🧡3🧡

136 12 4
                                    

     Mivel Szeptember elseje Péntekre esett ezért a hétvégém teljesen szabad volt. Kiderült, hogy Máté megy az év eleji sátorozásra, ami miatt anyámék le is csesztek, hogy miért nem mondtam nekik  a kirándulást azt a választ pedig nem fogadták el, miszerint nem akarok menni, mondván; Kell szerezned barátokat!

     A szombatot itthon töltöttem, játszottam Brutusszal, vissza jelöltem az osztálytársaimat Facebookon valamit Instagramon vissza követtem őket. Néhányan rám írtak, hogy megyek-e a kirándulásra. Mindenkinek az írtam; ,,még nemtudom de valószíműleg megyek." Anyáéknak sikerült rábeszélniük. Azt mondták, ameddig én kirándulok ők beoltatját Brutuszt és akkor már vihetem
majd sétálni is.

          (időugrás) 🔥🧡🔥
        (Hétfő, a kirándulás első napja)

     Reggel 8:00-ra kellett a suli előtt lenni. Anyuék kikísértek Brutusszal, persze ő kézben volt. A lányok nagy része rá is szállt szegénykére. Mivel az ofő szólt, hogy mindenki aki már itt van tegye be a csomagjait a buszba betettem
és visszamentem anyuékhoz. Odaadták nekem Brutuszt amit nem indulunk. Leültem a suli előtti lépcsőre, és vártam az indulást. Egy lány odajött és leült mellém, elkezdünk beszélgetni, ha jól emlékszem akkor az ő neve Király Hedvig.

-Szia. Aranyos a kutyád.-Mondta mosolyogva.

-Szia, köszöni. Amúgy Szabi vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.-Mondtam neki mosolyogva.

-Király Hedvig.-Válaszolt. Aranyos lány, ha heteró lennék biztos tetszene, gondolom. Idő közben Máté is ideért.

-Sziasztok.-Köszönt Máté és leült.

-Szia.-Köszöntem.

-Szia. Ömm.. te is az osztályunkba jársz?-Kérdezte Hedvig. Teljesen érthető volt a kérdése, tekintve, hogy Máté nem volt évnyitón.

-Igen, csak nem voltam évnyitón. Németh Máté.-Nyújtotta a jobb kezét Máté.

-Király Hedvig.-Fogtak kezet. Beszélgettünk még így hárman, utána pedig szólt az ofő, hogy indulunk. Brutuszt odaadtam anyáéknak, elbúcsúztam tőlük és felszálltam a buszra. Szerencsémre pont tudtunk úgy ülni hárman, hogy mellettem Máté ült és a másik sorban mellettünk Hedvig egyedül.

                         ☁️🧡☁️

     A busszal olyan 3-4 órát utaztunk beleértve a megállásokat. A "szállás" egy erdő melletti tisztás volt. Mint kiderült, lehet választani, hogy sátrakban vagy faházakban szeretnénk-e lakni. Én a sátort választottam. Egy faházban kettő max. három ember lehetett. A sátorban amennyiben saját, bárkit beengedhetsz.
     Elkezdtem felállítani a sátramat, ami valljuk be elég nagy. Található benne többek közt három szobaszerűség egymás mellet és egy "folyosó" ami összeköti a szobákat. Szóval ha csak nem akar valaki becsatlakozni mellém, egyedül leszek. Amint kész lettem a sátrammal plusz a berendezkedéssel kimentem a tisztásra és leültem a fűbe. Írtam anyuméknak, hogy épségben megérkeztünk. Eltettem a telefonom és elkezdtem olvasni.
     Egy bő háromnegyed órája olvastam mikor észrevettem, hogy leült mellém valaki. Becsuktam a könyvem és kérdőn Mátéra néztem.

-Mit olvasol?-Kérdezte Máté.

-Ömm.. Szökevények Éjszakája. Mit választottál? Sátor vagy faház?-Kérdeztem tőle.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jul 11, 2019 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

~Szemüveges szépfiú~Where stories live. Discover now