgi épp nyitotta az ajtót. Az ajtóban pedig ott állt Rin, és maga Aizawa Nozaki. Rin, és Megumin szokásosan felvonultak a szobába, de Megumin előtte mutatott nekem egy like jelet a kezével, mire csak flusztráltan felsóhajtottam. Én a lépcső utolsó fokán álltam, onnan figyeltem Nozakit, aki belépett, és becsukta az ajtót. Nagyot nyeltem, majd lassan elindultam felé, de a nappalink közepén megálltam, valamiért mintha görcsberándult volna a gyomrom, mikor Nozaki rám nézett. Én csak lehajtott fejjel motyogtam egy "Szia"-t de nem kaptam reakciót, így gondoltam felnézek. Összeszedtem a bátorságom, és Nozakira néztem, aki elég feltűnően nézett engem csillogó szemekkel, mire csak nyeltem egyet, és félre néztem. Képtelen vagyok a szemeibe nézni...nemtudom mit csináljak...földbe gyökerezett a lábam...azthiszem hivatalosan is kijelenthetjük, hogy egy beszari, kétbalkezes idióta vagyok, aki 18 éves létére sem képes egyedül semmire...talán szerelmes vagyok Nozakiba...talán ez csak egy kis hangulat ingadozás, viszont az biztos, hogy most iszonyúan zavarban vagyok, és mégis vágyom arra, hogy Nozaki ismét úgy simuljon hozzám, mint az iskolában, és akkor már nem futok el...csak tegye meg...Tedd meg Nozaki.

~Uhm...a sok kihagyáshoz nincs hozzáfűzni valóm. TwT Bocsi, hogy ennyire hasznavehetetlen vagyok, de ezentúl igyekszem többet írni, mert szerintem elég ígéretes ez a sztori uwu. Remélem tetszett a rész, ha igen, Vote, ha nem...hát akkor nem. Lol~