Háttérnaplók

Bellatrix Lestrange naplója

~♢Sziasztok! Meghoztam a következő naplót, ezúttal Bellatrix Lestrange-ét a Harry Potterből. Nekem ő a kedvenc karakterem. Remélem, tetszeni fog. Jó  olvasást!♢~

A gyerekkorom vidám volt. Egy ideig. A húgaimmal rengeteget játszottunk. Csak mi, a Black-lányok. Szerettem hallgatni Cissy és Dromeda csilingelő nevetését. Amiket nem szerettem, azok a szabályok voltak. Nem szerettem, ha megtiltottak valamit. Például, ha nem mehettem ki a Black-kúria melletti erdőbe, vagy ha nem aludhattam éjszaka a kertben. A szüleink(a tiszteletreméltó Cygnus Black és Druella (Rosier) Black, hah) nagyon szigorúak voltak. Mikor már nem voltunk olyan kicsik, a büntetést Crucióban mérték. A húgaim nehezebben viselték, ezért sokszor helyettük vittem el a balhét. Sosem bírtam azt, ha olyasvalaki szenvedett, akit szerettem. De a sok fájdalomnak hála meg is erősödtem.
Minél idősebbek lettünk, annál több gyanús, fekete taláros idegen fordult meg a házban. Mi az ilyen ,,találkozók'' idejére száműzve lettünk az erdőbe. Ilyenkor bezzeg kimehettünk oda. Narcissa legkisebb lévén mindig attól félt, hogy Andromedával ott hagyjuk, egyedül. De persze sose tettünk ilyet, mindig vigyáztunk rá. Mindkettőjükre vigyáztam. Igaz, néha egy-egy fa mögül előugorva rájuk ijesztettem, de így legalább megtanulták, hogy ne legyenek félősek. Még akkor is, ha az ijesztgetésre eleinte visongás volt a válasz.
A legszörnyűbb emlékem egészen kiskoromig nyúlik vissza, körülbelül nyolc éves lehettem. Egyedül sétálgattam az erdőben(nem engedtek el a szüleim, de mindig is szerettem szabályokat szegni, szóval kiszöktem), mikor váratlanul lépteket hallottam. Kíváncsi voltam, ki járt arra, így felmásztam egy fára leskelődni. Két mugli lány közeledett felém. Ismertem őket látásból, a faluban laktak. Annyira igyekeztem hallgatózni, hogy a rejtőzködésre nem is figyeltem. Észrevettek. Elkezdtek kővel dobálózni. Sokszor eltaláltak, de én nem reagáltam az apró, elenyésző fájdalomra. Hah, nekem akartak komoly sérüléseket okozni, mert kihallgattam a beszélgetésüket? Nekem, aki a Cruciatus-átkon edződött? Megvetettem és lenéztem őket, hangosan kacagtam rajtuk. Azonban egy dologra nem számítottam. Az egyik lány teljes erővel annak az ágnak vágott egy hatalmas követ, amin büszkén helyet foglaltam. Az ág hangos reccsenéssel kettétört, én pedig háttal zuhantam az avarba. Ezúttal sem reagáltam a fájdalomra, jóllehet ez erősebb volt az addigiaknál. A két mugli ijedten közelebb merészkedett, látszott, hogy tartottak tőle, hogy komolyabb bajom esett. Haragosan felpattantam és előkaptam a pálcám. (Jó, kit akarok átverni, akkor még nem is volt pálcám. Apám testvéréét csentem el) Csak fenyegetőzni akartam, maximum kábítani(olvastam, tudtam, hogyan kell) de a következő pillanatban két zöld fénycsóva egyszerre csapódott a két lány mellkasába. Azon nyomban elterültek a földön. Körülnéztem, ki küldhetett Avada Kedavrát rájuk? Megláttam a fölém magasodó Black-ház ablakában a szüleimet, ahogy zordan bámulnak rám, kivont pálcával. Hiába kerültem haza sajgó gerinccel és baromi mocskosan, apám rögtön rám szegezte a pálcáját. A létező legnagyobb büntetés százszorosát kaptam. A ház órákig zengett a Crucio kiáltásoktól és a dühödt visításomtól. Dühös voltam mindenkire. Apámra, amiért ezt tette velem, és anyámra, amiért hagyta. És a mugli lányokra. A pimasz kis muglikra, akik miatt ilyen helyzetbe kerültem. Azon a napon örökre megtanultam, hogy az ilyenek csak bajt hoznak rám.

~♢Ennyi is lett volna Bellatrix naplója. Véleményeteket kérlek jelezzétek egy vote-tal vagy egy kommenttel! Találkozunk a következő résznél:)
Elena♢~