Te vagy (You Are...)

Hatodik Fejezet

     Mindig nehezen ment nekem a búcsúzkodás, főleg ha apuról volt szó. Kicsi koromtól ő nevelt fel és a kapcsolatunk évről évre jobb lett. Már perceken át ölelkeztünk apuval és egyre szorosabban. Egyszercsak apu elengedett és megsimogatta a vállaimat.
-Vigyázz magadra, kicsim. -mondta apu mosolyogva.
-Ezt vegyem fenyegetésnek? -viccelődtem vele.
-Nem. Esetleg, ha randevúzni fogsz valakivel, majd a fiú fenyegetésnek veheti ezt a mondatot. -viccelődött. Vagy inkább komolyan gondolta.
-Hívni foglak, ígérem. -megöleltem aput.
     Mikor apu beült az autóba, én kipakoltam még két nagyobb dobozt. Majd felkötöttem barna és hullámos hajam, mert az egész a szemembe lógott.
-Segíthetek felcipelni a dobozaidat? -egy kellemes férfi hang szólított meg. Hátrafordultam és megpillantottam Leonardot.
-Szia. Hálás lennék érte. -mosolyogtam rá.
     Apu a beszélgetés hallatára kiszállt az autóból és bemutatkozott. Apu, Leo nem az a fiu, akivel randizni fogok. Fogdd vissza magad kicsit. Gondoltam magamba. Leo mondta, hogy felviszi az egyik dobozt a harmadik emeletre. Addigis tudtam még pár szót váltani apuval.
-Illedelmes fiu. -jegyezte meg apu.
-Leo csak egy barát számomra. Most beszéltünk másodjára.
-Ahogy mondod kicsim. -megfogta apu a vállam és megölelt. Mindig számíthattam rá és ez nagyon jól esett. -Most indulok, mert még itt ragadok és rá leszek kényszerülve, hogy a lányommal járjak ugyanarra az egyetemre. -mosolygott el. Beült az autóba és elment.
     Betty már két napja beköltözött, mert ment találkozni a csoporttársaival. Én úgy döntöttem inkább még eltöltök egy kis időt apuval. Hiszen legközelebb csak karácsonykor fogok hazamenni. Mikor beérek a bentlakásba Leo elveszi tőlem a nagy dobozt, ami mögé rejtőztem eddig.
     Miután felérünk a szobába, kinyitom Leonak az ajtót és szerencsémre ott találom Bettyt is. Azonnal odajön hozzám és átölel. Hála apunak egy szobába kerültünk barátnőmmel. Sajnos a legfelső emeleten kaptunk csak szobát, de az a legfontosabb, hogy három évig egyszobába leszünk. Más nem számított.
     Leo lepakolta a dobozt az ágy mellé, majd körbepillantott. A szoba kicsi volt, mint minden bentlakásban. Az ágy felett polc díszelgett, rajta egy képkerettel. A keret négy részre volt felosztva. Négy kép volt behelyezve, mind a négy képen én és Betty voltunk. Az első kép sok évvel ezelőtt készült, amint otthon a hátsó kertben ülünk egy pléden és mindketten nevetünk. A második kép a parton készült, amikor apu elvitt minket vakációzni még tavaly. A harmadik kép karácsonykor készült, ahogy mindketten a feldiszített fenyőfa mellett ülve, mikulás sapka a fejünkön, vörös rúzs és mosoly a szánkon volt. A negyedik képen pedig mindketten csinosan pózoltunk a ház előtt, mielőtt elindultunk volna a ballagás utáni bálra.
-Tetszik? -kérdezte Betty félénken. Nem mindig szerettem kitenni az életemet a falra vagy akár egy polcra. Ezt a képkeretet egyszerűen imádtam.
-Imádom. -öleltem meg Bettyt. A legfontosabb pillanataink voltak megörökítve. Eközben pedig Leo csak nézett bennünket.
-Ne haragudj, Leo. -kis szünet után folytattam. -A húgom, Betty. -mutattam be barátnőmet, akit úgy szerettem, akár egy testvért.
-Leonard, részemről a szerencse. Te is irodalom szakos vagy? - érdeklődik Leo.
-Dehogyis. Nem az én asztalom az irodalom, azt meghagyom Tiffanynak. A művészeti karra járok. -nevette el magát Betty.
-Az irodalom is lehet művészet, Betty. -javasolta Leo. -Ma lesz egy diákbuli. Esetleg eljönnétek velem? Nem ismerek senkit rajtatok kívül és jó lenne kimozdulni egy kicsit. -más sem hiányzott nekem. Már csak képzeletembe olvashatok ma éjjel.
-Naná, hogy elmegyünk. -vágta ra gondolkodás nélkül Betty. Ezt hogyan merészelte...Rendes ruhánk sincs. -Hánykor találkozunk?
-Megfelel este nyolc órakor? -kérdezte Leo és mindketten egyszerre bólintottunk.
     Két óra múlva kipakoltam minden ruhámat a dobozokból. Volt pár nadrág, három pulóver, sok szoknya, legalább öt ruha és megszámlálhatatlan rövidujjú. Míg én nem tudtam eldönteni mit vegyek fel, addig Betty már fényévekkel ezelőtt ki is készítette a szettjét. Egy fekete inget és sötét kék farmernadrágot vett elő, majd egy magasított sarkú őszi bakancsot.
-Jó időt mondanak estére? -kérdezem kiváncsian.
-Kellemes napot kívánok! Betty Smithnek hívnak és a mai nap én fogom Miss Könyvmolynak elárulni az esti időjárást. -ezt mind komolyan mondta. -Fogalmam sincs milyen idő lesz este. -röhögtük el magunkat.
