Lélekzár

Ráérek. Az idő, mint kihasználható lehetőség, mellém állt. Most rajtam múlik mennyire fogom ésszerűen hasznosítani ezt. Az ébredező napfény végig cirógatja férfias, borostás arcomat. Élvezettel tartom fejem a nyitott ablak felé. Pihenő szemhéjam ringatja tudatom. Kerekesszékem tökéletes szögben helyezkedik el. Testileg néhány hete erőtlen, elhagyatott, akarat nélküli vagyok.

A tragédia óta kihasználva az agy leleményességét, s felelősséget érezve a történtekért béklyóba kötöttem lábam.Tudatom üzenete: még így kell maradnom. Hamarosan betoppannak húgaim, öcsém, s beindul lakásomban az élet. Huszadik születésnapomra kaptam szüleimtől ezt a két szobás, csupa fény és derű házat. Ez pontosan tíz évvel ezelőtt történt. Az igazat megvallva csak az egyetem befejezése után vettem teljesen birtokomba ezt a városközponthoz közeli, tökéletes lakhelyet. Csendes, biztonságos a környék. Hajnalig tartó buli után, részegen is haza lehet találni. A szülővárosom apámat juttatja eszembe. S még élt, őbenne ott lüktetett a város minden szeglete. Biológusként a település összes növényzete: a legvéznább fűszáltól a nyírfás, fenyves ligetekig az ő felügyelete alá tartozott. Mindkettőjüket a nyugalom, szelídség, csendesség jellemezte. S mint minden északi, nagyon tudtak hallgatni. Egyszer áfonya bogyószedő versenyen néhány dekával túlteljesített a szomszéd település csapata, ezért nálunk egy hétre bezártak a szórakozóhelyek, a zene, a vidámság száműzve lett mélyen az otthonok négy fala közé.Természetesen a könnyed fenyőfa bútorok között, az otthon meghitt világában se vétett ez ellen egy igazi városfi sem. S ide érkezett 32 évvel ezelőtt anya, határtalan természetszeretetével, szívós magyarságával, szenvedélyes szerelemmel apa iránt. Senki sem csodálkozott azon, hogy elsőszülöttként a természet lágy ölén láttam meg a világot. Smaragdzöld, selymes mohaszőnyegre érkeztem. Férfias hangomnak tanúi lettek:a vadludak, a hattyúk, a fakopáncs. Apa elmondása szerint, melyet a fél város is tanúsít (legalább 3 kilométerre lehettek), a szorgos madár abbahagyta munkáját, mikor világgá kiáltottam érkezésem, csőrében egy tobozzal leröppent mellém, s kezemhez tette. Ajándék a természet szülöttének, aki egyszer nagy, rendíthetetlen és bölcs ember lesz. Apa büszkén magasba emelt, Väinämöinen világa befogadott. Nos, életem nagy részét három testvéremmel együtt, ebben a szeretetteljes, tisztaszívű családi fészekben töltöttem.

Egészséges férfi létemet szüleimnek köszönhetem. Apám és anyám kapcsolata ismertetett meg az élet lenyűgöző, káprázatos ajándékával: a szerelemmel. Abszolút hidegen hagy kinek mit jelent ez a szó. Mögöttem majdnem harminc év elképesztően gyönyörű párkapcsolatának képei kérnek felelevenítést. Kerekesszékemet hátrébb húzom, a nap sugarai tüzes vasként járják át szívemet. Megadom magam a vulkánként felszabaduló feszültségnek. Rázkódom, légszomjam van. Könnyeim elapadtak a temetés után.Görcsbe rándul szívem, lelkem. Anyának és apának abban a kocsiban ért véget az élete, melyet én vezettem. A nap belemar arcomba, a cirógatás már égő fáklya bőrömön. Nincs erőm mozdítani a széket. Teljes blokkolás...így kell lennie, nekem is mennem kell, a természet szülöttét visszahívja a tulajdonos.

- Megyek, indulok..- mély hörgésként buggyan ki számból, s mielőtt lefordulnék erőtlenül a padlóra, óvó karok ölelésében találom magam. Ágyamban eszmélek, szemhéjam lassan emelkedik. Ismerős tekintetekkel szembesülök: Vera húgom szemében ott van anya szenvedélyes smaragdja, Emma és Márk pillantásának északi higgadt kékségében, pedig apa szelídsége. Az enyémben mindketten összefonódnak, ahogy az elsőszülöttnél lennie kell.Testvéreim megmentették az életem, én nem tudtam a szüleinkét. Ahogy rám néznek, másodpercek alatt átértékelek mindent.

Igazuk van. Semmi értelme sincs az önemésztésnek. Tény: szüleim halálát egy szembejövő, beszívott autós okozta. A ütközés elkerülhetetlen volt,minden vizsgálat ezt igazolja.

Idő kell ahhoz, hogy agyam a lélekzártól megszabaduljon.