Horizont ~Jikook ff~

2. Második fejezet - Utazás

Jungkook POV.

Süllyedek.

Egyre mélyebbre.

Minden olyan...homályos.

Nem kapok levegőt.

Kapálózok az életemért de nem megyek vele semmire.

Mintha valami lenyomna.

Valami nagyon nehéz.

A mellkasomban.

A tehetetlenség tudatával süllyedek egyre mélyebbre és mélyebbre a nyomasztó sötétségbe mely már régóta vár rám.

- ÁÁÁÁ - zuhanok ki ágyamból egy nagy koppanással landolva a padlón.
- Huh? - ülök fel majd melkasomba préselve kezem, próbálom elmulasztani az égető fájdalmat ami minden éjszaka megőrjít.
- Már megint ez a nyomasztó álom. - egy nagy sóhajt véve tápászkodok fel és veszem az erkélyajtó felé az irányt.

Neki támaszkodok a korlátnak és lenézek az alattam lévő városra. Hajamba marva koncentrálok a gyönyörű fényekre melyek csak még jobban az életemre emlékesztetnek.

Szeretném azt hinni hogy van értelme annak hogy én itt vagyok. A szüleimet nem érdeklem, őket csak a pénz érdekli, semmi más nem számít. Ha valaki meghalja azt a nevet hogy Jeon egyből egy dologra gondol, a pénzre. Arra hogy milyen sok pénzünk van, hogy milyen boldogok vagyunk hogy úszunk a pénzben, és ne értsetek félre, én örülök hogy nem halok éhen mint rengeteg ember a világ másik felén, de miért pont én? Miért pont én vagyok az aki megkapja a sok aranyat és gyémántot? Amikor én sokkal kevesebbel is beérném. Mondjuk, boldogsággal. Emlékekkel és élményekkek. Lehet hogy sok ember úgy látja meg van mindenem, New York-i luxus lakás, séfek, masszőrök, cselédek akik azt csinálják amit mondok, de hiába, igazából semmim sincs. Ha legalább a szüleim foglalkoznának velem, de nem, gyakorlatilag Namjoon nevelt fel, a „bébi csőszöm” és egyben legjobb barátom, ebben a lakásban. Nem igazán ismerek más embereket a személyzeten és a szüleimen kívül. Nem sokszor léptem ki ezek közül a falak közül. És azthiszem már kezdek beleőrülni. Betöltöttem már a tizenhetet és még egyáltalán nem voltak korombeli barátaim, kapcsolatom vagy egyáltalán egy ember aki tetszett volna. Azt a sok pénzt amit erre, arra költöttünk oda adhattuk volna valakinek akinek tényleg szüksége van rá és nem mégtöbb arany nyakláncot venni belőle. A szüleim arra tartanak engem hogy majd átveszem a céget melyet ők építettek fel. New York legnagyobb cége a miénk, amit én természetesen nem szeretnék átvenni. Én körbe szeretném utazni a világot. Más embereket és kultúrákat megismerni. Találkozni azzal az emberrel aki nekem teremtetett. Szeretnék normális életet élni. Szeretnék érezni.

Gondolataim közül egy könnycsepp szakított félbe ami leszaladt arcomon lecsöppenve az erkélyről. A fények melyek néhol le és néhol fel kapcsolódtak tükröződtek benne ahogy leért a betonig és eltűnt rajta.

- Bárcsak én is lennék elég bátor ahoz hogy megtegyem azt az utat amit most te tettél. - Néztem utána néhány új kis könnycseppel szememben. A hold fénye lassan eltűnt mert a viharfelhők eltakarták előlem. A szél is egyre jobban fújt így kirázta hideg egész testem. Egy két újabb könnycsepp után úgy döntöttem visszatérek rideg szobám falai közé.

Mikor beléptem szobámba meghallotam anyám telefonja hangját a konyhából.
Hazaértek volna? - kérdeztem magamban.
Hallodtam anyám sietős lépteit ahogy felkapta telefonját.
- Helló Monica! - szólt bele.

Mrs. Jeon POV.

- Hogy hogy ilyen későn hívsz? - kérdeztem mert nem igazán értettem a hejzetet.
- Szia Seulgi! Ami azt illeti munka ügyben hívlak.
- Intéztem nektek a családoddal egy kis kiruccanást egy szigetre miközben elintéztek pár kisebb dolgot is a közeli nagyvárosban! - Mondta nagyon boldog hangján.
- Mi?! Szigeten?
- Igen remélem örülsz neki. És vigyétek Jungkook-ot is annak a gyereknek is kéne néha egy kis kikapcsolódás!
- De-
- Semmi de! Már elintéztem holnap indulhattok. Elküldöm a részleteket. -Mondta majd lerakta.
Tátott szájjal néztem a konyhapultot majd miután feleszméltem bekiabátam a férjemnek.
- Az.. Azt hiszem pakolnunk kellene!

😅fhúúú ennél már csak jobb lehet. Ha ez a fejezetet elkapkodottnak látok akkor teljesen egyetértek. Hajnali fél egykor fejeztem be de ahozképest rohadt rövid. Aissh. Nem lesz jó.😲