Te vagy (You Are...)

Első fejezet

-Nem szakíthatsz csak így! Már több éve együtt vagyunk és minden tökéletes volt! -háborodom fel.
-Egyetemre mész és nekem nem müködik a távkapcsolat! -ordítja a telefonba és én erre felkapom a vizet.
-Ezt akarod? Elmegyek arra a kibaszott egyetemre és sokkal jobban fogom magam érezni, mint veled valaha is! -kelek ki magamból. - Adam? Itt vagy? - a vonal végleg megszakadt.
A nevem Tifanny Gibson. Épp most szakított velem a barátom, csak mert tovább merészelek tanulni. Ritka egy érthetetlen ember, akinek senki sem számít, csak ő saját magának. Nagyon magam alatt vagyok, pedig nem is az én hibám. Nem kéne szomorkodjak emiatt. Sikeresen leérettségiztem és ma fogok felvételizni a Seattle-i Egyetemre a legjobb barátnőmmel együtt.
-Kész vagy már? - tör be a szobámba Betty, a legjobb barátnőm. - Pár perc múlva indulunk a legkirályabb fősulijára és te itt ülsz bambán?! - von kérdőre.
-Szakított velem. -bököm ki nehezen, mégis megkönnyebülök amint kiejtem ezt a mondatot.
-Hát ez szuper! - felnevet. - Találsz valaki mást az egyetemen és végre elfelejted, amit már nagyon rég meg kellett volna tenned. -próbál vígasztalni.
-Az egyetemen egyáltalán létezik olyan fiú, aki nem stréber? - röhögöm el magam. - Mind csak a tanulással és a komolysággal van elfoglalva.
-Azt te csak hiszed kisanyám! Annyi jóképű pasi lesz az egyetemen, hogy sorba fognak állni őnagysága Miss Tiffany Elizabeth Gibson előtt. - mondja ironikusan.
-Újabban keritőnő is vagy? - kérdezem mosolyogva és felemelek egy dobozt teli könyvekkel.
-Ugye azokat a poros és nagyon régi könyveket nem akarod hozni magaddal? - kérdezi gúnyosan.
-De igen. Mihez kezdek, amikor szünet nélkül játszani fogod a művészasszonyságot? - bököm meg a vállammal.
-Elküldelek randira egy helyes fickóval együtt, hogy kibeszélhessétek ezeket az őskori romantikus sztorikat. - jelenti ki komolyan. Nem szerencsés dolog ujjat húzni Bettyvel.
-Köszönöm, de nem kérek belőle. Nem létezik olyan emberi lény ezen a földkerekségen, aki olvassa a klasszikus irodalmat, főleg aki férfi. - jelentem ki.
-Miből gondolod ezt? -kérdezi kiváncsian.
-Ezek viszonylag romantikus regények. A férfiak mit utálnak viszonylag a legjobban?
-A romantikus regényeket? - kérdez vissza.
-Nem egészen. - felemelek egy üres dobozt, majd folytatom. - Nem válalják föl saját érzelmeiket, mert tartják a keménységüket, mert ez szerintük férfiassá teszi őket. - jelentem ki.
-Te szerintem egy picit beteg vagy. - mutat ujjaival egy kis hézagot, ami feltételezem a betegségi szintemet jelentheti. - Szerencséd, hogy gyönyörű és csinos vagy, így a pasik nem veszik majd észre az előrehaladott betegséged. - amint kimondta mindketten elnevettük magunkat.
Apu megteszi azt a szivességet nekem, hogy elvisz minket az egyetemre. Viszont avval még mindig nincs kibékülve, hogy miért nem iratkoztam be a Portland-i egyetemre. Ami mellesleg pár mérföldnyire van a házunktól és könnyen megközelíthető. Szükségem van a távolságra és az önállóságra. Seattle pedig egy nagyobb város és nem Portland.
-Biztos vagy benne, hogy nem akarsz a helyi egyetemre járni? Még át tudsz iratkozni simán. - szólal meg apu út közben.
-Biztos vagyok benne, apu. Máskülönben a másik egyetemen jobb az oktatás és van képzőművészeti kar is. -hárítom a beszéd témáját Bettyre.
-Engem aztán ne keverj bele. - mondja határozottan Betty. - Fanny csak azt akarja mondani, hogy Seattle nagyobb és szebb város, mint Portland. - az elhangzottak alapján meghúzom kicsit Betty haját, de nem hat rá.
-Meg aztán talál magának egy pasit, aki szintén ilyen őskori könyvbolond. - neveti el magát Betty. Sose bírta ki nevetés nélkül és ezt szerettem benne.
-Aztán óvatosan a fiukkal! Az egyetemista fiuk veszélyesen és csak egy valamire vágynak tőletek, szorgalmas lányoktól. -mondja apu komolyan. És már megint itt tartunk.
-Ne aggódj, mert nem fog semmi ilyen történni. Haladni fogok a céljaim elérése érdekében, ahogyan terveztem mindig.
-Én nem a kojitálásra gondoltam, kislányom. -Hát akkor mire másra?
-Akkor mi másra utaltál? -kérdezem kiváncsian.
-Ezek a fiuk elmennek az egyetemre, hogy megszerezzék a diplomát. Alig mennek be az órákra és elkérik az ügyes és okos lányoktól a leckét. A jegyzetekre gondoltam.
Egy kínos csönd után kitör belőlünk a nevetés és apu is elkezd mosolyogni. Apu mégis komolyan gondolta ezt a jegyzet elkérős dolgot. Apu szerint először a jegyzetek, utána a telefonszám cseréje és elhívnak minket xboxozni a játszószobájukba. Logikátlan.
Már nézem a mérföldköveket, amik jelzik a távolságot Seattleig. Még maradt tíz mérföld... már csak hét... csak öt... csak három... és egy mérföld maradt hátra. Megérkeztünk kedvenc városkámba, Seattlebe. Átvágunk a városon, mert a külvárosba található a szabadságba vezető kapunk, az egyetem.
Amikor apu leparkol, csak a látványt tudom csodálni. A nagy kampusz, a modern épület és a sok diák a leterített plédeken, akik olvasnak. Pár hét és végre azt csinálom, amit szeretek: olvasok szünet nélkül.
-Lassan be kéne mennünk, kicsim. -szakítja félbe ábrándozásomat apám.
-Persze. -még mindig a kampuszt csodálom.
Amint elhagyjuk a kampuszt és beérünk a főépületbe, megkérem apámat, hogy várjon meg kint vagy egy kávézóba. Arra hivatkozom, hogy elmúltam tizennyolc éves és megoldjuk Bettyvel. El is hagyja az épületet már abban a pillanatban. Ezután Betty megkérdezi a portástól, hogy merre folynak a felvételik. Ugyanabba az irodába kellett mennünk, szerencsére.
-Jó napot kívanunk! - kopogok, majd köszönök udvariasan.
-Jó napot kívánok! - köszön vissza mosollyal a titkárnő. - Milyen szak? - kérdezi kedvesen.
-Angol nyelv és irodalom, illetve képzőművészet. - mondom.
-Akkor jó helyen járnak. - idead két lapot. - A felvételi vizsga mindkét szaknál húsz perc múlva kezdődik. -árulja el, majd elirányít minket az első emeletre.
Én bemegyek az első terembe, Betty pedig a harmadikba. Sok szerencsét kívánunk egymásnak és elválnak útjaink most először.