A rózsalugas titka

A rózsalugas titka 8. fejezet

Mr.Miller szokásához illően, már korán kezdte napját, míg kávéját iszogatva is az újság üzleti híreit olvasgatta s elméjében folyamatosan „dolgozott", új befektetések után kutatva. Vagyona mit örökölt, szépen gyarapodott tovább, igen jó érzéke volt az üzlethez. Egy igen érdekfeszítő cikk olvasásából a szobalány zökkentette ki, amikor ezüst kisméretű tálcán egy sürgönyt adott át. Mr.Miller arca elkomorult mikor megzavarták, ám a levél feladója láttán, rögvest kibontotta azt. Mélyen lesújtotta, hogy az általa oly tökéletesre nevelt gyermeke, nem a vártnak megfelelően viselkedett és ezt tetézte is a levelében megfogalmazott szavaival. Mr. Miller dühödten vágta oda az asztalhoz a gyűrött papírt, majd sebesen távozott. Az ügy komolysága nyilvánvalóvá vált számára így nem késlekedett rögvest cselekedni.

Derbyshire- ben eközben ugyanúgy zajlott a reggel, mint mindig. Rose Miller és Mrs.Allen a reggeli pirítós elfogyasztása közben társalogtak. Rose igen jó kedélyű volt és nyájasan kérdezgette nagynénjét, gyermekei hogy létéről, a leveleikben megfogalmazott történeteikről. Mrs.Allen csak úgy, mint mindig, most is lelkesen tartott hosszas beszámolót. Rose levele, mit apjától kapott, szerencsére nem került szóba, és ha mégis rákérdezett volna annak tartalmára nagynénje, Rose bizton letagadta volna eme kínos levélváltást. Ahogy a reggeli végére értek, próbált kitalálni valamit, hogy milyen ürüggyel távozzon egyedül sétálni ám szerencséjére Mrs.Allen hamarjában felállt az asztaltól és közölte, hogy megy és levelet ír fiának. Rose megkönnyebbült, így már szabadon távozhatott minden feltűnés nélkül.

A szabadság édes íze megrészegítette Rose-t, arra gondolt, hogy most hogy képes volt szembe szegülni apja akaratának, egyenes az út boldogságához. Eltervezte, hogy örökre itt marad, s a volt Montgomery-ház lesz otthona. Eme szándékától még az a tény se tudta eltántorítani, hogy mekkora fájdalmat és csalódást kelt majd szüleiben, úgy gondolta, ha igazán szeretik őt, nem állnak majd boldogsága útjába. Szerelme már ott várt rá, szokott helyükön, egy csodaszép rózsaszállal kezében. Rose boldogan szaladt hozzá és ölelésében benne volt a mindenség, az örök szerelem ígérete. Rose nem tett említést arról, hogy jegyben járt és arról sem szólt, hogy felbontani szándékozik azt, csak hangulata volt felettébb szárnyaló, mely kedvesének is azonnal feltűnt.

- Jó látni boldogságát! Fényesebben ragyog, mint a Nap sugarai! – jegyezte meg a férfi.

Rose mélyen a szemébe nézve válaszolt:

- Tán azért, mert végre olyannak látom a jövőt, ami boldoggá tudna tenni. Már nem érzem, úgy hogy én is egy párját vesztett galamb sorsára fogok jutni, bizton tudom, hogy az én sorosom jobbra érdemes...

Rose ezzel adta tudtára kedvesének a tényt, hogy az ő szíve és egész lénye már szabad és csak arra vár, hogy boldogságuk beteljesüljön, és örökkön örökké együtt lehessenek.

A férfi gondterhelt tekintettel szemében ült, szótlanul...Rose várt volna valamiféle bíztatást, ám ez sajnálatos módon nem történt meg s ez lehangolta a lányt.

Hazafelé úton végig ez a pillanat járt fejében, s bármily öröm volt ma is az együtt töltött idő, mégis valamiféle bizonytalanság lett úrrá rajta, mely nőtön nőtt találkozásaik alkalmával. Úgy váltak el most is mint máskor, édes csókkal és a holnapi viszont látás ígéretével...

A házhoz érve egy hintót pillantót meg, nem volt kedve most ismeretlenek társaságához, ám udvariatlannak sem akart tűnni, így csak reménykedni tudott benne, nagynénje ismét hozza majd a formáját és rettentő sok beszámolójával megrövidíti a látogatás időtartalmát. Belépve az ajtón kicsit igazított szélfútta haján, s ruhája ráncait simítgatva indult el a szalon felé ahonnan nem meglepő módon Mrs.Allen hangja szűrődött ki. Betoppanva a helységbe, mindenre számított csak erre a látványra nem. Szembe vele a kanapén Mrs.Allen foglalt helyet, a karos fotelben pedig nem más ült, mint Mr.William Norton személyesen. Rose ledermedt a látványtól, arcáról lerítt a döbbenet és a kétségbeesés. Hosszú percig megszólalni sem tudott. Mr.Norton rögvest felállt foteljéből és illendően meghajolva köszöntötte menyasszonyát majd egy kis ideig kínos csend támadt, melyet végül Mrs.Allen volt kénytelen megtörni.