Vörösbe öltözött a táj (BEFEJEZETT)

1.

Az évnyitó ünnepség után nem kellett sietnem fel az osztályterembe, mert Wendauer felajánlotta, hogy foglal magunknak egy padot. És amint - kezemben a szomszéd Zsóka néni szokásos "évnyitó süteményével"- beléptem a terembe,  elégedetten nyugtáztam, hogy eleget is tett az ígéretének.
Jöttömre kicsit lelohadt az osztály zsibongása, ugyanakkor hárman is előzékenyen üdvözöltek, és még legalább ketten felajánlották, hogy üljek melléjük, holott mindenki tisztában volt vele, hogy Wendauer foglalta a helyem. Leültem mellé, kinyitottam a süteményes dobozt, és kivettem egy darabot Zsóka néni mesésen finom almás pitéjéből, amely mozdulatomat legalább hat szempár leste, mint a kutyák, amikor abban reménykednek, hátha lehullik az asztalról valami maradék.
- Kérsz? - Toltam padtársam elé a dobozt, aki nem is merte volna visszautasítani az ajánlatot, úgyhogy ő is elvett egyet.
Amikor jóllaktunk a süteménnyel, Wendauer kirakta a pad szélére a dobozt a maradékkal, mire az osztály többi tagja egymást lökdösve igyekezett megkaparintani Zsóka néni méltán híres szakácstudományának gyümölcséből akár csak a morzsákat is.
Mikor visszakaptam a dobozt, megkérdeztem Wendauertől, hogy hogy telt a nyara. Ő mesélt, aztán visszakérdezett, és én is meséltem. Olyan üdülésekről, amik néhány korombelinek csak beteljesületlen álmok maradhatnak, ha éppen a családjukat nem veti fel a pénz.
Aztán betoppant a Tanár Úr, viszont most egy gyerek is jött mellette. Egy szőkésbarna hajú fiú, vörös ingben.
- Mutatkozz be! - kérte tőle a Tanár Úr. Amíg a fiú bemutatkozott, többen rám néztek, és a reakciómat várták, mire én nem túl látványos, ellenben határozott bólintással jeleztem: "maradhat".
Áts Ferenc- mert így hívták az új fiút- pontosan az előttem lévő helyre ült le, amire még több érdeklődő tekintet szegeződött ránk. Várták a balhét. De a balhé elmaradt, ugyanis tetszett nekem ez az Áts: nem tűnt olyan gyávának, mint a többség, így talán végre akad valami kihívás is számomra.

Az osztályfőnöki óra után eltalált egy papírgalacsin. Végignéztem a fiúk arcain, látszott rajtuk, hogy várjak a tanév első balhéját. Egyedül Rudas lapult a sarokban: nem engem célzott ám, hanem a mögöttem ülő Fodort- de elvétette. Pedig én most igazán nem szándékoztam megverni senkit, rögtön első nap!
Felálltam a helyemről, mire Wendauer is így tett, hogy elférjek mögötte- vagy csak udvariasságból-, és elindultam Rudas felé, aki éppen azt gyakorolta, hogyan tudna teljesen beleolvadni a terem falába, de hiába.
- K-kérlek, ne... ne üss meg...- nyöszörgött félelmében. Megsajnáltam, mert- tán hihetetlen, de nekem is vannak emberi érzéseim, bár tényleg nem sok. Rátámaszkodtam a padjára és egész közel hajoltam hozzá.
- Mit adsz cserébe?
- Tö-török...méze-zet...- hebegte a csapdába esett vad.
- Helyes. Holnapra hozod, és akkor meglátjuk.
Ahogy megfordultam, szembe találtam magam az új fiú helytelenítő, fagyoskék  tekintetével.
- Ez mire volt jó? Ez nem tisztességes!
- Szerinted, öcsi, ez itt - intettem körbe a teremben, egy széles mozdulattal, a hatalmamra és az engem övező tisztelettel vegyes rettegésre célozva- ez itt mind csupa tisztesség? Az élet sem mindig tisztességes, drága barátom.
Felkaptam a hátizsákom, és az üres süteményes dobozt, majd távozóban még visszanéztem.
- Vagy megszoksz, vagy megszöksz, öcsi. Önjelölt forradalmárokból pedig nem kérek, köszönöm. - Azzal Wendauerrel a nyomomban elhagytam az osztálytermet. Éreztem az elismerő tekinteteket a hátamon, amik mintha azt mondták volna: "Tud valamit ez a Pásztor, csak ne engem vegyen elő legközelebb."