Az Átkozott Főnix

1. Fejezet: Egy út végén és egy másik kezdetén

Az estén mikor mindennek vége lett, számomra legalább is, elkövettem egy hibát, mely billogot égetett az egész életemre. Mi emberek rengetegszer érzünk mindenfélét, és aki hozzám hasonló, az többször a negatív oldalát ragadja meg. Már ezelőtt is sportszerűen űztem a depressziót és az érzelgést, de most teljesen más szintre léptem. Tudatos lények vagyunk, ennek ellenére érzelmeink már-már állati ösztönszerűen irányítanak minket, tompítva a helyes döntés lehetőségét. Sokszor tudjuk mi a jó, de mégse azt tesszük, mert valami letakarja a szemünket, hogy csak egy választást lássunk; a rosszat. Ha huzamosabb ideig az ember ezt az egy lehetőséget látja, akkor hajlamos elfelejteni a jót, így reményvesztetté válik. De a remény mindig ott van és vár arra, hogy ismét rátaláljunk.

_ _ _

~2017 július 3.- án én is egy ilyen befolyásoló érzelem hatása alatt álltam és nem is akármelyikén, a legendás szerelem perzselte lelkemet. Elhidegült lelkemet szerelem ifjú lángja melengette, ami kellemes változatosság volt érzelmi előéletemre figyelemmel. A baj csupán az, hogy ez az érzelem csak átutazóba látogatta meg az én szívemet.

Az a nap.

Nem átkoztam, nem akartam bántani vagy megsérteni, még akkor se, ha összetörte a szívem. Ő volt az első akiért, úgy éreztem képes vagyok meghalni, és most, hogy itt hagyott, lelkem soha nem ismert fájdalmat él át. Itt ülök a parkba, azon a helyen ahol annyi szép emléket gyűjtöttünk és én csak meredek magam elé, miközben fájdalomtól reszketek. Emlékek és gondolatok kuszasága homályosítja elmém, amelyre egy rendesen megkezdett whisky is rásegít. Egyszerre akarok gondolni mindenre, arra ami volt és arra ami lehetett volna. Megannyi kérdés cikázik a fejemben; nem voltam elég jó neked? Mit rontottam el? Minden csak hazugság lett volna? Miért találkoztunk? Miért szerettem beléd ennyire?

Emlékszem mikor tudatosult bennem az, hogy szeretem. Nyár volt és egy fesztiválon találkoztunk, egy érdekes összeköttetésnek hála. Abban a pár napban nem tudtam mi van velem, nem tudtam mi volt az az érzés, amely azóta motoszkált bennem mióta megláttalak, de egy egyszerű kérdéssel felismertem; Meghalnál érte?

Egy év és itt vagyok. Egyedül. Ismét. Egyetlen társam most a bajban egy üveg whisky és a tengernyi bánat. Ez a bánat, amely irántad érzett lángolásomból fakad és magmaként égeti bensőmet. Szenvedek, mint még soha és magamat hibáztatom az egész miatt. ~

Bánatos testtartását megváltoztatva felegyenesedett, lehet kényelmetlenségében vagy mert érezni akarta lassan csurgó könnyeit egész arcán. Szemei már csillogtak a könnytől, melyeket nem akart kiengedni, csak csurogtak, szépen lassan. Város távoli tarka fényei bánat árnyjátékát vetítették arcára. Hátát nekivetette a pad ütött- kopott háttámlájának és csak nézett a messzeségbe. Nézte a város fényeit panelházak ablakában, utcák neon reklámjait, forgalmas utcákat belepő autórengeteget és az apró emberfoltokat melyek kisebb csoportokban mozogtak. Minden csoportban látta a párokat, a szerelmeseket, a boldogokat, ami újabb hullámként csapta meg lelkének partjait. Az ég felhőtlen volt és a csillagai fényesen hirdették magukat, hűvös szelek ringatták a fák lombkoronáit időnként felkapva egy- egy elhullott levelet. Csend volt, de nem némaság, város zajai nem jutottak el a dombon megülő parkig, a leghangosabb zaj így a szél suttogása volt. Minden a helyén volt és mégis úgy érezte, hogy nincs helye ebben a világban.

Ügyetlenül lehajolt, hogy a whiskyt felvegye ivásra. Egy fiatal pár közeledett az úton, ennek nem örült. Megvárta míg elmennek, majd kissé esetlenül felállt. Ügyetlenségét nem az alkoholnak köszönhette, hanem a meghasadt szívének. Lassan, kezében az üveggel elcammogott a domboldalra, majd kis híján arcra esve lefeküdt. Az ég felé meredt és igyekezett nem gondolni semmire, de gondolatai ismételten azon a lányon jártak. Érzései újabb hulláma rengették meg, könnyeit már egyre nehezebben tudta visszatartani. Felkelt, hogy bánatát még egy nagy korttyal leöblítse, nem szerette a whiskyt és ezért is itta. Szájához emelte és tervezettnél nagyobbat húzott az üvegen, egy könnycsepp futott végig az arcán, mely csillogva csöppent ölébe. A gát már nem bírta, átszakadt és megnyílt szemének zuhataga. Hátravetődött és a csillagokat nézte könnyektől homályos szemével. Az alkohol tompított az érzékeit, de még így is rettentően fájt neki.