tiltottak

4

Már fél órája utaztak csendben a kocsiban, néha Dean felhorkant álmában, Sam pedig csak az ablaknak döntve a fejét, lehunyt szemmel szuszogott, míg Castiel teljesen az útra koncentrált, néha a visszapillantóban vetve egy-egy pillantást Deanre. Ő is fáradt volt, de angyal mivolta révén nem igényelt alvást, ezért csak erősen rászorított a kormányra, és a Deannel való közös perceikre gondolt. Amikor megfogta a kezét a kocsiban, aztán hogy a vállának támaszkodott, majd az ölelés a földön. Fogalma sem volt, Dean mit akar tőle, hiszen világosan megmondta neki, hogy nem akarja a kapcsolatot, és tudja, persze hogy tudja, hogy ma is csak ő közeledett hozzá, de Deannek egyik tette sem volt ellenére. Nem akart teóriákat szőni, hátha csalódnia kell, és azt nem akarta. Csak arra támaszkodott, amit önmagától tudott; ő szereti Deant. Nehezen jött rá, nehezen vallotta be, de amikor sikerült, pozitív érzések cikáztak végig benne. Most sem bánja, amit érez, azt, hogy szerelmes Deanbe, sosem tudná bánni. Csodálatos érzés volt, sok-sok fájdalommal, de megérte. Neki megérte.

Mocorgást hallott maga mellől, fél szemmel arra nézett, Sam éppen kinyújtóztatta a karját, majd Castielre bámult. Sokáig figyelte, szinte pislogás nélkül szuggerálta, Castielt pedig kezdte zavarni.

- Mondani szeretnél valamit? - Sam csak összeszorította a száját, de végül felbátorodva válaszra nyitotta az ajkait. Castiel arra gondolt, kiskorában is pontosan ilyen lehetett.

- Tulajdonképpen igen - felelte kissé felszegett állal, majd halkabban, motyogva folytatta. - Tudom, hogy azt mondtad, ne kérdezzek róla, de... Mi a franc van veletek? - Castiel felsóhajtott; Sam nem fogja békén hagyni, ameddig nem mondja el.

- Összevesztünk - válaszolta dacosan. Sam mondani akart valamit, valami gúnyosat, hogy wow, Cas, ezt aztán nem gondoltam volna, de inkabb elvetette.

- Miért?

- Ezt muszáj most megbeszélnünk? Bármikor felébredhet - Sam hátra pillantott Deanre, aki összefont karokkal, nyitott szájjal aludt, néha horkolt.

- Nem fog - morogta Sam türelmetlenül.

- Sam - nyögte elkeseredetten a tudattól, hogy beszélnie kell róla. A szíve megsajdult, az arcán újra a komoly vonások voltak, a pulzusa az egekbe szökött, a keze pedig izzadságtól csúszott. Percek teltek el, mire újra kapott levegőt, a fájdalom ugyanúgy átjárta a testét, a mellkasában találva helyet magának, de az idegességét legyűrte. Beletörődötten mély levegőt vett. - Csókolóztunk. Sokszor. Sokat - közölte egyszerűen, és érezte, hogy az arca felforrósodik. Sam szemei óriásira nyíltak. - Nem tudom, mikor kezdődött. Talán a purgatóriumban csókolt meg először, aztán amikor majdnem megöltem Naomi parancsára, bocsánatot akartam kérni tőle, de... Ezen az úton könnyebb volt. Onnantól pedig már hajtottunk lefelé a lejtőn.

Sam nem tudta volna meghatározni, mit érzett ebben a pillanatban. Meglepett volt, de közben mégsem, mivel megnyugvással töltötte el, hogy jól érezte; van vagy volt köztük valami. Arra gondolt, kár, hogy nem tudta előbb, akkor amikor még aktuális volt, mert elmondhatatlanul örült volna nekik.

- Együtt voltatok? - kérdezte kis idő múlva kíváncsian.

- Nem - vágta rá Cas. - Vagyis nem tudom. Csak akkor csináltuk ezt, amikor óriási bajban voltunk vagy kis híján megöltük egymást - mondta határozottan, majd elbizonytalanodva folytatta. - Legalábbis egy ideig. Addig is érzelmesek voltunk, de az utóbbi években mintha teljesen túlcsordoltunk volna az érzésektől.

- Szerelmesek lettetek - mondta Sam, Castiel pedig fájdalmasan összeszorította a szemét egy pillanatra.

- Ő nem - suttogta.