Vörösbe öltözött a táj (BEFEJEZETT)

14.

-Miért einstandolsz?
Felnéztem az olvasásból és visszakérdeztem, mintha eddig annyira elmerültem volna a regényben, hogy nem is hallottam Dani kérdését.
-Miért einstandolsz? -Ismételte meg Dani.- Mire jó ez neked?
-Nem tudom. -A társalgásnak részemről már vége is volt, a szememmel kerestem a sort, ahol abbahagytam az előbb az olvasást. Dani egyszerűen kivette a kezemből a könyvet, és lerakta a saját ágya mellé.

-Próbáld megindokolni, hogy miért jó neked az, hogy nálad gyengébbeket félelemben tartasz! Próbáld megmagyarázni, mi a jó az einstandban!
Mégis ki lettem volna, ha nem támadóan akarok válaszolni?
-Én- De Dani közbevágott.
-Te a helyemben befognád a szád, ugye? Nehogy neked ugorjon a bátyád, aki már hetek óta nem verekedett, mi?
-Ne add a számba a szavakat!- Valójában viszont igaza volt, tényleg az "én a helyedben" szöveg lett volna a legelső reakcióm.
-Ott tartottunk, hogy megkértelek, hogy magyarázd el, mi a jó az einstandban.
-Dani, ez nem megmagyarázható. Ez ösztönös.
-Szóval a hatalom. Értem.
-Egy szóval nem mondtam hatalmat.
-De céloztál rá.
Néhány másodpercet hagytam magamnak, hogy egy kicsit lenyugodjak, és a következő megszólalásnál próbáltam elég keserűséget keverni a hangomba ahhoz, hogy Danit megérintse. Viszont most kivételesen tényleg teljesen őszintén beszéltem.

-Te soha nem érezted az összhangot köztünk, amikor einstandoltunk? Amikort nem kellettek szavak, és mégis tudtuk, hogy melyikünk mit fog tenni. Te tényleg nem érezted?
Dani lehajtotta a fejét, de néhány másodperc után ismét felnézett.
-Tudom, miről beszélsz, de ez nem csak az einstand sajátossága. Nem kezdünk el focizni inkább?
-De mi lesz a nevünkkel?- Igazából ez volt a másik legfontosabb rész az einstandban: hogy ismertek minket, tudták, hogy kik vagyunk. Ezt nem lehetett a sporttal pótolni.
-A focisták is híresek. Vagy akár kihívhatunk focimeccsre vagy métameccsre más gyerekeket.
-És valószínű is lenne, hogy győzünk.
-Pontosan.

Odaléptem az ágyához, visszavettem a könyvemet, leraktam az ágyamra és odaléptem az ajtóhoz.
-Jössz, Dani?
-Hova?
Csak a tőlem megszokott, örömtelen, kegyetlen mosollyal válaszoltam.
-Azt hittem, hogy ezt most beszéltük meg!
-Nem ígértem meg semmit.
-Nem kötelező veled mennem!
Hetek óta gyűlt bennem a harag. Tudtam, hogy ha nem csinálok valamit, hamarosan kitör belőlem, és nem tudok mit tenni.
Egyre homályosabbak lettek a gondolataim, és csak a vörös gyűlölet maradt. Mostmár Dani is csak ronthatott a dolgon.
-Nekem mindegy, kivel verekszem ma,- hallottam a saját, vészjósló hangomat. Éreztem, hogy elindulok Dani irányába.
-A testvéred vagyok!
-Én ezt mostanában nem vettem észre.
-Dávid, nyugodj le. Vegyél levegőt. Vagy menj ki és fuss a ház körül.

Dani akaratlanul is a nagyapánk szavajárását használta. Ő mondta félig tréfásan mindig, amikor kiskorunkban valamelyikünk hisztizett, hogy fussunk a ház körül, hátha lenyugszunk.
Tudtam, hogy Dani nem direkt mondta ezt, de sikerült felszakítania bennem egy olyan sebet, ami még csak be sem gyógyult.
Éreztem, hogy megragadom a vállát és erősen meglököm, anélkül, hogy tudatosan elterveztem volna, hogy bántani akarom. Dani hátratántorodott és beverte a lábát a szekrény élébe, én pedig leroskadtam az ágyamra és a tenyerembe temettem az arcom. A büszkeségem nem hagyta, hogy akkor és ott bocsánatot kérjek Danitól.

***

A gyűlésen Áts észrevette, hogy Dani sántít az egyik lábára és engem kérdezett, hogy mi történt.
-Beverte a lábát a szekrény sarkába. Megkézdezheted őt is.
-Mostmár a testvéredet sem kíméled?
-Az, hogy a szekrénynek esett, már tényleg nem az én saram.
Áts csalódottan nézett rám. A vörösingesek hangos zsivaját csak tompa zúgásként hallottam. Az egykori vezér hezitált, úgy tűnt mondani akar valamit, aztán ki is mondta, ami a fejében volt.
-Mielőtt megszólaltál, még a legelső napomon, azt hittem hogy jó barátok leszünk.
-Én meg azt, hogy te is gyenge vagy, mint a többi. Mindketten tévedtünk, és akkor mi van?

Áts egy pillanat alatt megváltoztatta a témát.
-Egyik szomszédunk költözik, és kért, hogy szerezzek neki pár fiút, aki süteményért cserébe elvállalja azt, hogy segít kipakolni. Számíthatunk rátok?
-Igen.