Halálfűz

Második fejezet - Ismét árad a tó

- Nem, az nem lehet – Motyogta, de anyja csak sajnálkozva nézett rá tovább, ezzel megerősítve előző mondatát. A hálószobából a nagyanyja lépett elő, és szomorú, kétségbe esett szemekkel pásztázta az unokáját. Dália egy hirtelen meggondolásból lenyomta a kilincset. Az ajtó zárva volt. Az anyja szemei megteltek könnyel, míg nagymamája haragosan nézett rá.

- A falumester elrendelte, hogy senki sem hagyhatja el a házát. Nem engedhetünk el sehova. Biztonságban kell, hogy legyél. – Mondta a nagymama feldúltan. Az anyukája csak bólintott. Mindkettőjük szemében rettegés tükröződött. Dália haragosan megrázta a fejét, felszaladt a szobájába, és magára zárta az ajtót. Hallotta, ahogy anyukája még utána kiált, de nem foglalkozott vele. hanyatt feküdt a padlón, és révetegen a plafonra bámult. Hát persze, a nagyanyja fél a legjobban. Hisz amikor legutobb áradt a folyó elvesztette a párját. De hát kellet neki egy tizennégyévesre kezet emelnie... Dália haragosan megrázta a fejét.

A faluban hatalmas volt a rettegés. Mindenki kígyókról, és a halálról mesélt. Mindenki félt egy újabb csapástól. A férfiak szétszéledtek, hogy az áradás okát. A nők és gyerekek a házakban várták visszajöttjüket. Dáliának eszébe jutott, mivan, ha az emberek az erdőbe is bemerészkednek. Akkor megtalálják a vándort, és megint megpróbálnak végezni vele, csak most gyorsan, nehogy megint eltünjön. Dália megborzongott. Maga sem tudta miért, de aggódott a vándorért. Hiszen nem is biztos, hogy miatta volt az áradás. Akkor is az emberek akarták megölni, az ő nagyanja. Semmi bizonyítékuk nem volt, mégis a falu hőseként kezeli őket. Undorodva kinézett az ablakon. A férfiak mind kint voltk. Felkutatták az egész valut. Dália nagyot sóhajtott. Bezárták, nem tud beszélni a vándorral, pedig ő az eggyetlen, aki segíthetne a falun. Hacsak nem kéri meg az anyját vagy a nagyanját... Ebbe bele gondolni sem akart, mit kapna, ha elmondaná, hogy tudja hol a vándor. Valószínűleg bezárnák a szobájába, még az ablakot is rá lakatolnák, és elindulnának az említett helyre, hogy végezzenek vele. Az egész falu oda csődülne, és körbe vennék az erdőt. És a vándor nem menekülhetne meg mégegyszer. Dália megborzongott, ahogy újra végig gondolta ezt a lehetőséget. Akkor is beszélnie kell a vándorral. Újra az ablakra tévedt a szeme. Éppen akkor ment el egy újjabb csapat a házuk elött, aztán semmi. Nem jöttek többen egyenlőre. Szabad volt az út. A lány halgatózott egy darabig, aztán kitárta az ablakát, és kinézett rajta. Négy méter magasan lehetett. Kibújt az ablakon, és leült a párkányra. Ha a lenti ablak tetejére rá tudna lépni, onnan már könnyedén leugorhatna. Belekpaszkodott a párkányba, és óvatosan leeresztette magát. Lábai húsz centire lehettek az ablaktól. Az ablak az anyukája szobájából nyilott. Dália szíve össze szorult, ha belegondolt, mi lesz ha anyja meglátja. Kezei csuszni kezdtek az esős párkányon. Megpróbált följebb kpaszkodni, de csak még jobban csúsztak kezei. Egy kézzel lógott egy darabig, majd nyújtózkodott. Lába megérintette az alsó ablak párkányát. Elengedte a párkányt, de megcsúszott, lábai kisiklottak alóla, és feje a falhoz koccant. Megszédülten nézett körbe. Az ablak alatti árokban feküdt. Bentröl beszélgetés szűrődött ki. Megdermedve várta, mi fog történni. Pulóvere, amit reggel óta nem vett le lassan átázott, és hidegen a bőréhez tapadt. Felhúzta magát, és belesett az ablakon. Anyja nagyanjával beszélgetett. Megpróbált felálni, de a bokája ellen állt. Fájdalmasan felszisszent, de rögtön meg is bánta, mert anyja az ablak felé kapta a fejét. Elengedte az ablak párkányt, és ismét az árokba zuhant. Bentről feszült morajlás halatszott. Megdörzsölte bokáját, és négykézláb mászva indult meg a féligtelt árokban. Nem volt elég, hogy a tó megáradt, még az eső is szüntelenül esett. Teljesen átázott, és csak akkor vette észre a vérző sebet térdén. Szakadt ruhájából leszakadt egy darab. Hosszú fehér szoknyája sártól szürkén lógott rajta, töbhelyen is megtépve. Az egyik szakadt ruhadarbját a térdére kötötte, hogy elállíts a vérzést, és tovább mászhasson. Nemsokára az erdő közelébe ért. Óvatosn felült, és körül kémlelt. Ilyen közel az erdőhöz nem jött sok csapat. Most is éppen üresen állt az erdő széle. Felált, és lábát maga mögött húzva megindult. Átbújt a megszokott ág alatt, és az erdő rejtekében némileg csillapodott feszültsége. Lehunyta szemét, és lábát a megduzzadt patakmederbe rakta. Hirtelen avar zörgésére lett figyelmes. Felkapta a fejét és körül nézett. Szemei két macskaszemmel találkoztak. Szomorú mosollyal pillantott a csapzott jövevény szemébe.

