"Soha nem akart semmit sem jobban, mint befutni- azt akarta, hogy az emberek hallják érzelmeit, hogy a szövegeket olvasva, amiket Ő írt, érezzék a fájdalmat, amit Ő, érezzék, a boldogságot amit Ő, érezzék minden egyes tettének súlyát, pont mint Ő. D...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Noir napokig kuporgott szobájában; elmondása szerint kipihente a költözés fáradalmait, az interneten próbált valami munkát keresni, de ahogy a napok teltek, senki sem akarta Őt keresni, senki sem reagált önéletrajzára. Idejének nagy részét reggelente a verandán töltötte, ahogy negyven percekig cigizett, kortyolgatta kávéját, Rose szinte már félt megzavarni a halk zenét hallgató lányt. Köszönéseknél nem jutottak tovább, Noir mindig bezárkózott szobájába, ahonnan ha otthon volt, Rose csak tompa gitárhangot hallott, néha halk éneklés ami csak még kíváncsibbá tette, máskor pedig csak filmek, sorozatok háttérzaját. Johnny barátja, hát Ő nem is volt ebben bzitos- alapjáraton ellenezte Rose egész ötletét, hogy valami random embert betelepítsen maga mellé, de a lány hajthatatlan volt, Johnny, mint gyerekkori barátja pedig annyira reménykedett legalább egy normális lányt talál; de amikor egyik nap a zuhanyból kilépve, Noir csak ránézett, majd egy szó nélküli biccentéssel állt tovább, már tudta, hogy az a lány nem a legjobb választás volt.
Noir alig volt látható a házban, még a konyhát se használta egyszer, ahogy Rose ki akart dobni valamit, folyamatosan csak az instant ramenek dobozaival találkozott, rendelt kaják szatyrával, ami azt az infót továbbította neki, Noir már jó ideje nem étkezik normálisan.
Ezért, mikor Noir egy 'majd este jövök' kijelentéssel kiviharzott a lakásból, Rose egy cseppet sem hezitált- felpattant, majd szinte mindent kivett a hűtőből, hogy kész étellel várja a lányt otthon, akiről el sem tudta képzelni, vajon mikor evett utoljára normális fogást.
Noir egész nap, igazából csak fel, s alá sétált a városban- még továbbra sem ismerte Szöult, kissé eltévedve járt a nagy házak között, a kis, szinte már falunak nevezhető településen, ahol felnőtt nem volt ehhez hozzászokva. Augusztus volt és meleg, Noir aki sokkal jobban bírta a hideget a melegnél, már épp eléggé őrült meg az időjárástól. Boltokba ugrott be, kávézgatott kis kiülős helyeken, egymagában olvasott, és igazából tökéletesen elvolt. Tervek nélkül hagyta ott lakhelyét, szimplán levegőre volt szüksége, kis időre, hogy végig gondolhassa, mi is következik. Órákat töltött így a szabad levegőn, megismerve kicsit az új várost, majd már sötétedni kezdett, mikor végre belépett a lakásban.
Rose a nappaliban pihenő asztalnál üldögélt, telefonja a kezében, pár tányér előtte. Noir elengedett egy apró mosolyt köszönésképp, miközben kulcsait ledobta a pultra, majd megszabadult cipőjétől.
- Vacsoráztál már? – szólalt meg hirtelen Rose – Főztem, mint mindig, túl sokat, még Johnny se tudta mindet megenni ebédre. Már nem olyan friss, de szinte tele a hűtő.
- Nem köszönöm – mondta rá se nézve – nem igazán vagyok éhes – ennek persze ellent mondott éppen korgó gyomra, mire kissé zavartan nézett vissza Rose-ra – Oké, talán mégis, egy kicsit. De van instant kajám...
- Ugyan – pattant fel vigyorogva a lány – Vacsorázhatnánk együtt!
- Nem is tu...
- Jó móka lesz! – próbálkozott tovább, szinte már a hűtőből – Ülj le, majd én kiszedek mindent.
