Virágzene: te és én.

III. fejezet - /új infók, őrület/

Szinte napkeltéig csak forgolódtam, ennek következtében fél tízet mutatott az óra, amikor felcsapódott a szemem. Őrült tempóban kipattantam az ágyból, tekintve, hogy kell legalább tizenöt perc, mire odaérek. Berohantam a fürdőszobába, majd felkaptam az egyik rövid farmernadrágom és egy random trikót. Szövegkönyv, telefon, pénz, kulcs és a bérletem. Még háromnegyed sem volt, amikor felszálltam a villamosra. Jó, hogy nem volt tükör, ahol láthatnám a külsőmet, mert elég csapzott lehettem a rohanástól. Az embertömegtől elhúzódva, nekidőltem az ajtónak. Előhúztam a telefonom a táskámból és láttam, hogy három nem fogadott hívásom van a színháztól és egy üzenetem. Tágra nyitott szemmel néztem meg, hogy mi ügyben kereshettek.

 "Szia Lia! Nem vetted fel, ezért üzenetet írok. Ma nem kell bejönnöd, mert rendkívüli próbát kell tartanunk a Hamlettel. A Diktátor próbája elmarad. Remélem, időben elolvasod. Szép napot."

Legszívesebben homlokon csaptam volna magam, de helyette megoldásokat kerestem arra, hogy már a villamoson vagyok. Beleléptem a névjegyzékbe és hívást indítottam.

- Üdvözöllek kedves Kovács Amélia! - Halkan felnevettem.

- Szia kedves Vecsei H. Miklós, nincs kedved összefutni? Már a vilin vagyok és most láttam, hogy elmarad a mai próbám, Hamlet rendkívüli lesz helyette. A szokásos kávézóba megihatnánk valamit. - Reménykedtem, közben próbáltam ignorálni, hogy egy-egy ember felkapta a nevére a fejét. Főleg egy tinédzser lány figyelmét keltettem fel, aki az ajtó másik felénél nyomorgott.  

- Tudom, éppen itt vagyunk a srácokkal a színházban az öltözőknél, de megyünk le a közös helyiségbe. Gyere oda egy kicsit és akkor átmegyünk együtt! - Átfutott a fejemen, hogy kikkel lehet ott, de csak a grund féle társaságra tudtam saccolni. Legalábbis, a többiek már a próbára mehettek lassan. Örültem is ennek, legalább megismerek több embert a társulatból.

- Rendben. Egy öt perc és ott vagyok a Vígnél. - Bontottam a hívást és eltettem a telefonom.

Tényleg nem tellett bele pár percbe, mikor kiszabadultam az ötven fokból a negyvenbe. Átsiettem a zebrán, aminél már csak villogott a zöld, ennek következtében majdnem nekimentem egy turistacsoportnak. Őket kikerülve végre szabad utat kaptam. A telefonom pontban tíz órát mutatott, úgyhogy késtem volna egy-két percet. Észrevettem, hogy rohanok, de mivel nem volt már hova, csillapítottam a tempómon. A sarokról láttam az ott tartózkodó fiút. A hajamhoz kaptam és gyorsan rendbe szedtem, letöröltem az izzadságcseppeket a homlokomról.

- Szia, nem kezdődik a próbád? - Kicsit félve szólítottam meg. A művészbejáró mellett guggolt, arcát a tenyereibe temette. Össze-vissza állt a haja, az inge gyűrött volt, a kezében pedig egy cigaretta égett. Amúgy sem olyan rendezett, mint Hasi, de most tényleg elég rosszul festett. Szétesve. Haragosan felemelte a fejét.

- Nem mindegy az neked? - Még csak rám sem nézett. A gombóc máris ott volt a torkomban, mint bármikor, amikor bejön a képbe az ifjabb Vidnyánszky.

- Ne haragudj. - Talán nem ezzel kellett volna kezdenem. - Minden rendben? - Erre csak még jobban eltorzult az arca. Egy hatalmasat szívott a cigiből, felállt szembe velem és a fejem mellett fújta ki a füstöt. 

- Az. Tökéletesen. - Gúnyosan a szemembe nézett, de a tekintete teljes ellentéte volt a hangszínének. Ezernyi érzelmet árasztott.

- Miért viselkedsz így velem? - Álltam a tekintetét, mire ő keresztbe tette a kezét. 

- Cigizel? - Meglepett a kérdése, csak egy bólintásra telt tőlem. Felém nyújtotta, ahogy elvettem összeért a kezünk egy pillanatra. Nyeltem egyet. Jó, hogy az évek alatt megtanultam elrejteni a zavaromat. Megtöltötte a tüdőmet a füst. - Mit keresel itt egyáltalán? - Idegesen összehúzta szemeit. Visszanyújtottam a cigarettát. - És miért remeg így a kezed? - Miattad.

