Buborék

2.

Hoseok hasogató fejfájással ébredt. A redőny résein át beszűrődő napfény egészen elvakította. Tenyerével ernyőt formált a kezéből, ahogy hunyorogva igyekezett felfogni a számára egyelőre még valószerűtlennek tetsző külvilágot.

Nagyokat sóhajtott, miközben álmának, pókhálóként éber tudatába szövődött szálait próbálta kibogozni. Nem ment könnyen. Az emlékképek hamar elillantak, hiába erőltette az agyát, pedig érezte, hogy fontos lenne visszaemlékeznie. 

Megrázta a fejét. Felült. Meztelen talpát csiklandozta Yoongival közös hálószobájuk bolyhos padlószőnyege. Halványzöld volt, pont mint a pizsamája, amiből jelenleg csak a rövidnadrág részt viselte. Hoseok kedvelte ezt a színt. Zöld, mint a remény. Szerette volna ezt képviselni a világban. "Sosem szabad feladni!" Ez a felirat díszelgett az éjjeliszekrényén lévő képkeretben. Ez volt a jelmondata, de mostanában, mintha halványult volna a lelkesedése a világ iránt. A feje még mindig lüktetett. 

Rácsodálkozott a ruháira. Hogyhogy pizsamában van? A tegnapi ünnepi öltözete a szekrényére volt kikészítve. Összehajtogatva. Gyorsan az ágy másik felére vezette a tekintetét. Üres volt. Nem úgy tűnt, mintha bárki is aludt volna mellette az éjjel. Hoseok megpróbálta megerőltetni az agyát. Pár perc múlva eszébe jutott valami. Elpirult. Mélyen elszégyellte magát. Legutolsó emléke a tegnap estéről ugyanis az volt, hogy a férjével való első találkozására gondolva beállt a vízsugár alá. Részegen jó ötletnek tűnt lefürdeni a kádban, majd megpihenni, miután már elég buborékot fújt. Hiába reménykedett azonban, Yoongi még erre sem jelent meg. Ezután vette újra kezébe a félig telt borosüveget. Ez lehetett a probléma. Innentől van teljes képszakadása. Az ébredése a következő, amire emlékszik. Megmagyarázhatatlan.

Nagyot sóhajtva dőlt vissza a puha párnák közé. Yoongi térfelére húzódott. Éjszaka valahogy idekerült a saját kis ölelgetős paplanja. Hoseoknak mindig ölelnie kellett valakit vagy valamit, különben nem tudott rendesen elaludni. Még Yoongitól kapta az apró ezüst csillagokkal telehintett huzatú darabot. Akkoriban még Hoseok volt az, aki több időt töltött távol a táncegyüttese miatt. Yoongi nem akarta, hogy a teljesítménye rovására menjen a kialvatlanság és persze azt sem, hogy rajta kívül mást öleljen. "Nesze, erre nem leszek féltékeny. Tőlem akár meg is csókolhatod." Kívülről talán nyersnek hangozhatott, Hoseok azonban meglátta a durva szavak mögött rejlő gyengédséget és ha lehet, emiatt még jobban megszerette Yoongit.

Tűnődve bámulta a plafont. Próbálta elképzelni, milyen lehet ezen az oldalon aludni és ébredni. Ide kevésbé süt be a nap reggelente, de Yoongi nem szeretett a világosságra ébredni, így Hoseok átengedte neki a baloldalt. Vajon hol lehet most? Itt járt volna az éjjel? Hoseok próbált mentséget keresni.

Nem akart haragudni Yoongira. Mégis fájt, ha a férjére gondolt. Kezeit a plafon felé nyújtotta. Balján megcsillant a karikagyűrű.

Bizonyíték.

Az ékszert látva mégis elszorult a torka. Yoongi vajon megbánta volna?

Hamarosan kulcszörgést hallott. Majd kattant a zár. A bejárati ajtó becsapódott. Hoseok ijedten húzta össze magát az ágyon. Feszülten figyelt. Reménykedett, majd csalódottan megállapította: a hálószoba felé nem férje léptei közelednek. Sajgó fejét gyorsan a párnáik alá temette. Bárki legyen is a látogató, ha nem Yoongi az, akkor számára érdektelen. Kellemesen melege lett. Ilyen lehetett az anyaméhben is, gondolta.

- Hoseok?

A hangról egyből eszébe jutott az álma. Megrémült. Úgy érezte egy percet sem késlekedhet.

- Yoongi nem szállhat repülőre! - kiáltotta és hirtelen mozdulattal ki is pattant az ágyából, nem törődve a sérült lábával.

- Hobi, a rögzítőd!

Hoseok azonban már messze járt. Fél lábon ugrálva szinte elsüvített a jövevény mellett, anélkül, hogy köszönt volna.

***

Ajánlott zene a fejezethez: