Új remények/Steve Rogers ff.

Plüsskutya és emlékek

De én segíthetek magának...-suttogtam.

-Igen. Segíthetek Steve Rogers-nek, hiszen katonai pszichológus vagyok.-gondoltam magamban. Igaz, igaz, még mindig nem bírom, de nem hagyhatom, hogy egy ember szenvedjen és feleméssze a bűntudat, főleg úgy, hogy tudom, hogy tudok segíteni rajta. Megpróbálok enyhíteni a szenvedésein.-Ezzel és ezekhez hasonló gondolatokkal pattantam fel a székről és a konyhából kiérve, majdnem Lilynek ütköztem.
-Na, mivan összehaverkodtál a Kapitánnyal?-kérdezte egy pimasz mosoly kíséretében.
-Ha, ha, ha! Marha vicces vagy. Attól még rohadt messze állunk, de most ha megbocsájtasz dolgom van.-toltam volna arrébb.
-Hova-hova ez a nagy sietség?-ragadta meg a karom és kivette a szájából az epres nyalókát, ami hogy is mondjam...nem nézett ki túl gusztusosan a nyáltól csöpögve.-Hú, te kondiztál?-tapogatta végig a felkarom.
-Ja, formába akartam maradni. De mostmár elengedsz?
-Na! De hova mész?
-Dolgom van.-toltam arrébb barátnőmet és a hálószobák felé vettem az irányt. Steve ajtaja előtt megálltam és pár pillanatig hallgatóztam, majd bizonytalanul kopogtam.
-Bújj be!-hangzott a tompa válasz.-Micsoda meglepetés!-nézett végig rajtam, tényleg meglepett arckifejezéssel.
-Nem zavarom Rogers kapitány?
-Nem, jöjjön, üljön le, Miss Wilson.-csapkodta meg maga mellet a paplant, én pedig lehuppantam mellé az ágyra.-Miben segíthetek?
-Tudja, azért jöttem, mert tudom, hogy maga a második világháborúban harcolt, viszont gondolom sose járt utánna pszichológushoz, jégbe fagyva nehéz lett volna. Mivel senki sem segített önnek ezt feldolgozni, így szeretnék segítő kezet nyújtani, ugynis nem csak ügynök vagyok, hanem katonai pszichológus is. Ez a fő végzettségem-a brooklyn-i férfi kicsit megdöbbent.-Állok szolgálatára, Kapitány!-emeltem a homlokomhoz viccelődve a kezem.
-Ezek szerint pszichológus, ügynök és nővér is.-mosolyodott el.
-Igen, multifunkcionális vagyok.-erre úgy el kezdett nevetni, hogy ledőlt az ágyra.-Nagyon köszönöm a segítséget, ígénybe fogom venni!-ült föl higgadtan, mintha mi sem történt volna.
-Nagyon szívesen, akkor holnap kezdünk.
-Rendben. Akkor holnap.-bólintott Rogers, majd kikísért.

●●●

-Na, mi történt?-kérdezte kajánul egy hang és mikor megfordultam jégkék szempárral találtam szembe magam.
-Lily! Tünés kifelé!
-Na, na, na! Nem kell rögtön leharapni a fejem!-mentegetőzött és felült az ágyamon, ahol eddig terpeszkedett.
-Anyád, hagyjál már az idióta kérdéseiddel! Csak beszélgettünk! Felajánlottam neki, hogy segítek a pszichológiai tudásommal. Ennyi. Leszállnál rólam végre?
-Jó, bocs. Igazad van. Tény és való, hogy még mindig utálod. De örülök, hogy segítesz neki.
-Én is. Szeretek segíteni embereken. Akár Amerika Kapitány az illető, akár nem.
-Helyesen beszélsz, csajszi.-mosolyodott el.
-És? Mit akarsz csinálni a nap hátralevő részében?
-Mit szólnál egy kis filmezéshez?-ajánlotta fel.
-Miért is ne? Megkérdezem Tonyt, hogy hol találom a popcornt.-ezzel ki is viharzottam a szobából.-TONYYYYYYYY!!!-üvöltöttem teli torokból.
-Mi az? Mi történt? Valami baj van?-rohant ki az építő kuckójából.
-Jah, semmi, csak azt akartam kérdezni, hogy hol találom a popcornt?
-Konyha, bal oldali polcok, előlör a második, harmadik fakk.-felelte unottan.
-Nocsak, nocsak, hogyhogy ilyen pontosan tudod a helyét?-húztam föl a szemöldököm és cinkosan elmosolyodtam.
-Kuss! Csak menj a popcornért!-morgolódott, de nevető ráncokat véltem felfedezni szája sarkában.
-Oké, oké, nem is zavarlak. Köszi és további jó munkát!-intettem. Hamarosan két nagy tál pattogatott kukoricával léptem be a szobámba.
-Üveg?
-Jöhet!-egyeztem bele mosolyogva és letelepedtem barátnőm mellé. Nemtudom, hogy Tony milyen modern technikát használ, de őrült jó. A tévébe automatikusan bekerül egy film, ahogy kijön DVD-be. Robotok hoztak nekünk narancslevet (tudom kicsit ovisan hangzik, de a sós popcorn után, akkor is a narancslé a legjobb.)