Buborék

3.

- Mikor akarod elmondani neki?

- Soha.

- Tessék?

- Soha, mivel nem vállalom.

- Ebben nem vagyok olyan biztos. Tudod, nem sűrűn szoktam könyörögni azért, hogy taknyosok szólókarrierbe kezdjenek nálam.

- Nem vagyok taknyos. Maga is tudja. Talán már túl korosnak is számítok. Az utasítást pedig nem szoktam a könyörgés fogalmával összetéveszteni.

- Hét éve vagy az ipar része. Nekem csak ez számít. Majd meghamisítjuk a papírjaidat. Egyébként is kölyökképed van. Alig nézel ki húsznak.

- Mennem kell.

- Vár a kis barátod?

- A férjem. Ne nevezze így. Hé! Adja vissza a telefonomat!

Yoongi nem értette a helyzetet. Mióta felébredt, és legnagyobb meglepetésére a főnöke kanapéján fekve találta magát, egyre több furcsa dolog esett meg vele. Még most sem volt biztos benne, hogy nem álmodik, miközben ugrálva próbálta elérni a mobilját, amit a nála három fejjel magasabb férfi fél kezével lazán a plafon felé emelve tartott. Ilyenkor utálta, hogy nem nőtt nagyobbra. Elgondolkodott, hogy vajon bokán rúghatja-e Junghoont, de nem mert kockáztatni, elvégre köszönettel tartozott neki. Nem csak a munkája miatt, hanem azért is, mert állítólag segített rajta ma este.

Junghoon állítólag a földön fekve talált rá. A zeneszerző valószínűleg elájulhatott, miközben kifelé indult a stúdiójából. Yoongi dühös volt magára. Ennek soha nem szabadott volna megtörténnie. Tudta, hogy munka közben hajlamos volt elfeledkezni az evésről és az ivásról is és valószínűleg az sem tett jót, hogy nagyjából három napja szinte ki sem mozdult az apró helyiségből, de ilyen még nem esett meg vele eddig.

Kezd öregedni.

Lehet lassan jobban oda kéne figyelnie magára. Yoongi igyekezett megerőltetni az agyát. Próbált visszaemlékezni. Lassan felderengett előtte, hogy vizet akart venni a folyosón lévő automatából. Még az a pillanat is rémlett neki, amikor elégedetten elindította a frissen befejezett számot, amit Hoseoknak írt, majd felkelt az íróasztalától.

Hoseok! Biztosan várja már. Hiszen aznap volt az ötödik házassági évfordulójuk.

Mikor elindult a folyosó felé, még azt hitte, időben hazaérhet.

Ehhez képest úgy tűnt, hogy csapdába esett a duplafalú, hangszigetelt irodában.

Abbahagyta az ugrálást. Nem akarta még jobban megalázni magát. Higgadt mosolyt erőltetett az arcára és végül engedelmesen visszaült a székére. Rájött, hogy nem álmodik és ehhez mérten kéne viselkednie, belül mégis egyfolytában reménykedett, hogy téved.

- Nézze, egyetlenegy üzenetet szeretnék elküldeni, hogy ne aggódjon miattam a párom. Aztán tőlem továbbra is magánál tarthatja a mobilomat.

- "Párom". Milyen édes! Szóval ti is használjátok ezt a szót? Érdekes. Azzal az üzenettel már valószínűleg jócskán elkéstél. Éjjel kettő óra van Yoongi. Az elmúlt három napban pedig nem igazán mentél haza, ha jól tudom. Ha ennyit kibírt a kapcsolatotok, akkor ezen az egy-két órán igazán nem múlik.

Yoongi ökölbe szorította a kezeit. Érezte, ahogy a körmei a bőrébe vájnak. Már napok óta elfelejtette levágni. Legszívesebben Junghoon arcába üvöltötte volna, hogy ne ítélkezzen a párkapcsolata fölött egy olyan ember, aki csak akkor jut szexhez, ha fizet érte, de tudta, hogy az állása a tét, sőt lehet még annál is több. Jelenleg pedig ő az egyetlen kereső a családban. Nem akarhatja, hogy kirúgják. Így végül csak némán bólintott egyet, jelezve, hogy megértette, amit a másik mondott. Összeszorult a szíve, amikor Hoseokra gondolt.

Ma éjjel is hiába várta őt.

Ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie.

- Világosan megmondtam, hogy nem kívánok szólókarrierbe kezdeni. Szóval, hazamehetnék végre?

- Makacs vagy, mint mindig. Nem is számítottam másra. Mit szólnál, ha nem csak szólóról lenne szó?

- Tessék?

Yoongi őszintén megdöbbent. Biztos volt benne, hogy Junghoon beszedett valamit. A szerződésük megkötése óta nagyjából most beszélt vele a legtöbbet és nem mondhatná, hogy megkedvelték egymást az évek alatt. Nem értette a hirtelen érdeklődést maga iránt. Gyanakodott. Junghoon a kezdet kezdetén kijelentette, hogy „buzikkal nem barátkozik" és csak azért volt hajlandó munkát adni neki, mert tényleg tehetségesnek tartotta. Az ügynökség pedig több megkeresést kapott, mióta Yoongi is a producerek és zeneszerzők táborát erősítette. Valójában mindketten tisztában voltak vele, hogy Yoonginak régi vágya, a saját nevén kiadni számokat. Junghoon sejtette mi az oka a habozásának, de úgy gondolta, Yoongi a végén biztosan meggyőzhetővé válik, ezért csak fölényes mosollyal az arcán figyelte az alacsony férfi reakcióját. Yoongi ezüst tincseit babrálta, miközben frusztráltan felsóhajtott.

Ha még többet dolgozna, akkor mi lenne Hoseokkal?

- Mi lenne, ha hozzám csatlakoznál?

Yoongi lustán fordult a hang irányába. A szemei azonnal a kétszeresükre tágultak. Nem akarta elhinni amit lát. Amíg ő a saját gondolataival volt elfoglalva, addig minden előzmény nélkül besétált az ajtón Park Jimin.

Az a Park Jimin.

Milliós lemezeladások, világkörüli turnék, díjak. Még csak húsz éves és máris sikerült az ujja köré csavarnia a világot. Lágy hang. Rosszfiús kinézet. Olyan arc, amit az angyalok is megirigyelhettek volna és a tekintete... Nos, Yoongi nem igazán mert a szemébe nézni.

Attól tartott még elveszne benne.

Yoongi elpirult. Nem értette, hogy mi történik vele. Miért akarna Park Jimin, pont vele dolgozni?

***

Remélem mindenkinek egyértelmű volt, hogy időben merre járunk... :)

Kiderült, hogy Yoongi hol is volt a házassági évfordulójuk éjjelén.

Mit szóltok ehhez a Park Jiminhez? Vajon hogyan dönt végül Yoongi?

Ajánlott zene a fejezethez: