Girls VS Boys

17.rész - Nehéz a magánélet

Marinette sietett haza. Nem akarta továbbra is megváratni a szüleit, hiszen így is soká jött haza, ráadásul elfelejtett szólni nekik, megint. Bár lehet ezt, már megszokták tőle, mégis aggódnak miatta, ne hogy valamilyen baja essen. Az nem lenne jó. Ezért is kéne rászoknia, már arra, hogy mindig küldjön legalább egy sms-t nekik, ha nem is hívja fel őket, mert mondjuk épp nagyon sietnie kell, mint ma is.

Szerencsére a rövidebb utakon, körülbelül fél óra alatt haza ért. Még egy kicsit rendezte a ruháját és a haját, hogy ne látszódjon rajta, hogy rohant, aztán bement a pékségbe. A szülei, már pakoltak el, hiszen mára már bezártak.

-Szia Marinette! Jó látni végre téged. -szólal meg édesanyja.

-Szia kicsim! -köszön édesapja is.

-Sziasztok. Segítsek valamiben?

-Nem kell, már mindjárt készen vagyunk édesanyáddal.

-Menj fel, pihenj egyet, aztán szólok, ha készen van a vacsora, oké?

-Oké, rendben. -ad puszit anyjának, majd az apjának is, aztán felrohan lakásukhoz, aztán pedig fel a szobájába.

Ott, ledobja a cuccait és elfekszik az ágyán. Annyira nem szeret hazudni a szüleinek, de nem tehet mást. Kibuknának, ha tudnák, hogy mit is csinál valójában. Szóval semmiképp nem mondhatja el nekik! Pedig néha a lelkiismerete nagyon rá akarja kényszeríteni, hogy mit csinál, ki is ő titokban. Ám ezt nem teheti meg. Megesküdött, hogy nem mondja el senkinek, sem barátnak, sem családnak.

Rövid pihenés után, Marinette rávette magát, hogy elkezdjen tanulni, mert ezt is kell csinálni. Ráadásul hamarosan lehetnek tesztek, szóval bele kell húznia. Nem olyan ördöngösen szigorúak a szülei, de azért az nekik sem tetszik, ha nem teljesít jól a lányuk a tanulmányaiban.

Körülbelül ezzel megy el egy óra, míg édesanyja nem jön fel szólni, hogy készen van a vacsora. Pont jókor. A gyomra, már kezdett jelezni a lánynak.
Ezer örömmel hagyott mindent ott az íróasztalán, és levonult a szüleihez, akik már a megterített asztalnál várták őt.

-Hűha, nagyon fincsin néz ki minden! -dicséri meg Marinette szüleit.

-Akkor ülj le közénk, és ehetünk is. -mosolyog lányára kedvesen az édesanyja. Marinettenek meg több sem kellett, és csatlakozott is hozzájuk.

Eközben másnál is vacsoraidő van. Még pedig Adriennél. Persze, ő, mint mindig, most is egyedül van. Illetve Nathalie néz rá néha. Mielőtt meghalt volna az édesanyja, mindig hármasban ettek, bár édesapja, Gabriel, már akkor is kissé zárkózott volt, ám miután felesége eltávozott az élők sorából, még jobban magába fordult. Pontosabban a munkájában merült el inkább.

Nagy ritkaság, ha lejött enni a szőkével együtt, leginkább pár szót szoktak váltani. Ez kissé fura, nem? Egy házban élnek, apa-fia kapcsolat van köztük, mégis alig beszélnek egymással és alig találkoznak. Ez nem igazán egy átlagos szülő-gyerek kapcsolat.

-Adrien. -szólal meg hirtelen Nathalie. -Édeasapád vár téged az irodájában, vacsora után. Beszélni szeretne veled.

-Rendben van. -mondja kissé kedvetlenül, ugyan is sejti, hogy miről akar.

-Minden rendben van? -kérdezi a szemüveges.

-Igen. Hát persze. -mosolyog a zöld szemű.

Nem, igazából semmi sincs rendben. Gabriel nem szereti, ha a fia csak úgy elmászkál bárhova is, főleg úgy, hogy ő nem is tud róla. És erről fognak beszélni. Aminek a vége egy veszekedés lesz. Aztán pedig Adrien megint csak ráhagyja az apjára a dolgokat, mert nem tud mit kezdeni a makacsságával.

Vacsora után, úgy tesz, ahogyan kérte. Az irodájába ment. Az apja azt a portrét nézte, amit az édesanyját ábrázolta. Sokszor szokta nézni, mert addig is úgy érzi, hogy legalább egy kicsit még itt van vele a szeretett nő.

-Miről szerettél volna beszélni? -kérdez rá végül a szőke, így a szemüveges férfi, felé fordul végre.

-Hol voltál a fotózás után?

-Csak a barátaimmal voltam. Talán baj?

-Igen, az. Én miért nem tudtam erről?

-Mert a suliban találtuk ki. De Nathalienak mondtam, hogy elmegyek a fotózás után.

-Igazán? Ő nem tudott erről, pedig megkérdeztem.

-Akkor...lehet elfelejtettem megemlíteni neki.

-Adrien. Te nem akármilyen gyerek vagy. Nem szabad csak úgy elmászkálnod, anélkül, hogy tudnánk hol vagy. Ráadásul ki tudja, hogy mikor támadhatnak rátok azokból a vandálakból álló bandák.

-Ők teljesen ártalmatlanok! -csattan fel Adrien hirtelen.

-Nem fiam, nem azok. Te nem is tudod, hogy ők milyenek valójában, de én igen. -néz szigorún a fiával. -Most az egyszer elnézem neked, de legközelebb avass be a terveidbe. Értve vagyok?

-Igen... -bólint a szőke hajú, majd mivel csend keletkezik, Adrien inkább úgy dönt, hogy elhagyja apja irodáját, és a szobájába megy, ahová be is zárkózik másnap reggelig.

-Sajnálom fiam, de te még szinte semmit sem tudsz erről a világról. -beszél halkan magában Gabriel, majd ismét felesége képére néz. -Én viszont pontosan tudom, hogy milyenek is. És a Miraculous a legrosszabb mind közül...

-------------------------------------------------------------------------------------------

Helló-belló! :3

Most gyorsabb voltam, ugye? 😎 Dicsérjetek meg! 🙄😜

Remélem, hogy tetszett a rész! Próbálkozok még egyet megcsinálni a nyaralás előtt! 😘