Be mine - Fack /Chapter One/

Nincs itt keresnivalónk

xTimeskip 1 hétx

Jack szemszöge

Már egy hete Finn-éknél lakom. El tudták intézni Finn szülei, hogy itt lakhassak. Szóval így valahogy testvérek vagyunk. Nem, max lakótársak. Ha mondjuk a szülei tudnák, hogy mi eggyütt vagyunk, hatszor átgondolták volna, hogy ide költözgetek-e... Egy hete, hogy itt lakom Finn-nél, és egy hete, hogy vége lett a sulinak. Elballagtunk. De egy suliba mentünk mind a ketten. Színművészeti suliba. És fel is vettek minket. Szóval most boldogok vagyunk. Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, amikor arra gondoltam, hogy fel kéne ébresztenem Finn-t, mert olyan cuki, amikor morcizik... De lehet, hogy hagyni kéne aludni, mert már úgy is nyáriszünet van.
Az utolsó opció mellett döntöttem, mire csodával határos módon Finn felébredt.
-Jóreggelt...-Szólalt meg rekedt hangon, és hozzámbújt
-Jóreggelt-Adtam egy puszit homlokára
-Mi-Ásított-Mióta vagy fent?-Kérdi
-Nem rég óta...-Bújtam hozzá
-Csináljak reggelit?-Mosolygott rám
-Oké, de akkor én is segítek-Pattantam ki az ágyból
Csináltunk reggelit, és megreggeliztünk. Finn szülei nem voltak itthon, dolgoztak, így nem kellett titkolóznunk mások előtt.

Finn szemszöge

-Húh, ez finom volt-Dőltem le a kanapéra
-Mit csináljunk ma?-Kérdezte
-Nem tudom, mit akarsz?-Erre csak a vállát vonta meg Jack-Elmehetnénk felétek! Sőtt, van egy őrült ötletem! Menjünk be hozzátok!-Csattantam fel
-Jó, de...-Kezdett volna bele mondandójába
-Neked is tetszik az ötlet? Én még soha nem voltam nálatok, jó lenne végre elmenni!-Álltam fel a kanapéról-Jössz?-Nyújtottam kezemet, mire ő belekapaszkodott, és így felsegíthettem a kanapéról
Tíz perc alatt odaértünk, egész idő alatt Jack szótlan volt, de én fel voltam villanyozva, és én így végigpofáztam az utat.
-B-biztos vagy te ebben?-Nézett rám
-Igen! De szerinted hogy menjünk be?-Néztem az ablakot
-Ha ennyire be akarsz menni, én tudok egy utat, én is mindig ott mentem be a házba. A hátsó ajtó mindig nyitva volt, és még van is-Indult meg Jack a bizonyos hátsó ajtó felé
-Remek! Akkor simán be is jutunk a házba-Ugrottam mellé, és pusziltam meg szeplős orcáját
Bementünk a hátsóajtón, majd a nappali fogadott minket. Én mentem elől, de Jack megtorpant.

Jack szemszöge

Amikor beértünk a nappaliba, mintha elfogyott volna a levegő, és szorítani kezdett a mellkasom.
-Mi-minden oké?-Állt meg Finn-Jól vagy?-Lépett mellém, mire én bizalmatlanul bólintottam eggyet-Szóval ez a nappali?-Nézett körbe
-Igen, de menjünk át légyszi egy másik helyiségbe, mert nagyon rossz emlékek kötődnek ehhez a szobához
-Rendben, akkor nézzük meg a szobád!-Dobta fel az ötletet

A szobám felé vettük az irányt. Nem éreztem jól magam ott. Sem az egész házban. De egyben fájt is, hogy nem lehet normális otthonom, mások terhére kell lennem. El akartam onnan menni, de Finn kedvéért megtettem minden tőlem telhetőt. Rossz emlékek jöttek elő bennem a szobám láttan, ami egykor bizony az enyém volt. A szobámban volt hagyva egy ágy, amin már rég aludtam egy jót. Finn a múlt sebeit tépte fel lassan, fájdalmasan. Én pedig hagytam. Nekünk nincs itt semmi keresnivalónk, el kell innen mennünk. Mind a kettőnknek.

-Finn, nem érzem jól magam-Kapaszkodtam a göndörbe
-Gyere, menjünk ki a friss levegőre-Tette kezemet vállára

Kiültünk a ház előtti út párkányára. Beszélgettünk, én pedig jobban lettem.

-Jobban vagy?-Kérdezte
-Jobban...-Vettem mély levegőt
-Akkor már vissza is mehetünk nem?-Állt fel a göndör, de én vissza húztam magam mellé
-Finn, nem lehetsz ennyire érzéketlen! Nem látod, hogy majdnem elájultam abban a kicseszett házban, te meg még vissza akarsz vinni? Neked nem biztos, de nekem nagyon rossz emlékek fűződnek ahhoz a házhoz, a nappaliban már majdnem elájultam, mert ott történtek velem a legborzalmasabb dolgok-Felhúztam a pólómat, majd megmutattam neki egy vágásnyomot az oldalamon
-Jézusom, ez meg...-Nem figyeltem rá, majd folytattam
-Itt arról van szó Finn, hogy végre sikerült elfelejtenem azt a sok borzalmat, te meg ide hozol, hogy majd milyen jó buli lesz, de arra nem is gondolsz, hogy nekem ebben semmi örömöm nincsen, csak a múlt fájó sebeit téped fel vele, és...-Nem folytattam tovább, helyette könnyeimet töröltem le szaporán
-...És egy pöcs voltam...Sajnálom, hogy csak magamra tudtam gondolni-Magához ölelt, és ez megnyugtatott
-Szeretlek, de most nagy pöcs voltál, Finn Wolfhard-Kuncogtam-Most pedig menjünk haza, látni sem bírom ezt a házat-Mondtam
-Jó ötlet, gyerünk-Mondta