//Misunderstood F***boy//

4

- Ne is fáradozz, stoppolom a kanapét. - legyintek az ágy felé.

Ha abban reménykedett, hogy együtt alszunk, akkor felejtse el most rögtön, mert ez biztosan nem fog megtörténni. Nincs az a pénz vagy alkoholmennyiség, amiért én megkockáztatnám, hogy egy takaró alatt aludjak ezzel a perverzzel.

- Lehet a tiéd az ágy. Majd alszok a földön. - rántotta meg vállát Chanyeol. De én átlátok rajta. Megvárja, míg elalszom, aztán fellopózik mellém. Rám!

- Nem, nem, nem. Szó sincs róla. Jó lesz nekem a kanapén. - tolom vissza mellkasánál fogva a szobába. Majd összehúzom magam, feltéve, hogy nincs olyan hosszú a kanapé, mint az én magasságom.

- Ne csináld! Meg tudjuk oldani valahogy. A kanapé rohadt kényelmetlennek tűnik.

- Kényelmetlen, de biztonságos.

- Minek a biztonság?

- Hát öm...tudod...könnyen leesek az ágyról. És a kanapé meg...izé...a támla felé lejt. Szóval nem fogok leesni. - erőltettem magamra egy mosolyt, miután kitaláltam egy ürügyet. Egy nem túl hihetőt, de talán a Chanyeol féle "emberek" ezeket is elhiszik.

- Hát...ahogy gondolod... - na látod? Mondtam. Chanyeol egy idióta és én ezt szépen ellene is fogom fordítani. Az eszemmel fogom megvédeni magam és a lehető legtávolabb maradni tőle.

Takaróstól levetem magam a kanapéra, ami recsegve ropogva fogadja súlyom. Pedig nem is vagyok olyan nehéz...

- Mi lenne, ha bevásárolnánk? Üres a hűtő. - nyitotta ki az említett tárgy ajtaját - Se vacsinak, se reggelinek való nincs.

- Nem lehet. Nem tudok. Nem akaroook. - dőlök el oldalra, de azonnal meg is bánom, mert a fejem a karfán koppan - Áucs! - a betegség szinte mindentől elveszi a kedvem és energiám.

- Akkor mondd, mit vegyek! - guggol le a kanapém elé.

- Semmit. Majd megoldom. Majd megyek boltba holnap. Most úgy sincs étvágyam. - ó, igen. A betegség biztos jelei. A szörnyű érzés, mikor éhes vagy, de egy falatot nem tudnál ledugni a torkodon.

- Lehet...hogy kicsit furán fog hangzani, de...azt ajánlom, legyen közös költségvetésünk. - olyan rezzenéstelen arccal néz rám, hogy egy pillanatra azt hittem, komolyan gondolja.

- PfffaHAHAHAHA! Jézusom! Hát ez marha vicces! - kezdek el torkom szakadtából nevetni, de amikor összevont szemöldökkel kezdte méregetni reakcióm, alább hagyott jókedvem - Csak vicc volt...ugye?

- Nem éppen... Figyelj, ezt anyám ajánlotta és igazából nem hülyeség. Egy rakás pénzkidobás olyasmikből kettőt venni, amit egyedül úgy sem tudnánk elfogyasztani. - hát persze. A következő amit az anyja fog ajánlani, a gyűrűk lesznek? - Dobjuk össze a pénzünket és költsük el közösen.

- Ne haragudj, de nem megyek bele. Hisz alig ismerlek. Sőt! Egyáltalán nem.

- Végül is...van két hónapunk. - már megint ez az iritáló mosoly. A falra tudnék mászni tőle.

- A helyzet az, hogy nem is akarlak jobban megismerni. Tanulni jöttem ide. Nem is értem... Te mit keresel itt? Nem létezik, hogy annyi pontot írtál volna, mint én. - fordulok hátamra, úgy kezdek el gondolkodni a pillanatnyi szituáció gyökerén.

- Elmentem bevásárolni. Majd jövök. - állt fel hirtelen, majd magamra hagyott.

Hangja semleges volt. Nem is hízelgő, nem is haragos...bármilyen legyen az. Érdekes, hogy bármiről tud beszélni, de ahogy ezt felhoztam, csak így elviharzott. Talán véletlen, talán kerüli a témát.