Háttérnaplók

Miss Havisham naplója

~Sziasztok! Ez itt Ms Havisham naplója. Én a Szép Remények 2012-es filmverziójából ismerem ezt a karaktert, tehát a napló a filmben elhangzottak alapján készült. Jó olvasást!~

Imádtam Őt. Bálványoztam. Akármit meg tettem volna Érte. Éppen ezért is vásároltam ki a fivéremet a sőrfőzdéjéből. Egy vagyont áldoztam Rá. De hát mit tehettem volna? Annyira szeretett volna tulajdonos lenni. Én pedig megadtam Neki, amire vágyott. Hogyan is lehettem ennyire elvakult? De ezt később. Ő pár nap múlva megkérte a kezemet. Igent mondtam. Boldogabb voltam, mint valaha. Lázas izgalommal tervezgettük az esküvőt. Illetve csak én. Amióta megkérte a kezemet, Ő elégedettnek tűnt. Nem érdekelték a részletek. Ennek akkor még nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Ó, ha jobban odafigyeltem volna!
Lassanként eljött a nagy nap. A messziről érkezett meghívottak nálunk töltötték az éjszakát. A fivérem és Ő gyakorta mosolyogtak össze. Én ezt afféle sógori alkukötésként értelmeztem. Mekkorát tévedtem!
Előhozták a ruhámat. Elkezdtem készülődni. Közben behozták a hatalmas, emeletes esküvői tortát is. Gyönyörű volt, a város legjobb cukrászával készíttettem. Szemügyre vettem a teremben elhelyezett díszeket. Mind az én kezem munkája volt. Bepillantottam a konyhába. A zömében általam főzött ételek halmokban álltak a pulton, már csak fel kellett őket szolgálni. Őt már kora reggel óta nem láttam. A fivéremmel sem találkoztam, így azt gyanítottam, hogy együtt készülnek a ceremóniára. Visszavonultam az öltözőszobába. A tükörbe néztem. Szép voltam. És milyen fiatal! Csillogó barna hajamba még nem szőtt ezüst szálakat az öregség. Izgatott voltam. Ő vajon mit szól hozzám? Kilenc óra előtt húsz perccel éppen az utolsó simításokat végeztem a külsőmön, mikor egy férfi, akinek a nevére nem emlékszem, levéllel a kezében belépett. Mosolyogva vettem át tőle a papírt, előzetes gratulációnak gondoltam. Milyen hatalmasat csalódtam! Minden egyes elolvasott sortól apróbb szilánkokra tört a szívem. A levélben leírták, hogy Ő soha nem szeretett engem, de a fivéremmel régi barátok voltak. Kieszeltek egy tervet. Vagyonokért kivásároltatják velem fivérem ingatlanát, így ő meggazdagszik és a vőlegényemé lesz a sörfőzde, ezáltal Ő is tekintélyes mennyiségű pénzre tesz szert. A tervük megvalósult. Olyan érzésem volt, mintha kést döftek volna a szívembe. De a következő mondat végleg összetört. A feleségemmel megszöktünk a lagzi előtt. A férfi írta alá, akit mindennél jobban szerettem. Akinek felesége volt. Felsikítottam. A könnyek patakokban folytak le az arcomon. Azon az arcon, melyet pár perccel ezelőtt még az odaadó szerelem festett rózsásra. Most csak mérhetetlen csalódás és fájdalom tükröződött rajta. Tomboltam. A násznép a levélből értesült a menyegző eltörléséről. Odadobtam eléjük. Néhányan hazugul sajnálkoztak. A legtöbben csak a hosszú út, a saját elpazarolt pénzük és az elvesztegetett idő miatt dohogtak. Szép lassan mindenki eltűnt. Senki sem maradt velem. Dühömben lesöpörtem az ételeket a pultról, melyek készítésére oly sok órát szántam. A díszeket, melyek megtervezésébe és megvalósításába szívem-lelkem beleadtam, leszaggattam. A nehéz brokátfüggönyöket elhúztam. Mindent összetörtem vagy eltéptem, csak a lakodalmi asztal maradt meg a már felszolgált ételekkel és a hófehér tortával a közepén. Leültem a menyasszonyi ruhámban. Nem akartam napfényt látni. Nem akartam a rokonaimat látni, őszintébben szólva a keselyűket, akik csak a fájdalmamból csipegetnének. Nem akartam az idő múlását látni. Nem akartam érezni. Az összes órát átállítottam, így mind ugyanazt az elátkozott időpontot mutatta. Kilenc óra előtt húsz perccel. Hónapokig csak ültem ott. Menyasszonyi ruhában, arcom előtt fátyollal. Aztán hívattam valakit. Se a nevét, se a rangját nem tartottam fontosnak ahhoz, hogy megjegyezzem. Kértem tőle egy kislányt. Akit ő majd elhoz nekem, én pedig felnevelem. Furcsának tartotta a kérést, pedig csak egyszerűen szeretni akartam egy gyermeket. Egy lánykát, aki csak az enyém, akiben nem ccsaódom. Lényegében örökbe akartam fogadni. A férfi pár héttel később beállított a legszebb és legédesebb kicsi lánnyal, akit valaha láttam. Gyönyörű vörös haja volt. És milyen élénk, csillogó szeme! A fátylam alá húztam. Az ölembe vettem. Felneveltem. Adtam neki egy szépen csengő nevet. A házban mintha megállt volna az idő, de őrá ez nem vonatkozott. A szemem előtt serdült édes kislányból gyönyörű, okos fiatal nővé. Rengeteg mindent tanítottam neki. Tanácsokkal láttam el, azt hajtogattam neki, az érzelmek rosszak. Szerettem őt, nem akartam, hogy úgy járjon, mint én. Nem akartam, hogy összetörjön. Nem akartam, hogy szenvedjen. De ezzel elloptam a szívét, és jeget tettem a helyére. És ezt túl későn vettem észre.

Vége. Véleményetek nyugodtan jelezzétek komment formájában. Remélem, tetszett Miss Havisham naplója. Én nagyon érdekes karakternek találtam őt:) Köszönöm, ha elolvastátok. Szép napot!
~Elena~