     Az ágy mellett egy ruhásszekrény állt, ahova bepakoltam a ruháim. Betty már bepakolta a saját szekrényébe a saját ruháit és ő készen állt már az indulásra. Pedig alig múlt hat óra. Végül kiválasztottam egy szürke ruhát, aminek a felső részének háta tiszta csipke volt, a mell részénél pedig volt némi anyag is a csipke alatt. Ugyanolyan cipőt választottam, mint barátnőmé, hiszen együtt vettünk még régebben
     A hajamat kiengedtem a lófarokból és úgy is hagytam. A sűrű loknik omlottak egészen a derekamig. Eddig mindig károsítottam a hajam minden szerrel, hogy sima legyen. Hosszú próbálkozások után rá kellett jönnöm, hogy mind hiábavaló. Göndör hajjal születtem és így is fog maradni. Csak egy ajakbalzsamat tettem fel, akár Betty.
     Fél nyolc múlt, amikor a következő üzenetet kaptam Leotól: Tíz perc múlva a bentlakás előtt? Leo. Csak egy okét írtam vissza. A biztonság kedvéért magammal vittem a kistáskámat. Benne a telefonom, némi pénz és a szoba kulcsa. Leo szerint a fiúk lakrésze a szomszédba van, mármint a kampusz bal oldalán. Soha nem értettem, hogy miért kell elkülöníteni a fiukat a lányoktól. Hiszen ha van valami rendezvény vagy diákbuli, azt mind a fiúk lakrészébe szervezik meg. Állítólag sokkal nagyobb a fiúk része a miénknél.
     Pár perc múlva találkoztunk Leoval, akin egy sima hosszú ujjú kockás ing és fekete farmernadrág volt. Apu mindig azt mondta nekem, hogy fontos az első benyomás. Ezért van az, hogy általában  a lányok kiöltöznek az első randi alkalmából. Így szeretnék lenyűgözni az ellentétes nemet a szépségükről.
-Sikerült kipakolnotok? -kérdezte kiváncsian Leo.
-Igen. Betty már pár napja beköltözött, szóval neki több ideje volt a pakolásra.
-Te pedig egy fél délutánt töltöttél avval, hogy felpakold a polcodra az ősrégi olvasmányaidat. -ugratott Betty, mint mindig. Leo csak nevetni tudott ezeken a vicceken.
     Ahogy megérkeztünk a fiúk lakrészéhez, rájöttem hogy sokkal nagyobb, mint a lányoké. Nem volt semmi szokatlan ezen a bulin. Tömérdek fiatal egyetemista, dübörgő zene és még több alkohol. A terem, ahova beléptünk egy romkocsmához volt hasonló. Különböző székek, pár bőrkanapé és ócska hosszú asztalok sorakoztak a fal mellett. Az ajtó melletti asztalon pedig ezer meg ezer vörös színű műanyagpoharak, vodkás és sörös üvegek. Semmi nyoma nem volt víznek vagy kajának.
     Több csoportból állt a buli. Egyik részük táncolt részegen a terem közepén, többek a kanapékon ültek és beszélgettek, mások a székeken foglaltak helyet és szintén dumáltak. Nem tudom, hogy hova fogok beilleszkedni. Legszivesebben a szobámba maradtam volna és felkészültem volna az első tanítási napra olvasva a kedvenc könyveimet.
-Isztok valamit? -kiáltotta túl a zenét Leo.
-Szivesen meginnék egy sört. -vágta rá Betty.
-Legyen kettő. -válaszoltam. Leo azzal eltűnt egy időre. -Nem lett volna jobb a szobába maradni? -kérdeztem kicsit ilyedten.
-Annyi meg annyi kedves ember van itt és csak arra várnak, hogy megismerkedjenek velünk. Sima ügy. -annyira könnyűnek látszott, de nekem nehezen ment a beilleszkedés.
-Itt is vagyok hölgyeim. -Leo tért vissza három sörrel a kezébe. Mindkettőnknek odanyújtott egyet, majd koccintott velünk.
     Kortyoltam egy nagyot a sörből, hogy mihamarabb fel tudjak szabadulni. Elég félénk voltam nagy tömegben. Oldalra fordítottam a fejem, hátha látok legalább egy ismerős arcot, de semmi. Hát kortyoltam még egyet, majd felpillantottam a poharamból. Akkor megláttam egy viszonylag ismerős arcot. Bővebben, a legszebb férfi arcot.
     Öltözéke a legegyszerűbb volt, mégis nagyszerűvé tette a ruhát. Fekete dzsekijét levéve kivillant izmos vállai a fekete atlétából. Ilyen még a legromantikusabb Austen regényekben sincs. Azonnal tátva maradt a szám és olyan történt, mint soha. Észrevette a névtelen fiú bámulásomat és rámnézett. Pillanatokig tartottam a szemkontaktust, majd lesütöttem szemeimet.
     El kell tűnnöm innen, gondoltam magamban. Amikor pedig kirohantam az ajtón, felborítottam egy srácot. Persze, hogy merő meggondolatlanságból történt mindez. A srácon nem csupán én landoltam, hanem még vagy 2 pohár alkohol  is. Hogy honnan tudom, hogy alkohol? A srác szaga, akár egy szeszfőzde. Már csak az égő szituáció, hogy ez a srác az a srác. A zöld szemeivel mélyen kémlel  engem, már az egész szituáció egész kényelmetlen. Neki meg főleg, hogy rajta vagyok már egy ideje.
-Egész éjjel rajtam fogsz tanyázni vagy le is szállsz rólam? -ébreszt fel ábrándozásomból a fiú. Még mindig egymás szemét nézzük és ez még eltart egy darabig. -Szóval? -kérdezi türelmetlenebben, de mégis hozzám közelebb hajolva.
     Feltápászkodom és mindent ott hagyva, a szó szoros értelmében elfutottam.