- Nem mindegy az neked? - Idéztem a saját szavait, menekülve a helyzetből. Megforgatta a szemeit, még egyet szívott belőle, majd elnyomta a mellettünk levő kukán.

- Sajnos nem Amélia, hiába is akarnám. - Hangja mélyebb volt a lent tartott füsttől, tekintete kifürkészhetetlen. A ledöbbenésem kihasználva belökte az ajtót és faképnél hagyott. Pár percig csak álltam ott és bambultam magam elé. Ez meg mit jelentsen?

Beléptem a kis előtérbe és zavartan ide-oda kapkodtam a fejemet, mivel nagyon sokan ott voltak. Halkan köszöntem és Hasiék felé siettem, bár szívem szerint menekültem volna onnan. Ott volt ő is és még mindig bennem szóltak a szavai. 

- Mi van itt? - Suttogtam oda neki, de ő csak tanácstalanul rázta a fejét.

- Senki se tudja, mi csak belecsöppentünk, a Hamleteseket hívták be, de nem indokolták Ati szerint. Ő biztosan tudna róla.

- Köszönöm, hogy befáradtatok. - Eszenyi Enikő hangja elcsendesítette a termet. - Nem is húzom tovább a szót. Megoldást kell találnunk, mivel jövő hónaptól nem tudja Opheliát alakítani Nóri, családi okokból. Őszintén, fogalmam sincs kit tudnék javasolni a helyére. Másfél hetünk van egy új lányt találni és betanítani, rengeteg jegyet eladtunk. Nem mondhatom le az előadásokat. - Suttogások zöreje jött mindenhonnan, de csak tanácstalan tekinteteket láttam. Hasi megköszörülte mellettem a torkát.

- Nos, én lehet tudnék valakit, aki a társulatunk tagja. - Kérdőn nézett rá az egész terem. - A szöveggel nem lehet oly nagy gondja, hiszen már láttam Ophelia szerepében, csodálatos alakítással. - Ugye nem? - Még az Ódryn. - Lehunytam a szemem. 

- Ez csodálatos, ki lenne az? - Ati szemöldökét összehúzva kémlelte a termet, majd megakadt a tekintete rajtam. Inkább visszanéztem Enikőre. Tudtam, hogy ebbe a reményteli szemekbe senki sem mondana nemet, főleg egy ilyen nagy lehetőségre. 

- Kovács Amélia! - Így én sem fogok.  

- Támogatom, igaza van Miklósnak, remek munka volt. - Életembe még csak remélni sem mertem, hogy Hegedűs D. kiáll mellettem. Már szégyelltem magam, amiért a magánéletem miatt gondolkoztam a szerep elutasításán. 

- Remek, ebbe beleegyezek. Elvállalod Lia? - Most rajtam összpontosult a figyelem.

- Igen. - Ebbe az egy szóba belesűrítettem minden érzelmem, pedig nagyon sok volt. Vonakodtam attól, hogy a szerelmét kell játszanom, mégis tudtam, hogy ez nagy előrelépés lehet a karrieremben. Néha az embernek az agyára kell hallgatni. Emellett viszont nem mertem ránézni Atira, inkább nem akartam tudni a reakciójáról. Enikő óriási mosolyt húzott a szájára.

- Csodás! Mindjárt nyomtatunk neked egy szövegkönyvet, gyere velem. - Felkeltem a fotelből, ezzel együtt mások is elkezdtek mozgolódni. - A Hamletesek legyenek tíz perc múlva a nagyszínpadon! Köszönöm. - És már a folyosón is voltunk, ott hagyva a kisebb tömeget.- Mondd, láttad már az előadást? Hogy legalább fogalmad legyen róla.

- Ami azt illeti, még nem, de a ma estire van jegyünk a családommal. Úgyhogy fogom. 

- Mennyire szerencsénk van veled Lia, el sem tudom hinni. Kemény munka áll előttünk, szorít az idő. A mai próbán nem kell megjelenned, nézd végig este az előadást figyelmesen. Holnap pedig belevágunk veled, addigra, ha kérhetem, a szöveget tanuld meg. Tudom, nagy kérés, de ha már játszottad... - Belevágtam a kibontakozó monológjába.

- Nyugodj meg, a szövegek nagy részét fejből tudom mai napig. Megtanulom. 

A szöveg tényleg nem jelentett kihívást, annál inkább a dobogó szívem a mellkasomban. Nehéz lesz Opheliaként jelen lenni, mikor ilyen hevesen reagálok Ati minden apró mozzanatára. De megcsinálom, ha belehalok is.