-Hát itt vagy. – Mondta, inkább magánk, mint a vándornak. A férfi bólintott. A lány csak nézte a titokzatos alakot. Nem találta veszélyesnek, inkább barátságosnak. Dália arcát sár lepte el, és szakadt ruhája darabokban lógott róla. Pulóvere kapucnija félig a fején volt, és sár csöpögött róla a szemébe. A férfi hirtelen kinyújtotta kezét a lány felé, és várakozón pillantott rá. Dália maga sem tudta mi megy keresztül a fején. Megragdta a férfi kezét és a tekintetét vizslatta. A vándor felsegítette. Dália érezte, hogy bokája ismét fájni kezd, de nem törődött fele. A macskaszerű szemek teljesen a hatalmukba kerítették. A vándor magához húzta, és átölelte. A lány sírva fakadt, és a férfi vállába fúrta a fejét, aki nyugtatóan végig simította a haját. Sokáig áltak így, aztán a vándor ellépett a lány mellöl. Dália úgy érezte, mintha egy darabját magával vitte volna. Hátrált pár lépést az idegentől, ki csak szomorúan bámult rá.

- Ismét árad a tó. – Közölte Dália, mire a férfi csak bólintott. Tehát tud róla. Dália még nézte egy darabig, aztán a férfi hátat fordított neki, és futni kezdett. Lassan eltűnt Dália szemei elől. A lány bánatosan a földre ült. Kis idő elteltével egy korom fekete róka jelent meg. Egy dombocska tetejéről a lányra bámult, mint aki búcsúzik, azzal hátat fordított neki, és végleg eltűnt. Dália szomorúan megrázta fejét, mintha egy rossz álmot próbálna kiűzni a fejéből. Szomorúan gondlt rá, hogy mostanra már biztos mindenki észre vette az eltünését. Óvatosan lábra ált, és lassan kiindult az erdőből. A rét széléhez érkezve megált, és visszabámult. Szemei végigszaladtak a tájon, de nem találták, amit kerestek. Bánatosan elfordult, és kilépett a fák takarásából. Az eső még mindig zuhogott, és hideg rázta. Felidézte a titokzatos vándort, ahogy magához húzza, és átöleli, és ismét melegség töltötte el. Nemsokára beért a faluba. az emberek már feladták a keresgélést, és vizatértek házaikba. A tó tovább áradt, és néhány háznak már nyaldosta az alját. Dália rémülten körbe pillantott. Az egyik háznak repedés futott végig az oldalán, ahogy a víz az alját mosta. A falusi házak nem voltak a vízhez szokva. Eső is csak ritkán esett, így nem volt szükség vízbisztos épületekre. Ám most sok háznak beázott a teteje a nagy esőzéstöl, és több ház is roskadozott a víz ereje miatt. Dália hirtelen ébrett rá, nemtud vissza mászni a fájós bokájával. Az ajtó meg zárvavan. Igaz ha kopog talán beengedik, de amit azután kapna... Hirtelen meggondolásból elindult a vízzel szembe. Térdig, derékig, aztán már nyakig ért neki a víz. Végül már nem ért le a lába, és úszni kezdett. A nagy hullámok arcon csapdosták, amitől újra és újra a víz alá merült. Nemsokára elérte a halálfűzfát, és felkapaszkodott az egyik ágára. Ráhasalt az egyik vízszintesen nőtt ágra. Gyermekként gyakran járt ide, aztán már nem lehetett. Mindig ezen az ágon talált nyugtot, mert ide csak kevesen tudtak felmászni. Most azonban a megemelkedett víz szinttől könnyedén feljutott. Kezei, és lábai két oldalt a vizet súrolták. A fa közelsége megnyugtatta, és végre csillapodtak gondolatai. Maga mellé képzelte a korom fekete rókát. Mellette ült, vigyázott rá. Szemei kiváncsian fürkészték Dáliát. A lány nemsokára álomba merült.

Hirtelen víz ömlött az arcába. Kinyitotta a szemét. A víz nyaldosta az ág alját, és a hullámok az arcát csapkodták. Hirtelen egy újabb hullám lelökte az ágról, és a háborgó vízbe zuhant. Körbe pillantott, de újabb adag víz fröccsent a szemébe. Úszni próbált, de a víz ellen ált neki. Hirtelen egy hullám a fa törzséhez csapta. Látása elhomályosodott, és érezte a vér ízét a szájában. Egy újabb hullám maga alá tiporta, és feje felett összezárt a víz. Megpróbált a felszínre úszni, de újra és újra visszazuhant, ahogy a hullámok játszottak vele. Egy újabb nagy hullám jött. Dália még látta, ahogy ismét a víz alá kerül, aztán elsötétült körülötte a világ. Eszméletét vesztve hánykolódott a sötét hullámok között, melyek újra és újra a fához csapták. A fa, amely az előbb még menedéket nyújtott neki, most hirtelen ellene fordult.